Rács FM – „Jogodban áll hallgatni!”

(Forrás: http://www.nlcafe.hu/ezvan/20140919/borton-radio-adj-hangot-egyesulet/)

(Fotók: Rozgonyi Zoltán)

Jó reggelt, Vááááác! – Indul a börtönrádió

Októberben elindul a börtönrádió a váci börtönben. A kezdeményezés itthon egyedülálló.

Miért pont Vácott? – teszem fel a kérdést a BVOP (Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága) sajtófőnökének, Szalai Tímea őrnagynak. Többek között azért, mert itt már eddig is működött egy médiaszakkör – hangzik a válasz. „Ebben és a rádió-projektben is kizárólag olyan elítéltek vehetnek részt, akik dolgoznak, »szabálykövető magatartásúak«, és akikből a többi rab számára példakép lehet – magyarázza az őrnagy. – Azok, akik gyerekek ellen elkövetett vagy szemérem elleni bűncselekmény miatt kerültek ide, nem jelentkezhettek. Három hónapja folyik a lázas készülődés, hetente két foglalkozással. Mindebben a börtön dolgozói is rengeteget segítenek (valamikor a szabadidejük terhére), de magát a szakmai irányítást átengedtük a civileknek. A tartalmat tekintve egyetlen fontos kikötést tettünk: a műsorban nem hangozhat el áldozatokat sértő tartalom, és nem lehet senkit megkülönböztetni nemre, korra való tekintettel vagy vallási alapon. A rádiót mindenki hallgathatja majd. A műsorok időtartama eleinte napi két óra lesz, jellemzően a hajnali órákban, mivel utána a többség dolgozni megy.”

Szalai Tímea szerint általános tapasztalat, hogy a közös tevékenységeknek csupa pozitív hatásuk van. „Mindegy, hogy ez zenélést, képzőművészetet vagy drámaszakkört jelent, az önkifejezés csak a javát szolgálja minden elítéltnek. Ez a célja a börtönrádió-projektnek is: megtanítani a küzdést pozitív célokért, közben közösséget formálni. Mindez persze észrevétlenül növeli a felelősségtudatot is.”

Rovatok, műsorok, riportok

„Tartalmi kérdésekbe mi sem igen szólunk bele – veszi át a szót a kezdeményezést elindító Adj Hangot Egyesület munkatársa, Hajdú Judit klinikai szakpszichológus. – A szerkesztőségi játszmákat az elítélteknek maguknak kell átvészelniük, nekik kell eljutniuk odáig, hogy vitás kérdésekben konszenzus szülessen. Eleinte mindent tőlünk, pszichológusoktól, orvosoktól, nevelőktől akartak megtudni. Lassan aztán rájöttek, hogy ők is sok mindenhez értenek, vagy ha ők nem, akkor valamelyik társuk biztosan. Elsőként a Kapcsolattartás rovatról született döntés; mi más lenne egy börtönben a legfőbb probléma? Ez biztosan elindul októberben, váltásban az Emberek és Sorsokkal. Mindkét rovat műsoraiban sok lesz a beszélgetés és a zene. Természetesen a történeteket és a szereplőket is maguk az elítéltek adják. »Ha már én rab lettem, legalább a feleségem ne legyen az!« – fogalmazta meg az egyik rádiós fogvatartott. – Ehhez hasonló üzenetek is elhangzanak majd a műsorokban.”

Hajdú Judit szerint szintén magától értetődő volt, hogy lesz Életmód rovat, azon belül adott a téma: a tetoválás, mert ebben a szubkultúrában ez nagyon gyakori. „Meglepő érzékenységgel nyúlnak ehhez is, szóba kerül az ókori testfestés csakúgy, mint az egészségügyi vonatkozások, a divat és a mai szimbólumok egyes jelentései. Ugyanebben a rovatban esik majd szó az influenzáról, a higiéniáról is, mert egymásnak sokkal könnyebben elhisznek mindent, mint bárki másnak. Azért is jó, hogy mindent az elítéltek csinálnak, mert ők a kényes kérdéseket könnyebben felteszik egymásnak, akár provokatívan is.”

A gyúrósok, mint fő célcsoport

A cellákban a testi és a lelki egészség megőrzésének legelérhetőbb formája a „gyúrás”, amihez a rádióban zenei mixek hangzanak majd el. A fő koncepció két zeneszám között az információátadás: Mit jelent a túl kemény edzés? Mit lehet tenni hátfájás ellen? Sok-sok hasznos információ, köztük rengeteg olyan is, ami nem csak a „gyúrósokat” érinti. „Melyik körlet mehet ki először a boltba? Mi lesz az ebéd? Később nyit-e a bolt aznap? Ezeket megtudni komoly feszültségcsökkentést jelent” – magyarázza tovább Hajdú Judit.

Képes vagyok rá

Azzal kapcsolatban, hogy mi a jelentősége a projektnek, a pszichológus egyértelműen fogalmaz. „A börtönökben sok olyan ember van, aki még sosem lehetett büszke magára. Annak az érzése, hogy »tudok olyat mondani, ami a rádióba mehet«, és hogy »képes vagyok összerakni egy műsort, megtanulni a szerkesztést, a vágást«, önbizalmat ad, ami az újrakezdéshez elengedhetetlen.” Ha sikeres lesz a projekt (és miért is ne lenne az, elnézve a komoly előkészületeket), az alapítvány munkatársai azt szeretnék, ha a következő munkaállomás Eger lenne, mert „nagyon fontos a női hang”. Ezt követhetné a tököli fiatalkorúak börtöne. Így összesen három intézetben születnének műsorok, amiket aztán mindenhol hallgathatnának, immár megnövekedett műsoridővel.

„Minek nekik rádió?”

Ahogy a szakembereket hallgatom, muszáj szóba hoznom az előítéleteket. Mit válaszolnak azoknak, akik szerint a raboknak mindez felesleges felhajtás? „Lehet ehhez indulatosan hozzáállni, azt gondolni, hogy az elítéltek maguknak keresték a bajt, és nem érdemelnek meg ilyen lehetőségeket – mondja erre Hajdú Judit. – De ilyenkor jusson eszünkbe, hogy ezek az emberek egyszer kijönnek a börtönből, és nem mindegy, hogy akkor milyen mentális állapotban lesznek. Jelenleg sokszor rosszabb helyzetben vannak, mint amikor bementek, hiszen nincs lakásuk, pénzük, munkahelyük, legtöbbször a családjuk is elhagyja őket. Ha ezen a reménytelen helyzeten mindössze annyit tudtunk javítani a projekttel, hogy »valakinek« érzik magukat, mert hasznosak voltak a közösségük számára, máris egy nagyot léptünk a visszailleszkedés felé.”

Angliában húsz éve működnek börtönrádiók. 

Akkoriban egy börtönparancsnok segítséget kért: sok volt a börtönben az öngyilkosság, az első éjszakai adásokkal ezeknek a számát akarták csökkenteni. Ma már éjjel-nappal folyik sugárzás az ország 122 intézetében. A magyar projekt kezdeményezője is angol származású: Nick Thorpe, aki a BBC tudósítója, jelenleg Magyarországon él.

Fogvatartottak sport- és kulturális versengése

A mai nap folyamán a Váci Fegyház és Börtönben egy pályázati program keretében három bv. intézet csapata között regionális sport- és kulturális versenyre került sor. 

A házigazdákon kívül a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Márianosztrai Fegyház és Börtön fogvatartottai mérték össze sakk- és focitudásukat, valamint az érintett intézetek színjátszó csoportjai is előadtak egy-egy 10-15 perces darabot.

Az amatőr színjátszók közül az ABC-sorrendben való fellépésnek köszönhetően legelőször a balassagyarmati elítéltek léptek színre "Kísértés" című jelenetükkel, amit Madách Imre "Az ember tragédiája" című drámája inspirált. A márianosztrai fogvatartottak S. Szabó István négy jelenetét vitték színpadra, a humoros párbeszédek az utcán, egy ügyvédi irodában, pszichológusnál, illetve egy találmányi hivatalban játszódtak le. Végül, de nem utolsó sorban a váci elítéltek mutatták be, hogy miképpen látják a ma jellemző televíziós programokat, egy vidám gasztronómiai műsorra és a Szőke-család westernfilmbe ágyazott történetére építve fel előadásukat. 

Miközben a nézők, illetve a Madách Színház két színművészéből álló zsűri tagjai a színpadon zajló előadásokat tekintették meg, egy másik helyiségben a sakkozók mérték össze tudásukat, valamint a focisták is küzdöttek egymással a zöld gyepen.

A mindvégig jó hangulatban, sportszerű keretek között zajló versengésen végül a balassagyarmati fogvatartottak szerezték meg a kategóriák első helyét, amihez gratulálunk az érintetteknek!

         

Kapcsolattartás Skype-kapcsolat útján - egy kísérleti program tapasztalatai

Amint arról korábban már több alkalommal olvashattak a blog kitartó látogatói, az "INNO-Váltó Innovatív, kísérleti foglakoztatási program fogvatartottaknak / szabadultaknak" című TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155 számú pályázati projekt megvalósítása során kísérleti jelleggel, ún. Skype-kapcsolat útján történő beszélők zajlanak a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Az eddigi tapasztalatokról következzen egy összefoglaló, Gombkötő Tamás kollégám jóvoltából:

    

A TÁMOP-1.4.3-12/1-2012-0155 projekt keretében a Váltó-sáv Alapítvány és Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésében megvalósult Skype-os beszélő tapasztalatai a fogvatartottak véleményei alapján

A Váltó-sáv Alapítvány és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésében tesztelt innovatív kapcsolattartási forma gyakorlati megvalósítására 2014.04.23. és 2014.08.06. közötti időpontban 24 fő fogvatartott bevonásával került sor, akik lehetőséget kaptak az intézetben igénybe vehető kapcsolattartási módokon túl az online kapcsolatfelvételre a Skype használatával. A célközönséget elsősorban olyan fogvatartottak alkották, akiknek kapcsolattartása valamilyen okból rendszertelen, illetve látogatásra ritkán kerül sor. Ennek hátterében legtöbbször a hozzátartozók anyagi keretei állnak. Bár a jogszabályok lehetőséget adnak rá, mégis – a teljes fogvatartotti állományt figyelembe véve – kevés elítélt kéri a lakhelyéhez közelebbi bv. intézetbe történő végleges vagy ideiglenes átszállítását a kapcsolataik fenntartása, javítása okán. Azon fogvatartottak, akiknek látogató fogadására ritkán kerül sor, rendszerint olyan anyagi háttérrel rendelkező családokból kerültek börtönbe, akik a legminimálisabb szinten sem tudják támogatni az elítéltet, gondolok itt például a pénzküldés vagy a csomagküldés lehetőségére. Emiatt az ilyen hátterű fogvatartott – amennyiben módjában áll – igyekszik aszerint megválasztani a végrehajtásra kijelölendő bv. intézetet, hogy előreláthatólag tud -e majd ott dolgozni vagy egyéb olyan oktatási tevékenységben részt venni, amelynek járandóságából egyrészt önmagát fenntartani, illetve a családjukat támogatni tudja. Jóllehet az önfenntartás kifejezés furcsának tűnhet egy olyan intézményben ahol jogszabály írja elő a normális élethez fűződő jogok biztosítását, azonban a fogvatartottak gyakran előtérbe helyezik az élvezeti cikkek (így különösen: kávé,dohány,cigaretta) beszerzését, mintsem hogy keresetüket más célok elérésére fordítsák.

Így gyakori a bv. intézetekben az olyan fogvatartott, akinek kapcsolattartása szinte kizárólag a levelezésre korlátozódik, ugyanis ennek a legminimálisabb az anyagi vonzata, szemben a telefonálás, illetve a látogató fogadás lehetőségével.

A Skype-os beszélő kapcsán a tapasztalatok, élmények megismerésére a fogvatartottakkal a beszélő után folytatott személyes beszélgetések során kapott válaszok, valamint a személyi állomány aktuálisan jelenlévő tagjai által tapasztaltak alapján került sor. 18 fogvatartott esetében került sor a beszélő megtartására, 6 fő – rendszerint a hozzátartozók problémái miatt –

nem tudták igénybe venni a lehetőséget.

A 18 megkérdezett 2 csoportra osztható a kérdőív kitöltése során tanúsított megnyilvánulásaikat figyelembe véve. Jellemzően megállapítható, hogy azok a fogvatartottak, akiknek valamilyen formában van rendszeres kapcsolattartásuk – akár más személlyel, mint akivel a Skype-on keresztül beszéltek – nem mutattak kitörő érzelmeket. Azon fogvatartottak közül, akiknek kapcsolattartása korlátozottabb, vagy olyan személlyel folytatták a beszélgetést, akit akár évek óta nem láttak, még a kérdőív kitöltése közben is többeknek könnybe lábadt a szeme a meghatódottságtól. Előbbi csoportot tekintve, csúnya szóval élve, szinte egyfajta közömbösség volt megfigyelhető. Köztudott, hogy a fogvatartotti társadalom jelentős hányadát tekintve kiemelt fontosságú a családi és rokoni kapcsolatok ápolása, fenntartása, így mindenki örül, ha valamilyen formában érintkezhet rokonaival. Az előbbi csoportba kategorizált fogvatartottak esetében szinte úgy tűnt, mintha az „ez is csak egy beszélő volt” hozzáállás tükröződne. A második csoport elítéltjei közül 5 fő még a kérdőív kitöltése során is könnyeivel küszködött, illetve folyamatosan mosolygott, ami egyértelmű jele annak, hogy mennyire nagy hatást gyakorolt rájuk a dolog. Mindez nem elhanyagolható a büntetés-végrehajtás szempontjából sem. Amint egyikük kifejti, „nagyobb teret kellene adni az effajta kapcsolattartásnak, mert a kedvezményből (feltételes szabadságra bocsátás) kizártaknak ez lehetne visszatartó erő”.

Megoszlik a fogvatartottak köre abból a szempontból, hogy mennyire tájékozottak az informatikát, illetve egyáltalán a Skype-ot illetően. Jellemzően a fiatalabbak ismerik a programot, a büntetés megkezdése előtt használták is, nekik semmilyen újdonságot nem jelentett. Az idősebb korosztály, illetve a számítástechnikában nem jártasak számára egy teljesen idegen dolgot sikerült megismertetni. Többen úgy nyilatkoztak, hogy az első tájékoztatót követően úgy gondolták, hogy még évekbe telik, mire ez a technológia annyira kifejlődik, hogy a börtönön belül lehetőség nyílik majd a használatára. Azon fogvatartottak, akik ismerték és próbálták fogvatartott társaiknak elmagyarázni, hogy hogyan is működik ez az egész, gyakran komoly hitetlenséggel találták szembe magukat, ugyanis volt olyan, aki egyenesen katonai, illetve NASA technológiához hasonlította a Skype-ot és természetesen a negatív hozzáállás is csatlakozott mindehhez, így aki nem ismerte, nem volt hajlandó elfogadni létezését a börtönön belül.

A nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy a kezdeti tájékoztatás nagyon alapos volt, ennek köszönhetően az előkészületek és a kivitelezés zökkenőmentesen zajlott, a fogvatartottak semmilyen problémát nem jeleztek, ami az alapítványnak vagy az intézetnek felróhatóan meghiúsította vagy megnehezítette volna a kapcsolat felvételét, így összességében nagyon pozitívra értékelték a programot.

Úgy gondolom, azoknak a fogvatartottaknak a véleménye, akik rendszeresen fogadnak látogatót, nem ad teljesen hiteles képet a Skype-os beszélő valódi lényegéről és értékeiről, ezért jelen összefoglalóban azokra korlátozódom, akiknek rendszertelen kapcsolattartása okán került sor a kapcsolatfelvételre.

Tekintve hogy ez egy újdonság volt a fogvatartottaknak, mindenki a legközelebbi, számára legfontosabb személyeket kívánta látni-hallani. Az utolsó találkozással kapcsolatban feltett kérdésemre 1- 6,5 év közötti válaszok érkeztek, ami hatalmas idő a legközelebbi hozzátartozót tekintve. A börtönben úgy tartják, hogy 1-2 éven belül a baráti társaság jelentős része, 3-4 év után a távolabbi vagy kevésbé kedves rokonok, 5-6 év után egyes esetekben a házastárs, élettárs is elfordul az elítélttől, így akik most erre lehetőséget kaptak, a szerencsések közé tartoznak, hogy van kivel felvenni a kapcsolatot.

Az utolsó személyes találkozás óta eltelt hosszabb idő okaként elsősorban a hozzátartozók anyagi helyzetét, illetve az idős kor vagy betegség miatt az utazás vállalhatatlanságát jelölték meg.

Az élményekkel kapcsolatban nagyon nehezen tudták kifejezni magukat az elítéltek. Egyértelmű és azonnali válaszként a „Jó volt” és a „Nagyon jó volt” érkezett. Mikor azonban kértem, hogy kicsit bővebben fejtsék ki, problémákba ütköztek, azonban a tekintetükről leolvasható volt, hogy a hozzátartozók képe jelenik meg szemeik előtt. Majd hosszas gondolkodás után volt, aki könnyezni kezdett, majd legtöbben azt válaszolták, hogy furcsa érzés volt egyszerre átélni a közelséget és a távolságot, illetve hogy a családtagok is sírva fakadtak a meghatódottság miatt. Egy személy esetében szinte alig folyt beszélgetés a folytonos sírás miatt, persze mindez érthető, ha valakit 6 éve csak fényképről látott. Egyeseknek – akik még laptopot sem igazán láttak – szokatlan volt a monitoron keresztül látni szeretteiket, de mindez hamar elillant, amikor a megkezdődött a beszélgetés. Pozitívumként értékelték, hogy egyszerre ott lehetett az egész család (6 személy), ugyanis erre a bv intézetben egyébként nincs lehetőség a büntetés-végrehajtási okokból egyszerre hívható személyek maximális számának korlátozása miatt.

A fogvatartottak és kapcsolattartóik között azóta folytatott levelezés és telefonálás során kifejtett élmények alapján a hozzátartozók is kimondottan pozitívan értékelték annak a lehetőségét, hogy a bv. intézetben lehetőség nyílt erre. Legtöbbjükben még a régmúlt idők eszméje él a „kenyér és víz” nézetével, így álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen lehetőség kínálkozik majd valaha. Volt, aki mindezt jutalomként fogta fel és még a beszélő végrehajtása alatt többször megköszönte az alapítvány és a börtön munkatársainak, hogy ilyen kivételes lehetőséget biztosítottak. Sajnos ez a hálálkodás nem volt általános. Nem mintha az intézet vagy az alapítvány munkatársai több oldalas köszönőleveleket vagy virágcsokrokat várnának – nem is tehetik – de ettől függetlenül érdekes, hogy ez egy nem mindennapi módszer, aminek köszönhetően egyeseknek kizárólagos lehetőségük nyílt a kapcsolatfelvételre rég nem látott rokonaikkal, szeretteikkel, ennek ellenére még egy „köszönöm a lehetőséget” sem hagyta el a szájukat. Ez alól 3 kivétel akadt, ők mindannyian közel 6 évvel ezelőtt találkoztak utoljára személyesen azzal, akivel a mostani lehetőség keretében sikerült beszélniük.

A megvalósult beszélőkön részt vettek közül több család is érdeklődött, hogy mikor lesz a következő ilyen lehetőség, mert számukra nincs más mód, hogy láthassák szeretteiket.

Pár esetben előfordult technikai probléma, azonban ez nem befolyásolta a beszélő lebonyolítását. Jellemzően néhány másodperces képkimerevedések voltak tapasztalhatóak egyik-másik félnél, mely vélhetően az adott E-pont internetelérése okán alakult ki.

Fogvatartottak körében – elsősorban zárkán belül – jellemző, hogy amennyiben egy nem szokványos eseményen vesz részt valaki, mihelyst visszaérkezik a zárkába, azonnal faggatni kezdik, hogy mi történt, hol volt, milyen volt, stb. Ez most sem történt másként, így volt szerencsém ezúton, közvetve az érintett fogvatartottak többszörösének véleményét megismerni. A Skype-os beszélőn részt vett válaszadók egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy minden olyan zárkatársuk, akinek bármilyen téren van kapcsolattartása – ugyanis előfordul olyan is, akinek egyetlen kapcsolattartója a kirendelt ügyvéd – érdeklődni kezdett, hogy mik a feltételei a beszélőnek, hogyan lehet jelentkezni, mennyien lehettek ott, és egyéb technikai kérdések. Az intézet nevelői is megerősítették, hogy hatalmas érdeklődés alakult ki a Skype-os beszélő iránt.

Egy fogvatartott kifejtette, hogy szerinte a rendszerbe bekerülve a jogszabályi korlátozások miatt hihetetlenül beszűkülnek a kapcsolatok. Egy olyan személy, aki a civil életben nagyobb rokonsággal vagy baráti körrel rendelkezik egyszerűen képtelen folyamatosan szinten tartani a társadalmi helyzetét, még a jelenleg rendelkezésre álló kapcsolattartási módok teljes kihasználása mellett sem, így ő is azok közé tartozik, aki sokat remél az új Bv. Kódextől és a Skype-os beszélő esetleges általánossá válásától.

A kérdőív kitöltése során összességében tekintve a fogvatartottak élményei nagyon pozitívak. Mindannyian kivétel nélkül hozzátartozóikkal együtt örültek a lehetőségnek. A számtalan pozitívum mellett alig van hátránya a Skype-os beszélőnek. Pozitívumként értékelik, hogy nincs vagy minimális az anyagi vonzata; egyeseknek ez kizárólagos lehetőség a kapcsolattartásra és igazán csak ők tudják értékelni ezt a lehetőséget; többen jelen lehetnek egyszerre, mint az intézeti beszélőn; nincs az a nagy zaj, amit az intézetben lebonyolított beszélőn jelenlévő 100-120 ember beszélgetése okoz. Negatívumként az idő rövidségét jelölték meg, illetve a távolságot. Bár egyikük kifejtette, hogy neki és még másoknak is ez a távolság is jóval közelebbi, mint amiről valaha is álmodtak. Egy másik fogvatartott – eddig nem ismerte a Skype programot – aki terveiben egyértelműen megnevezte, hogy szabadulása után fogja használni a Skype-ot, hogy külföldön élő rokonait felkeresse, kifejtette, hogy amennyiben lehetőség lenne gyakrabban igénybe venni, akkor számára felválthatná az intézeti beszélőt. Legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy rövid volt az idő, mert lett volna még miről beszélni. Majd kérdésemre válaszolva elmondták, hogy amennyiben állandósulna a Skype használatának lehetősége, ez az időtartam is éppen megfelelő. Bár volt, aki kicsit túlzásokba esve kifejtette, hogy akár minden nap el tudnának menni a hozzátartozók az E-pontra, mert helyben van, a legtöbben a 2 heti alkalmat és a 30 perces időtartamot jelölték meg – amennyiben lenne lehetőségük választani. Mindezt úgy, hogy többen jelezték, hogy ilyen esetben nem kérnék a személyes látogatás lehetőségét, mert nem rónának felesleges terhet a család nyakába, ami az utazással jár.

Mindezekre tekintettel a Váltó-sáv Alapítvány és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön közreműködésében megvalósult Skype-os beszélő tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a fogvatartottak többsége nyitott az új lehetőségek igénybevételére minden olyan téren, ami segítheti a családi kapcsolataik erősödését és ezáltal a szabadulás utáni normális életre való felkészülést. A nagyobb hangsúlyt a megfelelő tájékoztatásra és a téves információk eloszlatására kell fektetni, mint ahogyan jelen program keretében is történt, így fenntartható a fogvatartottak érdeklődése az újdonságok iránt, ezáltal a börtönbeli magatartásuk is jelentős mértékben befolyásolható a célkitűzéseik elérése érdekében.

Közétkeztetési szakács tanfolyam indul a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben

„Bizalom és emberszeretet nélkül jó étel sincs. A főzés művészet, tudomány és pedagógia: az ízek a minőségi életre nevelnek.” (Buday Péter)

 

 

A mai napon a Balassagyarmati Fegyház és Börtön oktatási blokkjának egyik tantermében ismételten egy olyan program kapcsán került megtartásra tájékoztató jellegű foglalkozás, amely Magyarországon egyedülállónak számít. Az előzetes jelentkezést követően kiválasztott 17 elítélt számára Buday Péter séf, televíziós műsorvezető, a Budapesti Gazdasági Főiskola szakoktatója és Babcsa József, a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Intézet (Kit) Nógrád megyei képviseletének igazgatója beszélt arról a képzésről, amely hamarosan kezdetét veszi az érintettek számára. Az előzetes tervek szerint kétéves, elméleti és gyakorlati elemeket egyaránt tartalmazó képzés végén a résztvevő fogvatartottak közétkeztetési szakács szakképzettségre, illetve Buday Péter ajánlólevelére tehetnek szert, minek következtében a szabadulás utáni sikeres beilleszkedésük könnyebbé válhat.

 

„A baleset- és munkavédelmi oktatást követően kemény, követelményekkel teli, de a végeredményét illetően mindenképpen egy olyan képzés vár Önökre, amely klassz lesz, amelyen megéri részt venni. – mondta Buday Péter a jelenlévőknek. – Azok, akik elvégzik a kétéves képzést, szakképzettségre, megfelelő szakmai gyakorlatra tesznek szert, ami a szabadulás utáni elhelyezkedésüket megkönnyítheti, hiszen a közétkeztetésben jelenleg kevés a jól képzett szakember. Ezzel együtt tudniuk kell, hogy hendikeppel indulnak, amivel meg kell küzdeniük, de higgyék el, ha jól teljesítenek, akkor fél-egy év elteltével senkit sem érdekel majd, hogy börtönből jöttek, ha látják, hogy jó szakácsok.”

 

Ahogy a mesterszakács fogalmazott, a képzés feltétlenül hasznos lesz a résztvevők számára, azt azonban senki ne gondolja, hogy ő azért vág bele ebbe az egészbe, hogy a szabadidejét a börtönben töltse, hanem, azért, mert végzettsége tanár, és emiatt is egy jó feladatnak tartja a fogvatartottak oktatását. Aki viszont nem veszi komolyan, nem tanul, az ki lesz zárva a képzésből, melynek egyik legfontosabb végcélja, hogy a fogvatartottak olyan szakmát kapjanak, amelyből meg lehet élni.

 

A képzés során Buday Péter és a Kit szakoktatói személyesen vesznek részt a fogvatartottak felkészítésében, tanításában. A résztvevők az alapokról indulnak, sokat gyakorolnak, gasztronómiai alapismeretekre, gazdálkodási ismeretekre, a főzés történeti-történelmi fejlődésével kapcsolatos tudásanyagra tesznek szert. E mellett tésztát gyúrnak, disznót dolgoznak fel, húst vágnak össze, zöldséget aprítanak, de ha kell, akkor például a hűtőt vagy a konyha padlóját takarítják. A lényeg a folyamatos fejlődés, ismeretszerzés, gyakorlás és tanulás. Az előrehaladás a program során bemutatásra kerül, de erről egyelőre nem árulok el részleteket, az érdeklődők mindent a maga idejében tudnak majd meg…    

 

Jóvátételi munka a Márianosztrai Fegyház és Börtönben

A következő linkre kattintva egy riport (08:16 perc) tekinthető meg, amely a régió egy másik büntetés-végrehajtási intézetének, a Márianosztrai Fegyház és Börtönnek a tevékenységébe enged némi bepillantást, különös tekintettel a megvalósítás alatt álló TÁMOP központi projekt keretében zajló jóvátételi tevékenységre.

Jóvátételi tevékenység fogvatartottak részéről - Márianosztrai Fegyház és Börtön

Szakmai protokoll családi döntéshozó csoportkonferencia mószer büntetés-végrehajtási keretek közötti alkalmazásához

Készült: A „Fogvatartottak társadalmi visszailleszkedésének támogatása olyan újszerű módszerekkel, mint a mesekör és a családi döntéshozó csoport. Jó gyakorlatok bemutatása.” című NCTA-2013-3699-G regisztrációs számú, a Norvég Civil Támogatási Alap által támogatott projekthez kapcsolódóan.

Bevezetés

Az elmúlt négy évtized igazságszolgáltatási rendszerében egyre nagyobb hatással jelentek meg az ún. resztoratív vagy helyreállító elemeket tartalmazó eljárások, technikák, módszerek.

A helyreállító igazságszolgáltatás egy olyan folyamat, melynek során a konkrét bűncselekményekben érintett felek közösen oldják meg a bűncselekmény nyomán kialakult helyzetet, és közösen kezelik annak következményeit (Marshall 1999). Lényegében az adott jogintézmények keretein belül az okozott sérelmeket célozza meg és lehetőségekhez mérten törekszik a keletkezett károk helyreállítására, jóvátételre. Az eljárások célcsoportja – az elkövetői oldal mellett – az áldozatok, a hozzátartozók és a közösségek kulcsszereplőiből tevődik össze, de az érintettek motivációs-, szükségleti struktúrája, valamint a bevonási lehetőségek határozzák meg a helyreállító igazságszolgáltatásban alkalmazható eszköztárat. A nemzetközi gyakorlatban az amerikai, az ausztrál és a nyugat-európai fejlemények kínálkoztak leginkább a resztoratív módszerek iránt érdeklődő országok büntetőpolitikai gyakorlatai számára. A kompenzáció, a kártérítés, a közvetett vagy közvetlen kárhelyreállítás, a közösségi jóvátétel, valamint a kapcsolatok helyreállítása mind olyan resztoratív technikák eredményei, melyek növelik a bűncselekmények miatt szükségessé vált intézkedések hatékonyságát.

Hazánkban a rendszerváltozást követően a megváltozott életviszonyok, a bűnözés jellegének változásai, a lakosság szubjektív biztonságérzetének csökkenése, a bűnözéstől való félelem növekedése a büntetőjogi reakciókészlet átgondolásának szükségességét vetették fel (Hatvani, 2010). A nemzetközi büntetőjogi reformoknak és a jogharmonizációs folyamatoknak köszönhetően ismertté vált Magyarországon is a helyreállító, illetve kárjóvátételi igazságszolgáltatás elmélete és gyakorlata, ami a szankciórendszer változását eredményezte (pl. a szabadságvesztés alternatíváiként a kárjóvátétel különböző formái is megjelentek) befolyásolva a büntetés-végrehajtás céljait, feladatkörét.

A folyamatosan bővülő gyakorlat elsősorban a pártfogó felügyelői munkában, ezen belül is leginkább a fiatalkorúak reszocializációjára fókuszálva még 2007-ben elkezdődött. Az utóbbi évek modellkísérletei és a civil szereplők széles körű bevonása miatt egyre több eljárás kapott teret a büntetés-végrehajtás intézményeihez kapcsolódva vagy azokon belül is, mint például a Foresee Kutatócsoport irányításával és több ország részvételével megvalósuló „MEREPS”-project. A hazai gyakorlatok többnyire a bűncselekmények következtében megsérült kapcsolatok helyreállítására és a keletkezett sérelmek, károk jóvátételére irányultak, egyensúlyra törekedve az áldozatok, elkövetők és a közösségek igényei kielégítésében. Alkalmazásuk a mindenkori szakmapolitika és az elfogadott nemzetközi irányelvek mentén történik, így nagyobb hangsúlyt kapott a bűnelkövetők reintegrációját és hatékonyabb reszocializációját eredményező módszerek szabályozása, amihez azonban a célcsoporttal kapcsolatban lévők bevonásának bővítése szükségszerűvé válik.

A hazai kriminológusok szerint a büntető igazságszolgáltatás akkor meríti ki a helyreállító filozófiában meglévő lehetőségeket, ha annak a sértettekre (áldozatokra), az elkövetőre, valamint az érintett közösségre vonatkozó funkcióit a szükségesség és arányosság elve alapján maradéktalanul betölti. A megbüntetés élményére, a társadalmi rosszallás megélésére, a károkat okozó magatartásforma elítélésére azonban minden elkövetőnek szüksége van ahhoz, hogy visszanyerje egész jogú tagságát a társadalom közösségében (Gönczöl, 2010). A visszavezető út a megbocsátás hosszadalmas folyamatát jelentheti, mely magában foglalja a sérelmek felismerését, a bűnhődést, az ezt kiegészítő megbánást, a helyreállítható károkban való aktív felelősségvállalást, az integrációhoz nyújtott társadalmi segítség igénybevételét és az új kapcsolatok kialakulását és az általuk képviselt értékek felismerését, elfogadását (Duff, 2001).

A jelen szakmai protokoll ennek az útnak egyik feladatkörét célozza meg a Családi Döntéshozó Csoportkonferencia (a továbbiakban: konferencia) módszer alkalmazása okán.

A módszer alakulása

A konferencia új-zélandi gyökerű módszerként ismert, de a hazai adaptáláshoz érdemes megismerni ennek a resztoratív technikának a szélesebb körű hátterét is.

A megbocsátáshoz és a reintegrációhoz vezető modernkori resztoratív eljárásokat elsőként Albert Eglash pszichológus írta le 1975-ben, aki úgy vélte, hogy az elkövetők viselkedésének hatékony megváltoztatásához egyrészt szükséges szembesíteni őket az általuk okozott károkkal, sérelmekkel, másrészt pedig biztatni és támogatni is kell őket ezek helyreállításában, jóvátételében. A büntetés-bűnhődés élményét megélő fogvatartottakkal végzett, kreatív büntetésnek nevezett programok során, az áldozati szempontok figyelembevétele és kedvezőnek bizonyult hatásuk „bonuszként” jelent meg az amerikai kriminológusok reintegrációs feladataiban.

Előbbiekkel párhuzamosan már működtek az amerikai kontinensen áldozatokat támogató és békítő programok (pl. a „Kitchener-kísérlet”, 1974.), de Howard Zehr kriminológusnak köszönhetően 1978-ban a két csoport – áldozatok és elkövetők –, majd a közösségük tagjai, közösen tárgyalták meg egy-egy bűncselekmény következtében a kialakult helyzetet és annak helyreállítási lehetőségeit, elindítva az azóta is fejlődő, és a büntető igazságszolgáltatáson túlra nyúló resztoratív eljárásokat.

Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának egy 2002-ben elfogadott dokumentuma szerint a helyreállító igazságszolgáltatás olyan, a bűnözésre kifejlesztett intézményes reakció, amely – amellett, hogy tiszteletben tartja minden érdekelt személy méltóságát és egyenlőségét – a megértésre épít, és a társadalmi harmóniára törekszik.

A modernkori eljárásokat megelőzően a világ számos részén, a törzsi kultúrákban ismert volt a resztoratív szemlélet, főleg a gyermekek és fiatalkorúak által elkövetett különféle jellegű és súlyú cselekményekre adott reakciókban, melyek tartalmazták a különféle társadalmi, történeti, gazdasági és kulturális összetevőket. Mivel a gyermekek számára általában a család az elsődleges mintaadó és támogató kisközösség, érthető, hogy a bűncselekményt elkövető gyermek miatt a szülők büntetőjogi felelőssége is felmerül, és így a családok maguk is részt vesznek azokon az eljárásokon, ahol a gyermek viselkedésének jóvátételében, megváltoztatásában a széles értelemben vett család is aktívan bekapcsolódik. Ilyen a mára már világhírűvé vált új-zélandi családi csoportkonferencia-modell, vagy a kanadai navajo béketeremtő kör, amely a kárrendezés és a jó kapcsolatok helyreállítására vagy kialakítására jön létre konfliktusmegoldásként.

Az 1989-ben Új-Zélandon bevezetett, „A gyermekek, fiatalkorúak és családjaik védelméről” szóló törvény forradalmasította a fiatalkorúak igazságszolgáltatási eljárását. Ennek eredményeként bevezették a családi csoportkonferencia modellt, mely eszköz volt ahhoz, hogy „a családokat bevonják a gyermekük által elkövetett cselekmény legmegfelelőbb viszonzásáról való döntéshozásba” (Maxwell és Morris, 1993) és alkalmazzák a súlyos és különös visszaeső fiatalkorú elkövetők eseteiben is (McCold, 2000). Törvényi elvárás volt, hogy a problémákkal küszködő gyermekek védelmét multidiszciplináris szakembercsoport tartsa kézben, megkövetelve a szülők és más családtagok bevonását a gondoskodás és védelem eseteiben a megoldások kialakításában is.

A fiatalkorúak igazságszolgáltatása keretében alkalmazott konferenciát az igazságügyhöz kapcsolódó koordinátor szervezte és facilitálta, miután konzultált a családdal és az áldozattal. A megbeszélésen részt vettek a tágabb családtagok, a rendőrség fiatalokat segítő tisztje, a fiatalkorúak ügyvédje, és más személyek, akiknek a megjelenését a család kívánta. A törvényi bevezetést követő kutatások azonban rámutattak arra, hogy az áldozatok részvétele a teljes konferencián nem kockázatmentes, mert a résztvevők fókusza a fiatalkorú elkövető segítése volt, így kevésbé kerültek kiegyenlítésre az áldozatok szükségletei, ezért az eljárás keretében újabb viktimizáció történt (Maxwell és Morris, 1993).

A korai kutatásoknak folyományaként az új-zélandi modell módosult, és egy új modellben – a Wagga-Wagga jóvátételi csoportkonferenciában – kaptak nagyobb szerepet az áldozatok és közösségi tagok annak érdekében, hogy csak az adott magatartással okozott sérelem helyrehozatalával foglalkozzanak, nem pedig a teljes körű szükségletfeltáró, illetve rehabilitációs vagy egyéb szociális szolgáltató mechanizmusokkal (Moore 1995).

Az új-zélandi tapasztalatokat és tudásbázist felhasználva a módszert 2001-ben Hollandiában is bevezették, Eigen Kracht néven. Az első konferenciák területe jellemzően az ifjúságvédelem volt, majd az évek folyamán megszervezett konferenciák számának növekedésével (mára már évi 1000 konferenciát szerveznek különböző ügyek miatt) egyre gyakoribb, hogy a felnőtt viselkedése lesz az eljárás tárgya. Ehhez hozzájárul a holland jogszabályi háttér is, mely kiemeli a polgárok egyéni felelősségét a munkanélküliség, ifjúságvédelem és szociális támogatás területein, ahol a jogok és kötelességek jobban kell, hogy kiegyenlítődjenek a polgárok és az állam viszonylatában.

A családi döntéshozó csoportkonferencia indokoltsága a büntetés-végrehajtásban

A konferencia módszer népszerűsítését és széles körű alkalmazását elsősorban a holland szakemberek segítették elő kutatásokkal és longitudinális vizsgálatokkal. Ezekből például kiderült, hogy a szakemberek és a közösségek biztonságra vonatkozó felfogása megegyezik, és ha a szakember megismeri a közösségben élőket, javulnak az együttműködés esélyei, és a konferencia utáni első év során a család összetartóbb, erősebb lesz és képessé válik arra, hogy tegyen önmagáért (Bald, 2008).  Ezek az eredmények késztették a világ több pontján a gyakorló szakembereket arra, hogy a konferenciát a legszélesebb körben alkalmazzák, így például a börtön és a külvilág közötti családi problémák áthidalásában.

Hazai viszonylatban szakmai körökben közismert tény, hogy a szabadulók számára döntő szerepet játszik az, a szabadságvesztés büntetés végrehajtása alatt és a szabadulás utáni első néhány hónapban tapasztalt együttműködési hajlandóság, amely a családtagok, a közösség, és azon szakemberek felé irányul, akiktől a reintegrációhoz szükséges segítséget remélik. Ennek az együttműködési hajlandóságnak kellene megerősödnie a büntetés-végrehajtási keretek között töltött idő alatt, és ebben a helyreállító igazságszolgáltatásnak vannak eszközei.

A börtönkultúra középpontjában azonban az elítéltek állnak, akik minimális figyelmet szentelnek a külvilág problémáinak és a bűncselekmény által okozott károknak. A büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartott elítéltek többsége nem is hallott még a helyreállító igazságszolgáltatásról. Ezért a büntetés-végrehajtási rendszerben legfőképpen a jelenlevő fogvatartottak és támogatóik (pl. családtagok, barátok, civilek) attitűdje, motivációja határozhatja meg a resztoratív gyakorlatok eszköztárából alkalmazható konkrét technikákat, és elsősorban velük kell megértetni a resztoratív megközelítés előnyeit.

A börtönbüntetésüket töltő felnőtt fogvatartottakkal alkalmazott resztoratív eljárásokat Európa területén főleg Belgiumban, Hollandiában, Anglia északi részében, valamint Írország néhány börtönében kezdték el. A belga büntetés-végrehajtási intézetek kivételével – ahol a resztoratív igazságszolgáltatási tanácsadók a resztoratív technikák teljes eszköztárát próbálták bevezetni (Marien és Droogenbroeck, 2010) – legtöbbször a fogvatartottak és sértettek közötti áldozat-elkövető mediáció alkalmazásáról vagy az áldozati szempontokra érzékenyítő tréningek pozitív eredményeiről számol be a szakirodalom. Az utóbbi 5-8 évben azonban mind a hazai, mind a nemzetközi gyakorlatokban a fogvatartottak családtagjainak és az őket körülvevő kisközösségnek a szabadulás előkészítésébe történő bevonása is több modellkísérletben megjelent.

Magyarországon először 2006-ban, az Országos Bűnmegelőzési Bizottság által kiírt pályázat forrásából támogatták a helyreállító jellegű tevékenységeket, ezek között a büntetés-végrehajtási intézetek helyi közösségek életébe történő integrálódását, majd 2007-ban azokat a modell-kísérleteket is, amelyekben a közvetlenül sértett másik fél részvételét nélkülözve, de a család bevonásával segítették a fogvatartott reintegrációját (Blaha, Negrea, Velez, 2010). Ennek köszönhetően merült fel a konferencia hazai alkalmazásának lehetősége, mivel a technika lényege, hogy súlyos családi problémák esetén a döntéshozatal felelősségét és feladatát külső személy helyett a családra bízza, de egyúttal külső erőforrásokat is kínál a családnak arra, hogy elkészítse a konfliktusból kivezető út tervét.

A módszer felépítése, fázisai

Kezdeményezés, felkérés

A konferenciák általában konkrét, megválaszolásra váró kérdések feltevésével kezdődnek. A börtönben lévő személyek számára ezek többnyire a kapcsolattartással és a szabadulással kapcsolatos kérdések, de előfordulhat a családi konfliktusok eszkalálódásával, a család áldozattá válásával járó tennivalók kidolgozásénak az igénye is. Az előbbieken kívül természetesen szerepelhetnek egyéb okok is, mint például: az otthon maradt családtag helyzetének megváltozása, betegsége következtében a gyermekek elhelyezésének vagy nevelésének kérdése, a megoldásra váró pénzügyi és lakhatási kérdések, az addikciók kezelésének kérdése, a büntetés-félbeszakítás kérdése, vagy egyszerűen megelőző és fejlesztő céllal, a fogvatartott nevelési tervének részeként.

A konferenciát kezdeményezheti a fogvatartott, a nevelője, a büntetés-végrehajtási intézet pszichológusa, vagy a szabadulásra történő felkészítésben segítséget nyújtó egyéb szakember (pl. pártfogó felügyelő vagy civil segítő), illetve a szabadulás vagy büntetés-félbeszakítás esetében a döntéshozó szerv.

Javasolt a problémát és az ebből adódó kérdéseket írott formában megfogalmazni, egy kérelem formában. Ez mindenki számára könnyebbséget jelent, de legfőképpen a szervezéshez szükséges további feladatok ellátásához fekteti le kereteket.

A konferencia szempontjából azonban mindenképpen fontos kérdés, hogy mi a legjobb módja a konferencia kezdeményezésének, felajánlásának. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fogvatartott és a büntetés-végrehajtási intézet személyzete közötti bizalmi kapcsolat révén, a problémák megoldásába vetett hit és remény, valamint a szociális háló megléte és kiterjedtsége vezet oda, hogy biztonságosnak éljék meg a fogvatartottak ezt az eszközt és éljenek a konferencia adta lehetőségekkel. Ezt segíthetik elő olyan civil szakemberek vagy a büntetés-végrehajtási intézet személyzete által vezetett egyéni és csoportos foglalkozások, amelyek az elemi biztonságérzet kialakulásán kívül teret adnak a falakon túli problémák feltárására, megvitatására vagy az áldozati szempontok megismerésére, elfogadására.

A koordinátor/facilitátor szerepe

A kérelmet egy független koordinátornak (facilitátornak) célszerű intézni. Amennyiben a szervezet nem rendelkezik saját koordinátorral, a koordinátor a családtól független, külső személy kell, hogy legyen, akinek nincs olyan kapcsolata a szakmai szervezetekkel, amelyből a családnak előnye vagy hátránya származhat. A koordinátor legfőbb előnye egyrészt a függetlensége, másrészt az, hogy képes segíteni a fogvatartottat és a családot a konferencia előkészületében, saját szakmai tudása és emberi tapasztalata okán. A függetlensége és elfogulatlansága miatt a koordinátor egyfajta közvetítőként jár el a büntetés-végrehajtási intézet, a szociális vagy más szolgáltató intézmények és a család között. A koordinátor feladata az is, hogy a fogvatartottal és a családdal közösen határozzák meg a szakemberek számára hasznos információk körét, valamint azt, hogy milyen szakemberek tudják a szaktudásukkal segíteni az adott konferencia sikerét.

A koordinátor tehát főképp azon dolgozik, hogy mozgósítsa a fogvatartott eredeti vagy leendő környezetében fellelhető összes lehetséges erőforrást, és hogy a résztvevőknek biztonságos körülményeket teremtsen a megbeszéléshez. A biztonságos légkör a családon belüli kiskorú érintettsége esetén kiemelten fontos.

Egy sikeres konferencia szervezéséhez, előkészítésében nélkülözhetetlen egy személyes találkozó azzal a személlyel, aki szükségét látja a megtartásának. A találkozó során a koordinátor és a felkérő az alábbiakat tisztázhatja:

Miért van szükség a konferenciára?

Milyen elvárások / aggályok / félelmek vannak?

Milyen szerepet és felelősséget vállalhatnak?

A felkérő támogatottsága elfogadható-e a konferencia kimeneteléhez (a szakmai vezető bevonása a beszélgetésben segítséget jelenthet a felkérő számára)?

A koordinátor a találkozó során megállapíthatja, hogy:

A javaslatot tevő miként fogadja el a konferencia eredményeként kidolgozott tervet?

A konferencia milyen összefüggésben lehet, vagy hogyan keresztezheti egymást más eljárásokkal (pl.  BFB kérelem, átszállítás)?

Miként fognak együttműködni a résztvevő személyek a konferencia során?

Vannak-e veszélyeztető tényezők a facilitátor, a fogvatartott vagy a család számára?

Előkészítés

A konferencia kezdeményezése nem jelenti feltétlenül, hogy ténylegesen sor is kerül rá, erre csak az előkészítés után lehet számítani. Ebben a szakaszban a legtöbb feladatot a koordinátor látja el, aki a fogvatartottal együtt azon dolgozik, hogy felkeltse a rokonok, barátok és ismerősök, illetve szakemberek érdeklődését a konferencián való részvétel iránt.

A motiváció fenntartása érdekében, és az eredmény elérése szempontjából lényeges a konferencia szervezését a fogvatartottal közösen elvégezni, aki ennek során írhat vagy a büntetés-végrehajtási keretek közötti lehetőségek szerint telefonálhat a hozzátartozóknak, és tájékoztathatja őket a tervezett megbeszélés céljáról, a megválaszolandó kérdésekről és a koordinátor személyéről, szerepéről.

Ezután a koordinátor felkeresi a családot és a rokonokat, és felkészíti őket a konferenciára. A család és a körbevevő közösség motiválása, aktivizálása akár hetekig is eltarthat, és abban az esetben, ha a fogvatartott már régóta küszködik a családi kapcsolatok helyreállításával, vagy az ezzel kapcsolatos nehézségekkel, akkor ez az időszak nem mindig egyszerű. A bűncselekmény elkövetésének ténye vagy a börtönbe kerüléssel kapcsolatban felmerülő problémák gyakran elszigetelik a fogvatartottat a családtól, és mindez megszüntetheti a fogvatartott, a család és a közösség közötti kölcsönös bizalmat. Az is előfordulhat továbbá, hogy a közösség nem törődik a problémával, tagjait az előítéleteik vezérlik, és a közösség nem akarja visszafogadni a fogvatartottat. A gyakorlatban megfigyelhető továbbá az is, hogy a család szégyenkezik, így nem szívesen tárja nyilvánosság elé a meglévő problémáit, nehézségeit.

Fontos azonban felismerni, hogy az esetek egyharmadában már az előkészítés során kiderül, hogy nincs szükség konferenciára, mert e nélkül is eredményes az problémamegoldás, amihez csak a kapcsolatfelvételre volt szükség ahhoz, hogy tervek és megállapodások szülessenek.

A szakemberek bevonása a koordinátor feladata, és mindez elengedhetetlen a döntési folyamat sikerességéhez. Elképzelhető azonban, hogy a megkeresett szakemberek számára ismeretlen az eljárás, ezért szükséges lehet egy tájékoztató jellegű beszélgetés megszervezése, melynek során sor kerülhet a módszer bemutatására.

A bevonásra kerülő szakemberek koordinációs, felvilágosító, tanácsadó és támogató szerepet töltenek be. A konferencia során fel kell, hogy vázolják az összes olyan információt, amely hasznos lehet a családi terv elkészítéséhez. Az információk pontosak, közérthetőek és használhatóak kell, hogy legyenek a család számára. Gyermekek ügyeiben határozottan kell, hogy ismertessék a szakemberek azokat az alapkövetelményeket, amelyek adott esetben a gyermek veszélyeztetettségét szüntethetik meg (pl. abúzus, erőszak)

Célszerű, ha a szakemberek még a konferencia előtt ismertetik a fogvatartottal a beszámolójukat, annak érdekében, hogy tudatosítsák a felhozott témákat és kerüljék el a ‘meglepetések’ okozta feszültséget. A kulcsfontosságú szakemberek írásos meghívást kapnak, a konferencia adataival, résztvevőivel és az eljárás leírásával.

Idő és helyszín

Célszerű a konferenciát a felkéréstől számított legkésőbb 2 hónapon belül megszervezni a család életritmusához és a büntetés-végrehajtási intézet körülményeihez, biztonsági eljárásaihoz egyaránt igazodva. Szabadulás előtt szervezett konferencia esetén a helyszínt a büntetés-végrehajtási intézet vezetője határozza meg, de egyéb esetekben, a-mennyire csak lehetséges, a családok döntése kell, hogy érvényesüljön (pl. büntetés-félbeszakítás tartama alatt tervezett konferenciák esetén lehet közösségi, egyházi vagy más közintézmény).

Javasolt a semleges helyszín, mind a szakemberek, mind a családok szempontjából, mivel ez által minden fél azonos helyzetbe kerül. Egy kellemes, csendes környezet és egy családias hangulatú helyszín kijelölése alapja lehet az oldott és jó hangulatnak. A helyszín kiválasztásakor és biztosításakor figyelembe kell venni különböző igényeket is (mint például külön helyiség álljon rendelkezésre abban az esetben, ha szükség van a helyzetből való kilépésre, heves indulatok, erős érzelmek, fáradság esetén, vagy kisgyerekeknek pihenőszobára).

Előfordulhat, hogy a konferencia több órát is igénybe vesz (3-5 óra), ezért amennyiben lehetséges, a családok közös étkezését is támogatni kell. Külföldi példákban a család számára biztosított kedvenc vagy hagyományos étel a család iránti gondoskodás és a szokások tiszteletbetartását jelképezi. Helyenként a család magával hozza a fogyasztandó ételeket.

A konferencia előtt a facilitátor meg kell, hogy győződjön arról, hogy a közlekedés a konferencia helyszínére elérhető vagy biztosított minden résztvevő számára.

A konferencia megbeszélés

A konferencia három önálló és azonos mértékben fontos részből áll:

tájékoztató - az információk megosztása,

a család magánbeszélgetése (zártkörű tanácskozás),

a család tervének elfogadása és feljegyzése.

A konferencia a résztvevők fogadásával és bemutatkozásával kezdődik. Abban az esetben, ha a család valamilyen kívánságot fejezett ki a kezdéssel kapcsolatban, tegyük ezt lehetővé (pl. köszöntő, közös ima stb.), és járjunk úgy el, ahogyan a család kérte. Amennyiben ilyen kívánság nem merül fel, akkor a koordinátor nyitja meg a konferenciát. A feszültség oldásához és a biztonság, kiszámíthatóság érzete érdekében a koordinátor az alábbi lépésekről gondoskodik:

A jelenlévők bemutatkozása. Minden résztvevő saját magát mutatja be és kitér a fogvatartotthoz fűződő rokonsági, baráti vagy egyéb viszonyára.

A beszélgetés szabályainak ismertetése (tisztelet, egyenrangúság, bizalmasan kezelt információk).

A találkozás okának és céljainak ismertetése valamint a konferencia szakaszait, egyértelművé téve, hogy a megbeszélés a család megbeszélése és a folyamata alkalmazkodik a család igényeihez.

a tájékoztatás szakasza

Ha a fogvatartott nem szeretne kezdeni, akkor az eljárást ajánló vagy felkérő személy magyarázza el a javaslatának hátterét. Ezt követően a koordinátor felkéri a jelenlévő szakembereket, hogy tegyék közzé az összes olyan információt, amely az esetet jellemzi, pontos, rövid, egyértelmű és érthető módon, amely alapján a család majd meghozhatja a döntését. El kell azonban magyarázni azt is, amit nem fogadhatnak el, megadva ezek megértéséhez a szükséges részleteket. Hasznos lehet egy flipchart tábla vagy nagyméretű papír, amire felkerülhetnek az elhangzott kérdések és a hozzájuk kapcsolódó tájékoztatások, lehetőségek, erőforrások.

A tájékoztatás során a facilitátor feljegyzi a beszélgetés e részében elhangzott kritikus pontokat, felvetett kérdéseket és teret ad azok tisztázására, az elvárások és lehetőségek pontosítására.

a család magánbeszélgetése (zártkörű tanácskozás)

A tájékoztatás és a tisztázandó kérdések megválaszolása után a koordinátornak meg kell győződnie arról, hogy:

A család megértette az elhangzottakat és az elvárásokat

Mindenki lehetőséget kapott arra, hogy szóvá tegye mind azt, ami szükséges a továbbiak során, illetve kifejezte az aggályait vagy rámutatott néhány kritikus pontra, amit a családnak figyelembe kell vennie.

A család megkapta a támogatást és tájékoztatást a szakemberek részéről arra vonatkozóan, hogy milyen erőforrások, milyen keretek állnak a döntések meghozatalához és a terv elkészítéséhez.

A családnak tudnia kell, hogy annyi idő áll rendelkezésükre, amennyi csak szükséges a számukra megfelelő döntés meghozatalához, vagy amit az adott büntetés-végrehajtási intézet szabályai lehetővé tesznek, kijöhetnek bármikor a teremből, szünetet tarthatnak közben, illetve azt, hogy a koordinátor egy külön teremben rendelkezésükre áll elakadásuk esetén.

A koordinátoron kívül mindenképpen elérhető kell, hogy legyen a konferenciát kérő személy, hogy válaszoljon az esetlegesen felmerülő kérdésekre, és lássa a kidolgozott tervet. Ezt követően csak a család és a támogatók maradnak a teremben, felügyelet és külső megfigyelők nélkül.

a döntés, avagy a család tervének elfogadása és feljegyzése

Ha minden családtag elfogadta a közösen kidolgozott döntéseket és a tervet, visszahívják a koordinátort és a szakembereket, és bemutatják a tervüket. Ez a rész képezi a konferencia eredményét, amire feltétlenül megfelelő időt kell fordítani. A koordinátor felkéri a családot, hogy ismertesse és magyarázza is el a tervét, majd felírja az elhangzottakat egy táblára, használva a család kifejezéseit, mondatait és beszédstílusát.

Ebben a szakaszban a koordinátor elősegíti a szakemberek és a családtagok közötti párbeszédet, és a tennivalók minél gyakorlatiasabb rögzítését, mindaddig, amíg az elhangzottak mindenki számára elfogadhatóak. Ezt követően közösen határozzák meg a terv felülvizsgálatának, nyomon követésének a módját.

Amennyiben a szakemberek nem fogadják el a tervet, akkor ezt megfelelő részletességgel indokolniuk kell. A család ennek tükrében felülvizsgálhatja az eddigi elképzelését, és szükség szerint folytathatják a zártközű megbeszélésüket.

Ha a terv elfogadásra került, a konferenciát kérő szakember tájékoztatja a résztvevőket arról, hogy mennyi időn belül állnak rendelkezésükre a megjelölt lehetőségek, források, és hogyan vehetik ezeket igénybe. Végezetül a résztvevők megegyeznek az utánkövetés szükségességében, módjában és időpontjában. A terv másolatát a konferencia végén, vagy legkésőbb egy héten belül mindenki megkapja.

Felülvizsgálat és utánkövető megbeszélés

A felülvizsgáló megbeszélések lehetőséget adnak a családoknak, hogy megerősítést kapjanak döntéseikkel kapcsolatban, valamint arra is, hogy hatékonyabbá tegyék a szakemberekkel való együttműködést a megfelelőbb tennivalók kidolgozását illetően. A megbeszélések időpontja függhet a párhuzamosan történő és a család helyzetéhez kapcsolódó egyéb eljárásoktól vagy intézkedésektől.

Az utánkövetéses megbeszélés megszervezése során az eredeti konferenciához hasonló módon kell a koordinátornak eljárnia, de ebben az esetben már lényegesen kevesebb időre lesz szükség az előkészítés fázisára, illetve a család magánjellegű megbeszélése ekkor már kevésbé szükséges.

A konferencia előkészületei és levezetése során a koordinátor szoros kapcsolatba került a családdal, de figyelmet kell fordítani a természetes vagy tudatos „leválásra” is. A konferencia lezárása után – ha csak nincs erre külön megállapodás vagy szerződés, amely a munkakörén belül jött létre – a koordinátor nem vonódhat be a család további tennivalóiba.

Értékelés

A módszer hatékonysága és a résztvevők elégedettsége nem csak a konferenciát kérők számára fontos, hanem támpontot adhat a konferencia alkalmazásának újabb területeiről, lehetséges tendenciáiról. A résztvevők által kitöltött elégedettségi kérdőív visszajelzés lehet a büntetés-végrehajtási intézet szakemberei számára is a helyreállító szemlélet érvényesüléséről és az adaptációval járó változtatások szükségességéről. Mivel a konferencia a szolgáltatók, a szabaduló és a család közötti együttműködést célozza meg, ezért végigkísérheti a reintegráció folyamatát, amely a büntetés-végrehajtási intézetbe történő befogadás pillanatában kezdődik meg, és a nevelési terv elkészítésén, majd a büntetés töltése alatt jelentkező különböző konfliktusok és krízisek kezelésén át egészen a szabadulásig tart.

A családi döntéshozó csoportkonferencia szempontjából hangsúlyos, hogy a büntetés-végrehajtási intézet vezetői és munkatársai kiemelten kezeljék azon folyamatok támogatását, melyek segítik az elítélteket abban, hogy visszanyerjék a kontrollt sorsuk irányítása felett. Fontos mindez azért is, mert rájuk ható pozitív folyamatokkal az elítéltek hosszú távon elkerülhetik a jogsértő magatartást és a magatartásukban, gondolkodás- és szemléletmódjukban bekövetkezett változások az általuk elkövetett bűncselekmény miatt hátrányt szenvedett család vagy sértett közösség számára is megfelelőek, értékesek lehetnek.

A projekt során beigazolódott, hogy a konferencia módszer a büntetés-végrehajtási keretek között korábban alkalmazott intervencióknál lényegesen több időt és szervezést igényel, több személy bevonásával jár együtt, azonban a szükségletek és erőforrások feltárása mellett a társadalom felé irányuló jóvátételt, a kapcsolatok széles körben történő helyreállítását is magában foglalja.

A resztoratív elemek és a szabadulás utáni beilleszkedést segítő hagyományos módszerek ötvözése összhangba hozza a pártfogói tevékenységeket, az utógondozást a család- és áldozatsegítéssel, a közösségi szociális munkával, ezért egyértelműen előremutató hatásról beszélhetünk.

A büntetés-végrehajtási szakemberek tapasztalatai alapján a börtönévek múlásával az elítéltek társas kapcsolatai beszűkülnek, többségük valamilyen szinten magára marad, így majdani beilleszkedése támogatása szempontjából kevés segítségre számíthat a hozzátartozóktól. A projektben megvalósult konferencia módszer segítségével a családi kapcsolatok erősítése, helyreállítása, de legalább javulása elérhetővé válhat, ami pozitív hatással lehet a szabaduló személyek beilleszkedési, újrakezdési esélyeire nézve.

A konferencia módszer alkalmas továbbá arra, hogy a magukat roma származásúnak valló fogvatartottak bevonásával erősítse a roma integrációt, javítsa az egyének életvezetési készségeit, érdekérvényesítő képességeit, erősítse a velük foglalkozó szakemberek közötti együttműködést. A konferencia közelebb hozza a családtagokat, a megvalósítás alatti kommunikáció sokat segít a megértésben, elfogadásban, ami a fogvatartottak gyermekei számára is kiváló mintát ad, segíti a kapcsolattartást, a szorongás oldását.

A 2015. január elsején hatályba lépő, a büntetések, intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény 83. § (6) bekezdése rögzíti, hogy „a szabadságvesztés végrehajtása során az elítéltet csak a büntetés céljának eléréséhez szükséges mértékben lehet elkülöníteni a társadalom tagjaitól. Az elítélt számára biztosítani kell a büntetés céljával, valamint az intézet rendjével és biztonságával nem ellentétes családi, személyes és társadalmi kapcsolatok létesítését, fenntartását, illetve fejlesztését.” A 164. § (6) bekezdése szerint „az eredményes reintegráció érdekében elő kell segíteni, hogy az elítélt családi és egyéb kapcsolatait fenntartsa, fejlessze.”

A Bv. Kódex néven közismert jogszabály 185. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy „az elítéltek szabadulásra felkészítése keretében (a továbbiakban: gondozás) már a szabadságvesztés végrehajtása alatt segítséget kapnak a szabadulást követő társadalomba való visszailleszkedéshez és az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez. A gondozás – az elítélt visszailleszkedésének elősegítése érdekében – kiterjed a befogadó környezet felkészítésére, más személyek és szervezetek bevonására is. A gondozás reintegrációs program keretében valósul meg.”

A törvényi szabályozás fent említett elemeit tekintve megállapítható, hogy a reintegráció szempontjából hatékony resztoratív módszerek – így a konferencia módszer is – a jövőben mindenképpen helyet kaphatnak a büntetés-végrehajtási szakmai gyakorlatban, kiegészítve az eddig alkalmazott klasszikus eszközöket, de mindenképpen hozzájárulva a hatékonyabb munkához, a fogvatartottakkal való foglalkozásban érintett szervezetek közötti együttműködés javításához, illetve a családi kapcsolatok javulásához. 

Negrea Vídia