2012. január 30., hétfő

Élet a börtönben - egy fogvatartott szemével

Kint vagy bent, vagy inkább bent vagy kint?!

"A minap egy érdekes beszélgetésnek voltam fültanúja. Többen arról beszélgettek, hogy hamarosan ismét beszélő, és jönnek a rokonok látogatóba. Majd elindult az egyezkedés arról, ki milyen ruhadarabot adjon kölcsön a másiknak.

Hol nadrág, ing vagy kiskabát volt terítéken. A lényeg, hogy jó állapotban legyen. Természetesen ezek mind a rabruha, azaz a mákos ruha részei. Azonban vannak, akik a kölcsönkérésnél nem állnak meg. Látogatások idején rendkívüli igény van a jó állapotban lévő ruhadarabokra, ezért vannak, akik képesek fizetni is az egységes börtönvaluták egyikével (kávé, dohány), vagy azok kombinációjával. Az ilyen rabok rendkívüli energiát fektetnek abba, hogy makulátlan legyen a kinézetük a látogatás alkalmával. Új ing, új nadrág, varratott öv, és így tovább. Teszik ezt olyan vehemenciával, mintha a mákosruha minősége fontos lenne szeretteik számára. Szerény véleményem szerint a látogatók nem a rabruha minősége alapján ítélik meg „vendéglátóikat”. Magasról tesznek arra, új-e az ing vagy szegedi mintás-e a nadrág. A lényeg, hogy legyen ápolt az embert, hiszen mégiscsak számára fontos emberekkel találkozik. Minden hónapban csupán egy órája van, hogy megölelhesse szeretteit, megcsókolja kedvesét, és 10 percnél tovább beszélhessen velük. Számomra ez a legfontosabb. Persze ezzel nem feltétlenül ért egyet minden rabtársam. Ennek kapcsán kezdtem felismerni, hogy vannak, akik számára a benti dolgok fontosabbak, mint a kintiek.


Talán merész kijelenteni, de sokan intézményfüggőek, és elvesznek az itteni egzisztenciájuk kialakításának labirintusában. Mint egy hajós, akinek megzavarodott az iránytűje, és India helyett Amerikába indul. Azonban a börtön nem az ígéret földje. Elképzelhető, hogy az én mentalitásom hibás, de nem tervezek semmit itt bent. Csupán arra koncentrálok, hogy minél rövidebb időt töltsek itt. Azonban vannak, akik szinte mindent megtesznek, hogy minél tovább élvezhessék az intézmény vendégszeretetét. Teszik ez bent elkövetett bűncselekményekkel, fegyelmik beszerzésével, ami a kedvezményük elvesztését vonja maga után, vagy, ha netalántán kikerülnének, gyorsan elkövetnek valamit, hogy újra volt „barátaik” körében találják magukat. „Szerencsém” volt megismerni olyan embert, aki zsenge 47 éves kora ellenére 30 éves „pályafutást” tudhat magáénak. Mindezek mellett kinézetre a 60-as éveit tapossa, szinte alig vannak ép fogai, és teljesen sárgák az ujjai a sok bibliás cigitől. Saját bevallása szerint nem emlékszik olyan nyárra, amit kint töltött volna. Általában maximum 2 hónapot töltött a rácsokon kívül... 

Persze vannak olyanok is, akik csupán kényelmesebbé kívánják tenni a bentlétüket. Ennek érdekében különféle dolgokat csennek el rabtársaiktól, vagy munkahelyükről. Ezzel is távolabbra kerülve a szabadság mámorító illatától. Például van olyan, aki rengeteg energiát fektet egy levéltartó mappa elkészítésébe. Ez egy rendkívül komplex feladat, mert különböző munkahelyekről kell összegyűjteni az alapanyagokat, és aztán rejtegetve eggyé gyúrni. Több ember bevonását, és több hetet kíván ez a folyamat. Mikor is feltettem a kérdést, hogy minek is ez a mappa, talán ennyi levelet kap az illető, akkor az volt a válasz, hogy 3-4 havonta egyet maximum. Azonban elmondta, hogy szinte mindenkinek van. A "mindenki" alatt persze a menőket érti. Így persze neki is kell. Képes ezért több fegyelmit is összegyűjteni, és újra és újra próbálkozni. Dacolva azzal, hogy az őrök nagyrészt elkapják, és így szinte bebiztosítja kedvezménye elvesztését. A mappa végül elkészült. Bár levél nem került bele, hisz előzőleg minden levelet összetépett... 

Vannak olyanok is, akik szinte passzióból csennek. Még nem tudják, mire lesz jó, de valamire biztos. E mellett bőszen mutogatják gyermekeikről, családjukról készült képeiket és hangoztatják, mennyire is hiányoznak nekik. Vagy befalcolnak /borotvával látványosan, de javarészt nem életveszélyes sérülést okozni kézen vagy nyakon/, ha kedvesük elhagyja őket. Közben bele sem gondolnak abba, hogy minden tettükkel minél hosszabb „vendégeskedésüket” biztosítják idebent. Amikor beszélnek a kinti világ, családjuk csupán, mint távoli, kellemes emlék jelenik meg fátyolos tekintetükben. Viszont rendkívüli fontosságúnak illetik benti „pozíciójukat”, „barátaikat” és cselekedeteiket.


Mintha valójában inkább ide tartoznának, mint a kinti világhoz. Persze van olyan család, aki ennek inkább örül is. Hiszen így nem kell a gyerekeknek végignézni, ahogy apjuk megveri anyjukat, és nőcskéket cipel a házastársi ágyba. Akadnak olyanok akik, szabadulásuk előtt szólnak börtönbeli munkáltatójuknak, hogy tartsák fenn neki a helyet, mert ő bizony nemsokára jön vissza. Ezek rendszerint megélhetési bűnözők, akik életvitelszerűen művelik ezt a „mesterséget”. Az ő védekezésük az, hogy nem fognak 50-60 ezer forintért gályázni. Kérdem én akkor a börtönben miért dolgozik a minimálbér törtrészéért..."

A rendszeres olvasóim már biztosan rájöttek, hogy ezúttal is annak az első bűntényes fogvatartottnak az írását tettem közzé, aki már több alkalommal járult hozzá bejegyzéseim számának gyarapításához. Azt hiszem, nem haszontalan, ha alkalmanként az elítéltek szemszögéből is bemutatjuk a rácsok mögötti életet. És ráadásul véleményem szerint is több olyan ember van a börtönlakók között, aki börtönre szocializálódott, hogy ilyen csúnyán fogalmazzak...  

1 megjegyzés: