Mikulás-nap

Rendhagyó Mikulás-napi rendezvények a rácsok mögött…

Az elmúlt napokban a megszokott, monotonnak mondható börtönéletet két szokatlan, büntetés-végrehajtási intézetben szokványosnak egyáltalán nem nevezhető esemény tette színesebbé, hiszen Mikulás-napi műsorok tanúi lehettünk a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben.

A fogvatartottak színjátszó csoportja már-már tradicionálisnak mondható módon, zenés-verses műsorral készült az Intézet zord falai mögé látogató gyermekcsoportoknak. A tegnapi napon a Reménysugár Gyermekotthon kisebb-nagyobb lakói és gondozónői számára adták elő műsorukat az elítéltek, míg a mai délelőtt folyamán a Kiss Árpád Általános Iskola tanulói és igazgató-helyettese részére került bemutatásra az ünnepi előadás.

Úgy gondolom, hogy mindenképpen rendhagyónak számít az ilyen fajta program egy börtönön belül, habár esetünkben ez valóban nem az első hasonló kezdeményezésnek tudható be. Intézetünk ugyanis több évre visszanyúló együttműködéssel rendelkezik mindkét intézménnyel, melynek keretében számos hasonló rendezvényre kerülhetett sor az elmúlt időszakban.

A laikus talán azt gondolja, hogy a börtön a gonosz, elvetemült bűnözők gyűjtőhelye, ami talán helytálló megállapítás is lehet. Részben. Hiszem ugyanis, hogy a különféle bűncselekmények elkövetése miatt szabadságvesztés büntetésüket töltő fogvatartottak között ugyanis vannak rosszfiúk is, akikben ott van annak a szándéka, hogy változzanak, hogy valamit jóvátegyenek abból, amit elkövettek. Vannak a börtönben olyanok is, akik korábban soha nem kerültek összeütközésbe a törvénnyel, de most mégis el vannak zárva a társadalomtól. Egy rossz döntés, vagy mások, a korábbi barátok befolyásolása, hatása miatt.             

  

A hátunk mögött álló két nap megmutatta, hogy a fogvatartottak között igenis vannak olyanok, akik fontosnak érzik azt, hogy örömet szerezzenek számukra teljesen idegen gyerekeknek. Olyanoknak, akik különböző okok miatt egy gyermekotthonban élnek, szüleiktől - akiket vagy ismernek, vagy nem - távol. És olyanoknak, akik ugyan szerencsére teljesen normális családban élnek, de mégis jólesik számukra, ha ajándékot kapnak, akár egy kis műsor formájában.

És a fogvatartottak között is vannak gyerekek, akik számára ajándékot jelentett a köztük lévő gyermekek mosolya, öröme, tiszta ártatlansága. És vannak köztük szülők, akik ugyan a saját gyermekükkel nem találkozhattak ezekben a pillanatokban, de megadatott számukra, hogy néhány percre kiszakadjanak a rácsok mögül, és egy kicsit otthon érezhessék magukat.

Természetesen ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az egyébként rendkívül értékes, színvonalas, a különböző összetételű és hátterű gyermekcsoportokhoz igazított műsort összeállító fogvatartottak tényleg mindent megtettek annak érdekében, hogy a kis vendégek jól érezzék magukat, és ne tűnjön fel számukra, hogy mégiscsak egy börtönben vannak, ahol talán sokkal több a krampusz, mint a jó Mikulás…

Annak érzékeltetésére, hogy milyen volt a hangulat, segítségül hívok két közreműködőt:      

Mikulás a börtönben

(a fogvatartottak felkészítésében közreműködő nevelő szemével)

"December 6. nagy nap minden gyermek életében, mert akkor érkezik a Télapó!

A kisebbek teljesen elhiszik, hogy van egy jóságos, nagy szakállú, örök életű piros ruhás valaki, aki minden évben megajándékozza a jó gyerekeket.

A nagyobbak már maguk sem tudják, hogy elhihetik-e a létezését, de mint Micimackó mondaná: sose lehessen azt tudni!

A szülők megtanítják a gyermekükkel, hogy a Télapót hogyan kell várni (tiszta csizma ablakba vagy ajtó elé, dallal-verssel, stb.), majd aztán ezt a Télapó, a jóságos Mikulás ajándékkal honorálja. Egy kicsi félsz azért mindig van a várakozásban, mert mi van akkor, ha az év közben „elkövetett” kisebb-nagyobb csínytevések miatt nem viszi az ajándékot ez a jóságos öreg Bácsi?

A szülők pedig mindent megtesznek azért, hogy ezeket a csínyeket a Mikulás „ne tudja meg”, és lássák, hogyan veszi át gyermekük az ajándékot: csillogó szemmel, mosolygósan vagy éppen megszeppenve, de mindenképp boldogan!

Igen ám, de mi van azokkal a gyerekekkel, akiket a szülei nem tanították meg, hogyan kell várni a Télapót, milyen verset – dalt illik elmondani, és hogyan kell jótékony „füllentéssel” a csínyeket a Télapó tudomására hozni? Mi van azokkal a gyerekekkel, akik gyermekotthonokban élnek, akiknek a szüleik helyett valakinek mindezt meg kell tanítani? Mi van azokkal a gyermekekkel, akik örömén a szüleik nem örülhetnek?

Szerencsére mindig vannak jótét lelkek, akik ezeknek a gyermekeknek is örömet tudnak – akarnak szerezni!

Ezeket a jótét lelkeket valószínűleg senki sem a börtönben keresi! Pedig a minap ennek tanúi, részesei lehettünk!

A Balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthon, valamint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön között immáron hagyományosnak mondható jó kapcsolat alakult ki. A fogvatartottak részt vesznek az otthon életében hol munkával, hol verssel-dallal. A gyermekek mindezt tiszta gyermeki létükkel, bajaik ellenére is mindig mosolygós arcukkal köszönik meg.

  

A Télapó is ennek a jó kapcsolatnak köszönhetően került börtönbe. A fogvatartottak verses-dalos, együtt éneklős Mikulás napot tartottak a börtön Szent Mihály Kápolnájában a „reménysugaras” gyerekeknek, akik nagy örömmel fogadták a felajánlott csomagokat és a fogvatartottak által készített cérnaképeket.

A fogvatartottak pedig? Ránézésre többen elgondolkodtak azon, kinek is nagyobb a baja?

Milyen apróság is elég ahhoz, hogy szebb legyen még a napsütés is, amikor ezeknek a zömében sérült gyermekeknek az örömét látták.

Mindannyian gazdagabbak lettünk! Minket ezek a gyerekek a mosolyukkal, az örömükkel tettek gazdagabbá, s tudom: ez sokkal nagyobb ajándék, mint amit valaha is adhatunk bármelyik gyereknek!"

  

Mikulás a büntetés-végrehajtási intézetben

(az egyik közreműködő fogvatartott szemével…)

„Fogvatartott társaim kérésére, biztatására elvállaltam idén a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben tartott rendezvényen a Mikulás szerepét.

A megtisztelő feladat elvállalásában fontos szerepet játszott, hogy családunkban is van szellemileg sérült, testvérem gyermekén hosszú kivizsgálás során fedezték fel az autizmus jeleit, amit tavaly ténylegesen megállapították nála. Addig se volt egyszerű életük, ám a vizsgálat után teljesen felborultak a mindennapjaik. Vizsgálatok következtek, majd speciális óvoda és iskola követte...

Ilyenkor adok hálát a sorsnak, hogy pici fiam csak az én hiperaktivitásomat örökölte, amit idővel ki lehet nőni. Már ő hozzá is óriási türelem és szeretet kell. Azonban egy autista gyermekhez nem elég a lelkesedés és szeretet, oda már szakápolásra van szükség. Egy iskolai oktatóm mondta a tudáson kívül, türelem és alázat kell a kifogyhatatlan szereteten kívül.

Mikor a Janus Pannonius Tudomány Egyetemre jártam, voltunk gyakorlaton speciális iskolába jártunk 3 héten keresztül, ott tapasztaltuk milyen szeretetre éhesek ezek a gyerekek, viszont itt jegyezném meg, hogy ők is hatalmas szeretetet sugároznak.

Az előbbi elvek alapján próbáltam segíteni testvéreméknek, de igazán ott jöttem rá, hogy más eltölteni pár órát velük, és más hosszabb időtartamot.

Viszont a testvérem mindig avval biztatott, hogyha az az idő kellemes volt a gyereknek, akkor az bizony megmarad benne. Ráadásul, ami ennél is fontosabb abban a rövid időszakban levettük a terhet a szülőkről, jelen esetben a gondozókról...

A múltból visszaugorva a jelenbe, fogvatartott társaimmal együtt lelkesen készültünk a rendezvényre, hogy minél mélyebb nyomot hagyjunk a gyerekekben. Most így utólag már csak mosolyogtunk az előző napok feszült készülődésén. Hisz csak egy személyes példát említve órákig készítettük a szakállat, hogy egy vattából élethű szakállat varázsoljunk. A műsor alatt szembesültünk avval a szeretet áradattal, ami felénk irányult. Mindannyiuk nevében mondhatom, hogy az elérzékenyülés jelei jelentkeztek rajtunk, nekem szerencsém volt, mert a szakáll eltakarta érzelmi megnyilvánulásaimat.

A mosolyok, tapsok és kedves pillanatok jelezték felénk, hogy csodálatos perceket adtunk ezeknek a szeretetéhes gyerekeknek. Azért ne felejtsük el, hogy ezeket a gyerkőcöket hosszú perceken keresztül sikerült lefoglalni és elfelejtetni a szürke hétköznapokat velük. Ami engem személyesen is megérintett, hogy a törpék közelségükkel valamilyen szinten odavarázsolták az én 7 éves fiamat is. Hatalmas élmény volt, leírhatatlan.

Amúgy zárszóként megjegyezném, hogy az intézeti picurkák és köztünk, fogvatartottak között egy erős lelki kapocs fűződik. Hisz ők lelkileg annyira ki vannak éhezve a szeretetre és a családra, mint mi, akik rontottak a kinti világban, és most készülnek arra, hogy újra lehetőséget kapjanak. Azt hiszem, mindannyiunk nevében leírhatom. Fenti véleményemet a műsoron részt vevő fogvatartottak arcán látottak megerősítik.

Így utólag csak annyit mondhatok, csodás élményben volt részünk, részem. Ezúton is köszönöm társaimnak, hogy részt vállalhattam belőle.”