2011. december 10., szombat

Betlehem


Balassagyarmati Betlehem


A helyi értelmiség egyik közismert, köztiszteletnek örvendő alakja, Dr. Czimbalmos István egy alapítványt hozott létre a közelmúltban, „Polgárok Balassagyarmatért” néven, melynek célja a település kulturális értékeinek megőrzése, megóvása. Ahogy a doktor úr mondta, a kezdeményezés további célja, hogy legyen egy kültéri betlehem a városban, mert a közelgő karácsonyi ünnepek kapcsán már szinte mindenhol van ilyesmi, de itt nincs.

A megvalósítás érdekében Dr. Czimbalmos István helyi vállalkozók támogatását kérte, akik anyaggal, eszközzel járultak hozzá a betlehem elkészítéséhez, illetve felkereste a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokát annak érdekében, hogy az Intézet a fogvatartottak munkájával járuljon hozzá a kivitelezéshez.


 Dr. Budai István bv. ezredes bv. főtanácsos elmondta, hogy „azért keresett meg bennünket az Alapítvány vezetője, mert tisztában van vele, hogy az Intézet az elmúlt években számos olyan közcélú, közérdekű tevékenységet végzett a város érdekében, melyek egyértelműen hozzájárultak az értékek megóvásához, illetve az értékteremtéshez. Ez alapján kérte a segítségünket, és természetesen örömmel járulunk hozzá ahhoz, hogy egy ilyen kezdeményezés megvalósuljon.”

A munkálatok a mai napon megkezdődtek, Lencsés Zsolt freskófestő, restaurátor, festőművész szakmai irányítása mellett, a büntetés-végrehajtási intézet személyi állományának három tagja és négy fogvatartott közreműködésével.


 A közös munka eredménye várhatóan csak egy ideiglenes betlehem lesz, azonban a tervek között szerepel, hogy 2012-ben balassagyarmati kötődésű képzőművészek által tervezett és megvalósított kültéri betlehem készül és kerül kihelyezésre a karácsonyi ünnepkör időszakában.  


A munkálatok tehát egyelőre itt tartanak, de amint kész az alkotás, akkor ismét jelentkezem...
 


   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése