Visszajelzés...

A mostani bejegyzés rendhagyó lesz. Egy szabadult fogvatartott levelének néhány részletét közlöm, aki immár civil, szabad emberként írja meg egykori nevelőjének néhány gondolatát. Következzen hát a levél, mint írtam, egy-két rész kihagyásával... 

  

Tisztelt Nevelőnő!

Ígéretemet megtartva tollat és papírt ragadtam, hogy ha nem is képeslap, de egy tartalmasabb levél formájában hírt adjak magamról.

Nos, maga a szabadulás nekem talán már nem okozott akkora feszültséget és izgalmat, mint másoknak általában, hiszen az intézet kapujának átlépésében volt már némi rutinom, amit köszönök még egyszer. Kissé ugyan furcsa volt a két épület között visszanézni az udvarról azzal a tudattal, hogy nincs több reggeli levonulás, a sétán sem fognak már látni, a munka is nélkülem megy tovább, és nem lesz több ebéd vagy vacsora sem. Aztán gyorsan átvillant az agyamon, hogy valószínűleg senkinek nem fogok hiányozni, és talán észre sem veszik, hogy eltűntem, de ez valószínűleg így természetes, átadtam én is a stafétabotot valaki másnak.

Nagyjából 2 hét kellett, mire az agyam is ráállt, hogy tényleg nem kell visszamenni. Másnap bementünk a .... Tesco-ba, és bizony majdnem rászóltam apura, hogy rossz helyen jött ki a körforgalomból, .... a következő kihajtó. Aztán bent az üzletben is kezdtem volna végigpörgetni magamban, hogy mit is kell vennem, és igazából csak akkor kapcsoltam, hogy már nem kell 1 hónapra bevásárolni.

Az első hetek szaladgálással teltek. Rohangálás az okmányirodába a lejárt személyimet és jogsimat újítani, előtte az orvosi, illetve ezekkel párhuzamosan a pártfogó és a regisztráció a munkaügyi központban, valamint havonta 1x Pest.

Munkával kapcsolatban sajnos senki nem biztat semmi jóval. A pártfogóm elég jól ismeri a .....-t, és sajnos elég szigorúak, ráadásul talán régebben nem voltak ennyire. Sajnos segélyt sem kapok, mert törvénymódosítás miatt már nem 200 óra, hanem 1 év munkaviszony kell hozzá, nekem pedig csak 10 hónapom van. A több évi saját vállalkozás nem számolható bele. Úgyhogy marad az internet böngészése.

Persze unalom így sincs. Zajlik az élet nálunk......

Amióta itthon vagyok, csak húsvét vasárnap mozdultam ki a házból. ..... hívott le .....-ra, bár nem volt igazán sok kedve bárkivel is beszélgetni, mert pár héttel előtte halt meg a kislánya, de nekem azért szerencsére örült. A lábam kikészült a nap végére, annyit mászkáltunk. ..... az összes utcán végigvitt, és a falu határában lévő, a háborúban felrobbantott híd maradványait is megmutatta. Furcsa érzés volt, hogy az Ipoly túlpartja, és a pár méterre előttem magasodó helyvonulat már Szlovákia. Nem voltam még ott, de szerencsére csendesebbnek, nyugodtabbnak tűnt a vártnál.

Mostanában ..... hívogat Gyöngyösre, ő szakács volt, illetve ..... invitálna le .....-ra, de ebben a nagy melegben örülök, ha élek. Sajnos valamiért mostanában elég rosszul viselem. Hetente többször is fáj a fejem, illetve néha a fejfájás mellé hányinger is párosul. Szerencsére jövő héten már állítólag jön az enyhülés.

Nos, azt hiszem ezzel lassan be is fejezem a levelem, hogy ismét elteljen néhány hónap, és ismét történjen velem valami, amiről beszámolhatok. Addig is kívánok Önnek és kedves családjának további jó egészséget, valamint kellemes nyaralást az elkövetkező hónapokra, az intézet minden dolgozójának pedig kitartást és türelmet a bent lévő fogvatartottakhoz. Végezetül – de nem utolsósorban – .....-t is külön üdvözlöm, és jó egészséget kívánok neki.

Tisztelettel: ....

A volt fogvatartott még a büntetése töltése alatt ígérte meg egykori nevelőjének, hogy néhanapján jelentkezik majd, beszámol arról, hogy mi történik vele a szabadulása utáni időszakban. Mint a levél elején leírtakból kiderül, illetve az avatott olvasó számára talán egyértelmű, az érintett a szabadságvesztés büntetés alatt több alkalommal is ideiglenes intézetelhagyási lehetőségben részesült, tehát nem volt számára teljesen szokatlan a zárt világon kívüli, "normális" élet. Ezzel együtt szembetűnő, hogy mégis egyfajta nosztalgiával gondol vissza arra a helyre, amelynek egy bizonyos ideig, ha nem is önszántából, hanem egy jogerős szabadságvesztésa büntetés töltése miatt, de része volt. Az érintett személy egyébként egy rendezett kapcsolattartással bíró, átlagosnál magasabb intellektusú, normakövető elítélt volt, akit a családja várt vissza. A beilleszkedése így megfelelő támogatottságot élvezett a hozzátartozói részéről, de ennek ellenére kiderül a soraiból, hogy mindez mégsem volt a számára annyira könnyű, hiszen heteknek kellett eltelnie ahhoz, hogy megszokja a börtönbeli házi- és napirend előírásai miatti szabályozottság és kialakult életritmus megszűnését, a kötöttségektől mentes életet. A hivatalos ügyek intézése, a különféle okmányok beszerzése és megújítása nem egyszerű feladat, de mindez egy nem börtönből szabadult átlagember számára sem egyszerű feladat. A pártfogó felügyelők leterheltségét figyelembe véve tőlük csodát senki ne várjon, ettől még tény, hogy a munkahely találása szintén nem egyszerű dolog egy frissen szabadult ember számára. A szabadulás utáni első időben az érintett személy a családja körében töltötte ideje nagy részét, ház körüli feladatokban, kisebb-nagyobb munkákban közreműködve, részt vállalva a feladatokból. Ahogy a soraiből kitűnik, családja figyel rá, segíti és támogatja őt a beilleszkedésben, ami annak sikeressége szempontjából nélkülözhetetlen. A szövegkörnyezetből kiderül továbbá, hogy a levél írója több olyan volt fogvatartott társával kapcsolatba került, akik hozzá hasonlóan már szabadultak az intézetünkből, a neveik alapján ezek olyan személyek, akik a büntetésük töltése alatt jellemzően normakövető magatartást tanúsítottak. A velük való egyfajta nosztalgiázás, a közös múltból és tapasztalatokból adódóan közös útkeresés akár pozitív is lehet. Az pedig mindenképpen örvendetes, hogy a volt elítélt alapvetően jól gondol vissza a személyi állomány tagjaira, ami alapján arra következtethetünk, hogy részükről humánus bánásmódot élvezett... Mit modnhatnék ezek után? Várom a következő beszámolót, és a magam részéről sok sikert kívánok a volt fogvatartottnak az útkeresésben, az újratervezésben.