2013. szeptember 15., vasárnap

Beharangozó


2013. szeptember 19-én a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben egy pályázati program keretén belül vendégül láthatjuk Balogh Bélát, akinek nevéhez "A végső valóság", a "Gyógyító meditáció", "A tudatalatti tízparancsolata", a "Többszintű gyógyulás" című nagy sikerű könyvek után 2013-tól újabb kötet fűzhető, melynek címe: "Elkezdődött... - Új világrend vagy Aranykorszak?
 
A fogvatartottak részére megtartásra kerülő előadást követően, 18.00 órai kezdettel a Rákóczi út 13. szám alatt található Projektek Háza ad otthont egy másik előadásnak, amely a civil érdeklődők részére kerül megtartásra.Az érdeklődőket szeretettel várjuk a rendezvényre, melyen a részvétel ingyenes. Akit tehát érdekel, hogy a legújabb könyv címében feltett kérdésre mi a válasz, az hallgassa meg személyesen Balogh Bélát.

A civil foglalkozását tekintve út- és hídépítő mérnök egyébként Kolozsváron született 1955-ben, és egyetemi tanulmányait is ott végezte. Kezdő mérnökként a határ melletti Nagykárolyba került, ahol egy olyan emberrel hozta őt össze a sors, aki képes volt arra, hogy könnyebb tárgyakat csupán a gondolat erejével megmozdítson. Sőt, mi több, új barátja a hipnózis és a telepátia titkaiba is beavatta. Balogh Béla azonban nem adta fel anyagelvű, mérnöki gondolkodását akkor sem, amikor tapasztalati úton találkozott a materialista világszemléletet cáfoló jelenségekkel.
 
Nagykárolyban találkozott élete nagy szerelmével is, akivel három évig határtalan boldogságban élt. A sors és a korábban felépített karmikus adósságok azonban véget vetettek az idilli együttlétnek, és visszatért Kolozsvárra, ahonnan 1987-ben Svédországba emigrált, ahol továbbra is mérnökként dolgozott, de foglalkozott műfordítással is. Korábbi tapasztalatai és a kíváncsisága arra késztették, hogy módszeresen és körültekintően rendszerezni kezdje a rendelkezésre álló kísérleti eredményeket, tudományos elméleteket és bizonyos - halálközeli élményekből származó - beszámolókat.
 
Több tudományág eredményeinek (fizika, matematika, orvostudomány, agykutatás, pszichológia, evolúciós elméletek) összevetésével olyan következtetésekre jutott, amelyek lehetővé teszik az anyagelvű világkép és a szellemi eredetű, Isten által teremtett világról alkotott kép közös nevezőre hozását, mégpedig olyan módon, hogy abban mindenki magára ismer, sőt, mindeddig szunnyadó lehetőségeit is felismeri. Mindezt "A végső valóság" című könyvében írta meg, mely kötet először svéd nyelven jelent meg.
 
Svédországban találkozott össze Huszár Sándorral, a svédországi Fehér Sas Páholy ezoterikus rend vezetőjével, aki nagyon nagy hatással volt spirituális fejlődésére, és több mint tíz éven át nagy türelemmel tanította, képezte a komolyabb lelki munkára.
 
A szerző 1999 nyarán kapott a sorstól még egy esélyt arra, hogy élete nagy szerelmével ismét együtt lehessen. Szíve arra késztette, hogy elhagyja Svédországot, és Budapesten telepedjék le, ahol könyvét a magyar olvasóközönség számára valósággal újraírta. A könyv magyar nyelven 2001 óta hét kiadást ért meg, és 2005 végéig mintegy 38.000 példánya talált gazdára. És ezen túl további új kötetekkel gyarapította könyvei számát, az  olvasó közönség legnagyobb örömére.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése