2013. szeptember 19., csütörtök

Oktatási lehetőségek a 2013/2014-es tanévben



Ahogy az "Itt van az ősz, itt van újra" c. Petőfi-vers kapcsán sok mindenkinek eszébe juthat, néhány nappal ezelőtt elérkeztünk szeptemberhez. Ez az ősz első hónapja, amiről talán a szüretre, a szüreti mulatságok idejére is gondolhatnánk, azonban lévén, hogy jelenleg egy börtönblog hasábjain vagyunk, sokkal inkább célszerű, ha az új tanévre, az iskolakezdésre asszociálunk.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben is becsöngettek, még ha csak képletesen is, hiszen nálunk a klasszikus, tanórák elejét és végét jelző iskolai csengő nem található meg. Ezzel együtt a fogvatartottak számára a 2013/2014-es tanévre is számos oktatási, tanulási lehetőséget kínálunk fel, a hagyományoknak megfelelően. Az általános iskolában a múlt héten rendeztük meg a tanévnyitó ünnepséget, ami azért lényegesen szűkebb körben, kevésbé ünnepélyes keretek között zajlott le, mint ahogy az a civil életben megszokott.  Ennek ellenére bízom benne, hogy a kérelmi lap alapján, önkéntes jelentkezést követően beiskolázásra került fogvatartottak legalább annyira komolyan veszik az oktatást, átérzik annak fontosságát, mint a "normális" tanulók kint, a rácson túli világban. 

Nézzük, hogy jelenleg milyen lehetőségeket kínálunk fel a tudásszomjukat oltani kívánó fogvatartottak részére, zárójelben a beiskolázott létszámmal:
  • Általános iskola 6. osztály (15 fő) 
  • Általános iskola 7. osztály (16 fő)
  • Általános iskola 8. osztály (29 fő) 
  • Fazekas tanfolyam (13 fő jelentkezett)
  • Érettségi felkészítő (19 fő)  
  • Kertfenntartó (17 fő)
  • Parkgondozó (18 fő) 
  • Web Designer (8 fő)
  • Irodai asszisztens (12 fő)

A korábbi évekhez képest változást jelent, hogy az oktatásba bekapcsolódott a Dunavecsei Református Kollégium Bella István Gimnázium, Általános és Szakképző Iskola, akik az első négy lehetőséget vették át a korábbi képző intézménytől. A fenti listán szereplő utolsó négy szakképzés pályázati programoknak köszönhetően lett folyamatba téve, sőt a kertfenntartó és parkgondozó képzések a finisükhöz érkeztek, jövő hónapban megkezdődnek a vizsgák.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése