2012. július 4., szerda

Börtönlelkészek országos konferenciája


A mai nap folyamán került megrendezésre a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben a katolikus börtönlelkészek országos konferenciája.


A konferencia első részében a Szent Mihály Kápolnában istentiszteletre került sor, amelyen a résztvevő börtönlelkészek mellett mintegy ötven fogvatartott is jelen volt. A szertartás alatt, illetve azt követően a Szt. Dávid Kórus tagjai az alkalomhoz illő énekekkel járultak hozzá az emelkedett hangulathoz.


Az egyházi szertartást követően dr. Tibay Ákos bv. alezredes bv. tanácsos parancsnok-helyettes úr immár az Intézet tárgyalótermében köszöntötte a konferencián megjelent lelkészeket, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön nevében. A megnyitót követően Kovács Mihály bv. alezredes bv. tanácsos, a Büntetés-végrehajtási Osztály vezetője tartott előadást a családi döntéshozó csoportkonferencia módszer büntetés-végrehajtási keretek között, zárt intézetben való alkalmazási lehetőségeit, illetve gyakorlati tapasztalataikat illetően. Az ebédszünetet követően Katona Csilla, a magyar Bűnmegelőzési Börtönmissziós Alapítvány vezetője mutatta be a Zakeus-program elméleti hátterét, gyakorlati megvalósítással összefüggő tapasztalatait, valamint a helyreállító igazságszolgáltatás módszereinek börtönviszonyok közötti alkalmazási lehetőségeit. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése