2012. augusztus 7., kedd

Nyitórendezvény...

A mai napon került megrendezésre a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben a TÁMOP 5.6.1.A-11/4-2011-0001 „Elítéltek visszavezetése a társadalomba képzési és foglalkoztatási, valamint egyéb reintegrációs programokon keresztül” című pályázati projekt nyitórendezvénye.


A rendezvény keretén belül bemutatkoztak egymásnak a személyi állomány projekt megvalósításában közreműködő tagjai, illetve azon civil szakemberek, trénerek, akik a különféle projektelemek (Zakeus-program, kompetenciafejlesztő tréningek, csoportos foglalkozások) lebonyolításában aktualitás szerint közreműködnek majd.


A jelenlegi tervek szerint hétvégén már elkezdődnek a kiscsoportos foglalkozások, melyek az elkészült egyéni fejlesztési tervek alapján két csoportba osztott résztvevők fejlesztését fogják megcélozni, majd a jövő héten kezdetét veszi a 15 fogvatartott bevonásával induló Zakeus-program.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése