2013. szeptember 8., vasárnap

B-TERV --- Önkénteseket keres a Feldmár Intézet


Feldmár Intézet – Felhívás
Önkénteseket keresünk börtön utáni reintegrációs programunkhoz 

Jelentkezési határidő: 2013. szeptember 10.



 

A Feldmár Intézet önkéntesek jelentkezését várja a börtönviseltek társadalmi reintegrációját segítő B-TERV programjához. 

A Feldmár Intézet a büntetés-végrehajtási rendszerből frissen szabadult, családjukhoz visszatérni nem tudók számára olyan közösségi pontot nyit Nógrád megyében, amely hidat képez a börtön és a külvilág között.

A négy-öt fő befogadására képes ház több vonatkozásban is segítheti a volt fogvatartottak társadalmi (re)integrációját: szállást biztosít a munkakeresők, újonnan munkába állók számára, illetve a lakóközösség által bátorítást ad a bizalmukban megtörteknek.

A pilot projekt 2013 őszén indul, egy szabadult személlyel, és legalább három civil életből érkezővel. 

A civil jelentkezők hosszabb vagy rövidebb ideig (maximum egy évig, minimum három hónapig) életközösséget vállalnak a szabadulttal, együtt vezetik a háztartást, látják el a ház körüli teendőket.

Az Intézet jelenleg olyan önkéntesek jelentkezését várja, akik szívesen részt vesznek a projekt elindításában, a házfelújítási munkálatoktól a fuvarozáson át a pályázatírásig.

A programban való közreműködés díjazással nem jár. Az önkéntes munkáért cserébe szakmai képzést és egy nemzetközileg elismert*, egyedülálló, kísérleti programban való részvétel lehetőségét nyújtjuk, illetve kedvezményes részvételt biztosítunk a Feldmár Intézet 2013/2014-es programjaira, rendezvényeire.

(*A B-TERV a Feldmár Intézet börtönrehabilitációs programjának része, amely 2012. október 23-án a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatát kapta Budapesten, 2013. június 27-én pedig az ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díját nyerte el Bécsben.)

Feltételek:
• minimum 25 éves kor
• a programhoz tartozó felkészítő tréning sikeres elvégzése (a képzés ingyenes)

Amit nyújtunk:
• nemzetközileg elismert, egyedülálló, kísérleti programban való részvétel
• szakmai képzés
• kedvezményes részvétel a Feldmár Intézet 2013/2014-es programjain
• igazolás, illetve ajánlás a programban való részvételről

A jelentkezéshez a fenti linken elérhető kérdőív kitöltése szükséges.

További információ: Németh Bori, Feldmár Intézet kommunikációs igazgató, info@feldmarinstitute.info | 06 70 322 9477
Megjegyzés: A Feldmár Intézet fenntartja magának az előválogatás jogát, a kiválasztott személyeket telefonon, illetve e-mailen értesíti az interjú időpontjáról.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése