2013. december 31., kedd

Éjféli mise a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

(Forrás: a Balassagyarmati Fegyház és Börtön honlapja)

A karácsonyi ünnepkörhöz kötődően az intézetünkben szervezett programok között, tradicionális jelleggel ebben az évben is helyet kapott az éjféli mise, melyen a fogvatartottak mellett a személyi állomány néhány tagja is részt vett.





A 2013. december 24-én megrendezésre kerülő eseményen Főtisztelendő Dr. Gaál Endre esztergomi nagyprépost, teológiai professzor Úr tisztelte meg intézetünket látogatásával, és celebrált szentmisét az ünnepi programok keretében. Az éjféli szentmisét megelőzően a fogvatartottak egy csoportja betlehemi pásztorjáték keretében elevenítette fel Jézus születésének történetét. 



A szentmise kezdetén Varga László börtönlelkész Úr köszöntötte a megjelent vendégeket és fogvatartottakat, majd megfogalmazta karácsonyi gondolatait. A nagyprépost Úr a szentmise bemutatása mellett átadta Karácsony üzenetét, és a szertartás befejeztével az 50 fős egybegyűlt fogvatartotti közösség nevében, köszönetképpen egy betlehemet ábrázoló gipszalkotást vehetett át annak alkotójától.



A szentmisén Balázs Ottó ipolynyéki kántor Úr kántorizált. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése