(Forrás: http://nol.hu/kulfold/20130921-amerika_buntet?ref=sso)
Az iskolarendőrség intézménye a börtönbe vezető cső a kutatási eredmények szerint
Az Amerikai Egyesült Államokban több mint 2,4 millióan vannak börtönben ebben a pillanatban is. Ez abszolút számban és a 310 milliós lakossághoz viszonyítva is a legmagasabb a világon: százezer lakosból több mint hétszázan rácsok mögött ülnek, amit csak Oroszország közelít meg, ahol százezerből körülbelül hatszázan töltik börtönbüntetésüket.
Még Kínában sem csuknak le ilyen sok embert: másfél millió elítélt van az 1,3 milliárd lakosú országban. Vajon mi a magyarázat arra, hogy a világ egyik legfejlettebb és legjómódúbb, a szabadságára oly büszke országában ilyen sokan kerülnek börtönbe? David Garland, a New York University jog- és szociológiaprofesszora évtizedek óta kutatja az amerikai büntetőjog sajátosságait. Szeptember elején Budapesten, az Eurocrim 2013 kriminológiai konferencián tartott előadásában elmondta: a fenti jelenség magyarázatát nem csupán a társadalmi folyamatokban, sajátosságokban kell keresni.
Az elmúlt évtizedekben ugyanis a nyugati világban mindenütt megnövekedett a börtönbüntetésre ítéltek száma. Ennek okai között van a politikai élet jobbra tolódása, a jóléti állam szerepébe vetett hit megrendülése, a jogszabályok változása és a bevándorlás-, illetve idegenellenes tendenciák erősödése. – Ám mindez sehol sem vezetett a börtönpopuláció olyan mértékű, négy-ötszörös emelkedéséhez, mint az Egyesült Államokban – mondta. (Az 1980-as évek óta megnégyszereződött az Egyesült Államokban a börtönbüntetésre ítéltek száma. – A szerk.)
Garland elmélete szerint az Egyesült Államok esetében a politikai és jogi környezetet kell megvizsgálni ahhoz, hogy magyarázatot kapjunk a jelenségre. Az előadás után lapunknak adott interjújában elmondta: mindez az USA sajátos igazságügyi és politikai berendezkedésében gyökerezik. A szövetségi állam gyenge, a büntetőtörvények és az igazságszolgáltatás helyi, állami kézben van.
– Az Egyesült Államok számos különböző kultúra, vallás és rendszer szövetsége, és az ország alkotmányát is úgy írták meg, hogy ezek a különbségek fennmaradjanak. Emiatt adja a hatalmat a helyi vezetés kezébe. Még az olyan szövetségi berendezkedésű európai államokra sem jellemző ilyen szintű decentralizáció, mint Svájc – magyarázza Garland, aki Nagy-Britanniában született, de az Egyesült Államokba települt. Mint mondja: az ottani egyetemeken több idő jut kutatásra.
A helyi szintű döntéshozás még nem is volna különös, ám egy másik sajátossága az amerikai rendszernek, hogy az igazságszolgáltatás kulcsfontosságú szereplőit, még az ügyészeket és a bírókat is választják. – Ők mind politikai szereplők, ami a büntetőjogot így nagyon erősen összeköti az emberek, azaz a többség akaratával. Meg kell nyerniük a választóikat, ha nem teszik, legközelebb leváltják őket – mondta a professzor.
– A politikusok szinte versenyeznek egymással azon, hogy megadják a közvéleménynek, amit akar. Ez éles ellentétben áll a más országokban alkalmazott büntető- és igazságügyi rendszerekkel, sőt, még a negyven évvel ezelőtti amerikai büntetőjoggal is – magyarázta. Jogszabályokat ugyanis úgy lehet alaposan és átgondoltan alkotni, hogy a törvényhozók konzultálnak a téma szakértőivel, és megvizsgálják a rendelkezésre álló bizonyítékokat, kutatási eredményeket. Amerikában a törvényalkotók utóbbi helyett sokkal inkább a helyi közvéleménynek próbálnak megfelelni.
Ezt pedig Garland úgy nevezi: büntetőjogi populizmus. Kaliforniából említ egy ismert példát: az 1980-as években az állam legfelsőbb bíróságának elnöke (az első nő ezen a poszton) Rose Bird volt. Az általa vezetett bíróság számos halálbüntetést tett semmissé, és változtatta az ítéletet börtönbüntetéssé. Bird nyíltan ellenezte a halálbüntetést, aminek az lett a következménye, hogy 1986-ban egy népszavazáson eltávolították posztjáról. A legfelsőbb bíróság elnökét a kormányzó nevezi ki, de a választóknak időről időre meg kell erősíteniük a kinevezést. Sem előtte, sem azóta nem buktattak meg a választók senkit azon a poszton.
Az Egyesült Államokban közvetlen politikai kontroll alatt van az igazságszolgáltatás, ami nagyon idegen az európai mentalitástól. Rudy Guiliani egykori New York-i polgármester és Eliot Spitzer volt New York-i kormányzó is ügyészként kezdte karrierjét. Képesek voltak lenyűgözni a tömeget, ez indította el a politikai karrierjüket az ügyészi pályán túl. De John Kerry jelenlegi külügyminiszter is ügyészként kezdte pályáját, és majdnem elnök lett belőle. – Garland hangsúlyozza: Európában az ügyészek és bírók felett nincs közvetlen befolyása a lakosságnak, és ezáltal nincsenek kitéve a napi eseményeknek, „a szenzációhajhász újságcímlapoknak. Mindettől elszigetelve dolgoznak, csak a törvény betűje alapján hozzák meg döntésüket”. Ez az egyik oka annak is, hogy az USA államainak többségében továbbra is érvényben van a halálbüntetés.
– A XVIII. század végétől egyre inkább visszaszorult a halálbüntetés, egyre több helyen törölték el az emberi jogok védelmében. A XX. századra ez egyre szélesebb körű lett, hatalmas változást hozva a világban. Ám minden országban, ahol eltörölték a halálbüntetést, azt egy szűk kormányzó elit tette meg. Vagy mint Dél-Afrika vagy Magyarország esetében, egy bíróság. Eldöntötték, hogy a halálbüntetés nem helyes, még akkor is, ha az emberek többsége támogatja azt. De erre nincs lehetőség az Egyesült Államokban, mert ott a szövetségi szintű vezetésnek ebbe nincs beleszólása. A halálbüntetés kérdése állami hatáskör, azaz ötven különböző helyen kell erről dönteni, külön-külön. Ma 18 állam van, ahol eltörölték a büntetés ezen formáját. – Garland hozzátette: a halálbüntetés eltörlése sohasem népszerű, de megtanulja elfogadni a lakosság ezt a lépést, és egy idő után a többség inkább a hosszú börtönbüntetés mellett van.
A fentiek mellett ehhez az amerikai politikai rendszernek az a sajátossága is hozzájárul, hogy a két nagy párton belül már a jelöltekről is előválasztáson döntenek. – Ilyen nincs máshol: ha mondjuk ketten ugyanabban a pártban politizálnak, és épp egyikük a választott képviselő, de valami olyat csinál, amit a helyi közösség nem szeret, akkor a másik kihívást intézhet ellene. Ezért minden politikus folyamatosan azon gondolkodik, biztosan azt csinálja-e, amit a választói akarnak, mert ha nem, akkor valaki biztosan kiáll majd ellene. Azaz nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni a többség akaratát – magyarázza Garland. Mivel a halálbüntetés továbbra is népszerű, ezért ebben a rendszerben szinte lehetetlen eltörölni azt. Ahol eltörölték, ott is a többség akarata ellen történt.
– Egy nap az amerikai legfelsőbb bíróság majd úgy dönt, hogy a halálbüntetés alkotmányellenes, de amíg ez nem történik meg, addig, elsősorban a déli államokban, továbbra is halálra fognak ítélni embereket, és ki is végzik majd őket – jósolta. Ám sok más példa is van az amerikai büntetőjogi populizmusra. Az egyik ilyen az 1990-es évek közepén elfogadott „Megan törvénye”.
– A legtöbb jogrendszer nem ad nevet a törvényeknek, de az amerikai igen, és ez egy fiatal nőről van elnevezve, akit egy szexuális erőszakért korábban már elítélt férfi ölt meg. Az áldozat családja azt kezdte követelni, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetőinek listáját hozzák nyilvánosságra. Ma ez már az interneten is elérhető. Tehát ha engem valamilyen szexuális bűncselekményért elítélnek, bármikor az életemben, akkor ez mindig nyilvános lesz. Az emberek nem akarnak majd mellettem lakni, és nem kapok munkát – mutatta be a jogszabályt. Megan törvénye tehát nem más Garland szerint, mint populista válasz az áldozatok követeléseire. A törvény azóta az egész Egyesült Államokban, majd annak határain túl is elterjedt. Már Nagy-Britanniában is van hasonló szabályozás, egészen pontosan Angliában és Walesben.
– Ez lincshangulathoz és tömegjelenetekhez vezetett. Szó szerint csoportok jártak házról házra és keresték a támadókat, megtámadták őket, próbálták elüldözni a házukból. Volt, hogy bombát dobtak a házukra. Ez a viselkedés előre látható, megjósolható, ha nyilvánosságra hoznak ilyen listákat – mondta a szakértő. Igen ám, de ezekre a listákra nemcsak az erőszakos bűnözők és pedofilok kerültek fel, hanem például azok is, akik kiskorú barátnőjükkel létesítettek szexuális kapcsolatot, vagy azok, akik csak betegek, és nyilvánosan mutogatták magukat, de senkinek sem ártottak.
– Ez is populista törvényhozás, ami vissza is üthet. Persze lehet azt gondolni, hogy nem baj, ha a hatóságok tudják, hol vannak a potenciálisan veszélyes emberek, de nem feltétlen jó ötlet ezt nyilvánosságra hozni, főleg, ha arra a listára sokféle cselekedet miatt fel lehet kerülni. Mert bármit is csináltak, mindenkiről azt hiszi majd a közvélemény, hogy pedofil.
A büntetőjogi populizmus példája a „három csapás” törvény is, amelynek lényege, hogy a harmadik bűntett esetén már életfogytiglani börtönbüntetést kap az elítélt. Ez is egy népszerű törvény, amelyet a visszaeső bűnözők áldozatai követeltek ki, és amelyet megadtak nekik a politikusok, „mert tudták, a hogy előnyt fog jelenteni az előválasztási harcokban”. Garland szerint a háromcsapás-szabály bevezetése előtt senki sem nézte meg a kutatások eredményeit és a statisztikákat, mert akkor láthatta volna: akiket háromszor elítéltek, azok legtöbbször kisstílű bűnözők.
– Számos olyan ügy kerül a legfelsőbb bíróság elé, amelyben életfogytiglanra ítéltek valakit, aki biciklit vagy pizzát lopott, és erőszakos bűncselekményt soha nem követett el. Az amerikai kormány jelenleg próbál tenni azért, hogy csökkenjen a rácsok mögött büntetésüket töltők száma az országban. Eric Holder igazságügyminiszter néhány hete jelentette be intézkedéstervezetét, amely csökkentené a szövetségi börtönökben ülők büntetését, és eleve igyekezne mérsékelni az odakerülők számát. Ennek az lenne az egyik eszköze, hogy a szervezett bűnözéshez nem kötődő, erőszakos bűncselekményt nem elkövető, ám drogügyek miatt a bíróság elé kerülő gyanúsítottak esetében nem írnák bele a vádba, mekkora mennyiségű kábítószert találtak náluk. Azaz nem vonatkoznának rájuk a mennyiség alapján kötelezően kiszabandó büntetések, így a bíró enyhébb ítéletet is hozhat.
– Épp ideje volt már! – mondja Garland a témáról. – A szövetségi börtönök arányaiban elég kis részét adják az amerikai börtönhálózatnak, nagy részük ugyanis állami börtön. De a szövetségi börtönök lakóinak száma emelkedett a legmeredekebben az utóbbi 30-40 évben, és ennek az az oka, hogy a szövetségi szinten a politikusok mindig is vonzóak akartak lenni a választók számára. Ennek az egyik eszköze az volt, hogy nagyon szigorú szabályokat vezettek be, elsősorban a drogügyekben – mondta. A szövetségi börtönökben csupán az elítéltek 14 százaléka ül, ám közülük a legtöbben drogügyek miatt kerültek oda.
– Ez az egész a drogellenes háborúról szól, ami egy őrült, túlzó próbálkozás, ami azt képzeli, hogy kiirthat egy széles körűen elterjedt társadalmi jelenséget. Ez körülbelül olyan képtelenség, mint az alkoholtilalom volt. Azt is megpróbálták, de nem sikerült – mondta Garland. A jogászprofesszor szerint Barack Obama és Eric Holder döntésének elsősorban egyébként nem anyagi okai vannak. A kormánynak van pénze fenntartani a börtönöket, de rájöttek, hogy túl sokakat zártak be kábítószerrel való visszaélés miatt, és arra, hogy a büntetések (főleg a visszaesőké) sokkal súlyosabbak, mint bármi, amit a fejlett világ arányosnak ítél meg.
Az is lényeges, hogy Holder és az elnök is fekete: a drogügyek miatt elítélt és börtönbe zárt emberek nagy többsége is fekete bőrű, még úgy is, hogy sokkal több fehér drogozik, mint fekete. – Obama eddig nem különösebben koncentrált a nagyvárosi ügyekre vagy a feketék helyzetére, de ez egy olyan intézkedés, ami az ő érdekeiket szolgálja – mondta Garland.
Nagy vitát kavart szeptemberben Magyarországon az iskolarendőrök megjelenése, ezért az amerikai tapasztalatokról kérdeztük a szakértőt – hiszen ott a nagyvárosi iskolákban gyakori, hogy rendőr áll a kapuban vagy a folyosón.
– Ez az Egyesült Államokban is vitatott kérdés. Nemrég végeztek egy kutatást a témában, amelyből az derült ki, hogy elsősorban azokban az iskolákban, ahová szegény, fekete fiúk járnak, ott egyenesen, mint egy cső vezet a rendszer a börtönbe az iskolából – magyarázta a szakértő. Minél több a rendőr, annál több diákot ítélnek el. Pedig általában „kicsiben” kezdődnek a problémák: valaki megszeg egy szabályt, például a tiltás ellenére mobiltelefont visz az iskolába, vagy baseballsapka van a fején. A rendőr elkobozza a tiltott tárgyat, a diák emiatt vitába keveredik vele, és máris a kapitányságon találja magát. Megvádolják hivatalos személy megtámadásával, és innen már egyenes az út a bíróságig, majd a börtönig.
– Az iskoláknak kombinálniuk kellene a fegyelmezést és az oktatást. A tanárnak képesnek kellene lennie rendet tartani, kontrollálni az osztályteremben zajló eseményeket. A rendőrök nem az oktatáshoz, a csoportépítéshez vagy a fegyelmezetlen gyerekekkel való bánásmódhoz értenek, hanem a letartóztatáshoz és büntetéshez, ezért nem szabad nekik átadni ezeket a feladatokat. Ha el lehet kerülni, hogy rendőrök legyenek egy iskolában, akkor el kell kerülni! – vélekedett.
Névjegy
David Garland Skóciában született 1955-ben. Nagy-Britanniában diplomázott szociológiából, majd jogból. Az Egyesült Államokban él és kutat, a New York University professzora. Több könyve jelent már meg az Egyesült Államokban továbbra is gyakorolt halálbüntetésről, a büntetőjogi rendszerről és a börtönökről. Legújabb kutatási területe a jóléti állam szerepe a társadalomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése