2014. október 30., csütörtök

"Zárt ajtók - nyitott lelkek" - szakmai konferencia, megszokott színvonalon, új helyszínen





Ebben az évben immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a "Zárt ajtók – nyitott lelkek" című konferencia, melynek a korábbi évekhez hasonlóan legfőbb célkitűzése, hogy megismertesse a büntetés-végrehajtási intézetekben folyó pedagógiai és pszichológiai munkát, a terápiás lehetőségeket a szélesebb értelemben vett szakmai közönséggel, a téma iránt érdeklődőkkel. Cél, hogy az eddig inkább zárt közösségként működő büntetés-végrehajtási intézetek külső kapcsolatai erősödjenek a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezetekkel, szakemberekkel, kialakuljon egy közös párbeszéd a rendvédelmi, a pedagógusi, valamint a szociális szféra között.


A konferencia tervezett témái:

Profilalkotás a rendvédelemben
A hazai gyermekvédelem dilemmái
Reintegráció zárt intézetekben
Bűnmegelőzés és prevenció


A konferencia tervezett programja:

Időpont: 2014. november 14. 10-17
Helyszín: Balassagyarmat, volt Vármegyeháza és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön


A konferencia megnyitása, köszöntés
Dr. Budai István bv. ezredes bv. főtanácsos, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka
Medvácz Lajos, Balassagyarmat város polgármestere
Dr. Hegedűs Judit, egyetemi docens, tanszékvezető, NKE RTK – ELTE PPK

Plenáris előadások
Dr. Farkas Johanna: Gyermekek az igazságügyi szakértésben
Dr. Tibay Ákos: A fogvatartottak gyermekei – egy felmérés tükrében
Pesti Ferenc: A tudás hatalma a zárt intézeti világban
Kovács Mihály: A Balassagyarmati Fegyház és Börtön reintegrációs törekvéseinek új elemei
Kovácsné Dr. Borsodi Viktória: Áldozatok szükségletei Nógrád megyében

Fogvatartotti műsor

Intézménylátogatás
Beszélgetés a nevelőkkel – beosztás szerinti csoportban

Workshopok
Bűnmegelőzési szekció: Sipos Szandra, Medve Judit, Topa Zoltán - Moderátor: Dr. Molnár Katalin
Gyermekvédelmi szekció: - Moderátor: Hegedűs Judit
Áldozatsegítői szekció: - Moderátor: Dr. Budai István
Profilalkotási szekció: - Moderátor: Kováts Daniella

A program változtatásának jogát fenntartjuk!

Jelentkezni lehet 2014. november 10-ig, on-line módon a http://tokolbv.hegedus.name oldalon található felület segítségével

A részvétel elfogadásáról e-mailen jelzünk vissza, mivel a résztvevők létszáma az intézmény befogadóképessége miatt korlátozott. Amennyiben nem kapott visszajelzést, kérjük, hogy keressen! Az intézmény speciális jellege miatt a belépéshez különleges adatokra is szükség van. Az adatokat csak és kizárólag a belépés engedélyezéséhez használjuk fel!


RÉSZVÉTELI DÍJAK:

A részvételi díj: bruttó 4000 Ft, amely tartalmazza a szakmai rendezvényeken való részvételt, üdítőt, kávét, teát, aprósüteményt, az ebédet.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a konferencia részvételi díjaként befolyó összeget a fogvatartotti programok szervezésére fordítjuk. így a részvételi díj befizetésével Ön is hozzájárul az elítélt programok változatosabbá tételéhez, melyet ezúton is köszönnek a szervezők.


A BEFIZETÉS MÓDJA:

A részvételi díjat a következő számlaszámra kérjük átutalni, illetve helyszíni fizetésre is van lehetőség:

Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület
Számlaszám: 11741017-20041638-00000000

A megjegyzés rovatba kérjük, írják be, hogy „Zárt ajtók-nyitott lelkek” konferencia és a résztvevő(k)nevét


LEMONDÁSI FELTÉTELEK:

A konferencián való részvétel lemondására 2014. november 12-ig van lehetőség, ezt követően történő lemondást nem tudunk elfogadni, a részvételi díj kiszámlázásra kerül. Kérjük szíves megértésüket.




A konferencia honlapja: http://tokolbv.hegedus.name/index_elemei/Page988.htm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése