2013. december 6., péntek

Könyvadomány fogvatartottak részére






Ezen a héten, a karácsonyi ünnepkörhöz való készülődés jegyében szervezett programokhoz kapcsolódóan a Budapest-Széplak Jézus Szíve Plébánia Karitász csoportjának 10 tagja járt Intézetünkben. A vendégeink korábban már több alkalommal jártak a Balassagyarmati Fegyház és Börtön falai között, a kapcsolatunk immáron ötéves múltra tekint vissza, az eltelt időszakban minden évben könyvadománnyal ajándékozzák meg a fogvatartotti könyvtárat.

Az első három esztendőben Varga László börtönlelkész Úr még a bv. intézet gépkocsijával hozta el a felajánlott könyveket, a legutóbbi két alkalommal azonban a Karitász munkatársai már személyesen hozták el és adták át a fogvatartottaknak az általuk felajánlott könyveket.

Az elítéltek ezúttal egy rövid, vallási tartalmú műsorral készültek, melynek során elhangzott a Szeretet-himnusz, illetve Túrmezei Erzsébet „Karácsonyi vers” című költeménye, valamint a fogvatartottak átadták az általuk készített Szent Család ikont.

A látogatók ezúttal sem jöttek üres kézzel, sőt az előzetesen tervezett négy doboz könyv helyett hét dobozra való könyvet hoztak magukkal, köszönhetően annak, hogy az utolsó pillanatban egy magánadakozó még három doboz könyvvel kiegészítette az addig összeállított adománycsomagot.


A Karitász tagjai két hónappal ezelőtt, a templomukban kezdték el meghirdetni a híveknek a gyűjtési akciót, hangsúlyozva, hogy kifejezetten és tudatosan a Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei számára gyűjtenek. A jótékony adományt a lelkész Úr és dr. Budai István bv. ezredes intézetparancsnok Úr egyaránt megköszönte, majd a program következő részében két tanúságtevő szólt a jelenlévőknek: egy fogvatartott, valamint egy valamikori fogvatartott, aki ezúttal immár szabad emberként, a parancsnok úr engedélyével lépett be az Intézet falai közé, hogy beszámoljon a sikeres társadalmi és szociális visszailleszkedésének tapasztalatairól.

A program során a Szent Dávid zenekar tagjai adták a zenei kíséretet. Az eseményről a tervek szerint az „Újember” című folyóirat karácsonyi dupla számában fog megjelenni egy cikk, Nagy Enikő újságírónő tollából, aki ezen túl bemutatja az intézeti vallási programokat és foglalkozásokat is.


A fogvatartottak a következő levéllel köszönték meg a könyvadományt, mely továbbításra került a Karitász felé, hogy a következő vallási összejövetelükön azt valamennyien megismerhessék:   

"Kedves Karitász Csoport, Tisztelt Igazgató Úr!

Fogvatartott társaimmal együtt ezúton is köszönjük nagylelkű karácsonyi könyvadományukat, látogatásuk emléke azóta is szívünkben él! A börtön zárt rendjében nekünk, elítélteknek havonta egy alkalommal nyílik lehetőségünk hozzátartozóink fogadására. A Karitász-küldöttség látogatása azonban akkora élmény volt számunkra, mintha mindannyian „jutalom beszélőt” kaptunk volna decemberben, hiszen olyan lelkülettel érkeztek hozzánk, hogy szinte családtagunknak éreztük a csoport minden tagját! Nekünk, börtönben lévőknek az advent talán a legnehezebb időszaka az évnek, mert ilyenkor a leghangsúlyosabb a szeretteink hiánya, de az Önök jelenléte enyhítette ezt a fájdalmunkat! Szavaik megindítottak minket, elmélkedésre, elgondolkodásra indítottak és emelkedett lélekkel hallgattuk az egymást követő megszólalókat! A beszédek alatt azonban nem csak Önök figyelték a mi tekintetünket, hanem mi is belenéztünk az Önök szemébe és szeretetet, megbocsátást láttunk benne, vagyis azt, amire a leginkább vágyunk! Elhozták nekünk, az igazán bűnösöknek a Megváltó születésének ígéretét, a megváltás örömhírét, hogy igenis lehetőségünk van megújult emberként, megtisztultan élni tovább. Köszönjük, hogy megszépítették ünnepünket, imáinkban az Úr kegyelmét kérjük további áldozatos munkájukra!  
                                                                                                                                        Fogvatartottak"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése