2013. december 8., vasárnap

Filmterápia elítélteknek...


Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának kriminálandragógus hallgatója, Molnár Attila Úr, aki civil életében, civil környezetben már több éve foglalkozik önfejlesztő mentális gyakorlatokkal, pár hónappal ezelőtt kezdte meg intézetünkben az "Önfejlesztő mentális gyakorlatok alkalmazása a szabadságvesztés büntetésüket töltők reszocializációjában" munkacímű szakdolgozatához kapcsolódó adatgyűjtés érdekében az önkéntesen jelentkező fogvatartottak egy csoportja részére filmklub jellegű foglalkozások, illetve beszélgetések megtartását.

A megtekintésre kerülő filmek természetesen nem a fogvatartottak által egyébként nagyon kedvelt A-Zs-kategóriás akciófilmek és/vagy bugyuta vígjátékok köréből kerülnek ki, hanem olyan komoly mondanivalóval is bíró alkotásokat tekintenek meg a jelentkezők, melyek megbeszéléséből akár még tanulhatnak is, pozitív élményeket, tapasztalatokat szerezhetnek.   
   
A legutóbbi foglalkozáson a "Tetovált lány" című fimből megismert Michael Nyqvist főszereplésével elkészült "Hétköznapi mennyország" című, 2004-ben a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra jelölt filmet nézte meg a társaság, melynek témája a következő: Daniel Daréus egy sikeres karmester, pályája éppen a csúcspontján van. Magánélete azonban közel sem hozott számára sikereket: magányos, sőt már-már szánalmas látni, hogy a karrierjéhez vezető út mennyire kicsavarta és kiégette. A szenvedés olyan fizikai és lelki törést okoz benne, ami odavezet, hogy Daniel hirtelen feladja pályáját és visszatér abba az észak svéd kisvárosba, ahol gyermekkorát töltötte. Hírnevének köszönhetően, ahogy az már egy kisvárosban lenni szokott többen csodálattal és kíváncsian, míg vannak akik gyanakvóan figyelik. Aztán egy nap felkérik, hogy vállalja el a város apró templomi kórusának irányítását. És a csütörtökönkénti dalolgatás közben mindenről és mindenkiről sok minden kiderül...

A filmek, a közös megtekintést követő beszélgetések egyértelműen alkalmasak arra, hogy a résztvevő elítéltek gondolatait pozitív irányba tereljék, gondolkodásmódjukat javítsák. És amennyiben mindez kiegészül azzal, hogy néhány fogvatartott önfejlesztő mentális gyakorlatokat is megismer, illetve a gyakorlatban is kipróbál és alkalmaz, akkor az további pozitív hatással lehet személyiségükre. Az már önmagában is mutatja a program hasznosságát, hogy a résztvevők kivétel nélkül várják a kijelölt napokat, hogy részt vehessenek a foglalkozásokon, szabadidejük terhére is.      




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése