Beterhelve
"Az ember néha utólag szembesül vele,
hogy egy-egy múltbéli esemény talán nem is volt annyira vicces, mint ahogy azt
akkor megítélte. Így volt ez most velem is, amikor néhány nappal ezelőtt egy
számomra komikus szituációt meséltem el zárkatársaimnak. A történet börtönbe
kerülésem 3. vagy 4. napján esett meg. Akkori zárkatársaim intelmei ellenére,
kimerészkedtem a cellából és máris az ott tanyázó és figyelő raptorok gyűrűjébe
kerültem. Ennek fő oka egy sajnálatos ismeretség volt, amely egy magát a jelenleg
legnagyobb ellenzéki párthoz tartozónak valló politikussal köttetett meg a
rabón, ahol párban voltunk összebilincselve. Már akkor érzékeltem, hogy az
erősen zavart fiatalember ködös történetei a párthűségről, fiktív cégekről és
az önkéntes dél-afrikai száműzetésről, illetve folyton dirigálni vágyó
természete, rikácsoló hangja egy ilyen zárt közösségben akár káros is lehet az
egészségére. Mivel ő túlértékelte ismeretségünket, ezért mint
országos cimboráját mutatott be ama bizonyos raptor társulatnak, akik aztán
szépen zárkájukba tereltek minket. Ebben a sötét, dohányfüsttől ködös, nikotin
festette falú helyiségben, az egyik ágyon pöfékelve egy a „barátomnál" is
zavartabb tekintetű, gülü szemű és rohadó fogú „törzsfőnök” fogadott minket.
Azonnal kezdetét vette a színjáték, és a berivózott goblin előadta, hogy ő viszi
a szintet, így ha bármi kell, rajta keresztül el lehet intézni. elmondta, hogy
nem ajánlja, hogy tovább szállítsuk magunkat, mert a letöltőházak nagyon
durvák. Azonban csak úgy tudunk itt maradni, ha kivesznek minket dolgozni. Amit
természetesen csupán Ő tud elintézni. Máris előttem a „politikus barátom” előtt
termett 1-1 ember kérelmi lapokkal és tollakkal. A raptorok főnöke pedig
kiadta, hogy töltsük ki az adatainkkal, és Ő majd diktálja a szöveget. Jómagam
erőtejesen tiltakoztam eleinte és különböző kifogásokkal megpróbáltam kihúzni
magamat a feladat alól. Egy idő után viszont beláttam, hogy a nyerő taktika nem
ez, hanem az, ha nem valós adatokkal töltöm fel és akkor megnyugszanak. Miután
meghallottam a szöveget, amit diktált még nyilvánvalóbbá vált az átverés. Ez a
következő volt: „Kérem a tisztelt Nevelőtisztet, hogy munkába állhassak. De
előtte a kötelező szálkásító tanfolyamon részt vehessek.” Dél-Afrikából
deportált politikusunknak még ekkor sem tűnt fel semmi és készséggel leírta és
aláírta a dokumentumot, amit azonnal be is gyűjtött az egyik segéd, hogy bedobja
a nevelői ládába. Jómagam ráfirkantottam néhány kriksz-krakszot, majd zsebre
tettem a papírt, hogy majd én kidobom. Ami sikerült is volna, ha „politikus barátom”
nem kezdett volna el sipákolni, mint egy újévi malac. Így azonban nekem is át
kellett adnom a cetlit. Azonban ekkorra rajta kívül már mindenkinek nyilvánvaló
volt, hogy a „szálkásító tanfolyam” az én részvételem nélkül fog zajlani. A
lapot az egyik segéd tőlem is átvette, azonban egy kacsintás kíséretében a
zsebében összegyűrte. Miután a „politikus” cédulája valóban landolt a nevelői
ládában, az enyém összegyűrve visszakerült hozzám. Mint utólag megtudtam ez
amolyan beavatás „játék”, amit a tudatlan első bűntényesekkel űznek. Szokás még
úszócuccot (nadrág, szemüveg, sapka) bekéretni, télire dunyhát igényeltetni a
hiszékeny zöldfülűekkel. Aztán jött az üzlet, pontosabban a szívesség
ellenértékének megállapítása, ami 5,000 HUF-ról indult, és végül 2,000 HUF-ban
állapodott meg. Természetesen áruban, spejzkor vagy csomagban. A kért tételeket
még készséggel fel is írták egy cetlire, nehogy elfelejtsük. Ennek jogossága az
internacionálét danolászó pártkatona esetében nem volt vitatható, hiszen az ő
kérelme ki is lett dobva. Azonban az én esetemben semmi ilyen nem történt. Hogy
a turpisság ne lepleződjék le, újdonsült „barátomat” kivezették valamilyen
ürüggyel, és megindult az én puhításom. Természetesen előadták, hogy mennyire
értelmes, okos vagyok, hogy levágtam a dolgot. Majd megindult az önigazolás.
Miszerint a rivós goblinvezér kinek, miket intézett már el, és persze ez kamu
volt, de egyébként tényleg tud segíteni. A listát többszöri próbálkozásra sem
tudtam visszaadni, és arról sem sikerült meggyőznöm őket, hogy nincs szükségem a
segítségükre, jobbnak láttam valami mondvacsinált indokkal angolosan távozni.
Nem is értettem akkori zárkatársaim riadalmát és szigorú intésüket, miszerint,
soha többet ne hagyjam el a zárkát, miután elmeséltem nekik a sztorit. Csupán a
mostani alkalommal értettem meg izgatottságukat. Ugyanis úgyszólván
„beterheltek”. Ennek a lényege, hogy valós vagy vélt indokkal követelést
fogalmaznak meg a terhelttel szemben és a nem teljesítés behajtást, rosszabb
esetben fizikai retorzió alkalmazását is jelentheti. Egyébként számomra is csupán
ez alkalommal esett le, hogy a goblinszerű menő, be volt rivózva, mert előtte
még soha nem láttam ilyet. Egyszóval a vicces történet, ha belegondolunk nem is
annyira vicces ebből a perspektívából. Szerencse, hogy tovább szállítottak és
ott nem vettek ki dolgozni, mert akkor bizonyára megpróbálták volna
érvényesíteni követelésüket. Ami a pártkatonát illeti, nos ő még rengeteg
hasonló kérelmet töltött ki. A legutolsó, amire emlékszem arra irányult, hogy
elítéltként az intézet logisztikai vezetője kívánt lenni, ahol közel 50
rabtársát vezetheti majd. Indoklásában az szerepelt, hogy erre a feladatra ő a
legalkalmasabb, hiszen az ő hivatása a vezetés, az emberek irányítása. Minden
bizonnyal remekül egyengette volna a nem létező logisztikai központot, ha végre
elvégezte volta azt a bizonyos szálkásító tanfolyamot...."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése