2014. október 30., csütörtök

Fogvatartottak takarítottak a sírkertekben



(Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/fogvatartottak-takaritottak-a-sirkertekben-579264)




Az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet ötven fogvatartottja hétfőn és kedden önkéntesen vállalhatott temetőtakarítást Hartán és Solton. Az elítéltek már a múlt évben is dolgoztak a hartai temetőben és ezúttal is jókora területet tisztítottak meg a cserjéktől és tették rendbe a régi síremlékek környékét.

Az önkormányzati fenntartású, szépen gondozott temetőben, már sokan elkezdték a sírhelyek rendbetételét a közelgő Halottak napjára. A hartai származású Theisz Mártonné Dunaújvárosból érkezett szerettei sírhelyéhez és örömmel fogadta a rabok munkáját.
 
Férjem egyik kiskorában elhunyt testvérének sírja is ott található azon a részen, amit most kitakarítottak az elítéltek. Rendszeresen járok ahhoz a sírhoz is és örülök, hogy most az egész parcellát megtisztították. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos munkát végeztek, hiszen sok az olyan sír, amit nincs aki gondozzon, mert valószínűleg már nem élnek a hozzátartozók.” – vélekedett az özvegyasszony.

Állampuszta rendkívül fontos a hartaiak számára, hiszen a legfontosabb munkahelyet, és a fiatalokat megtartó erőt jelenti. A település így érhető módon jó kapcsolatot ápol a büntetés-végrehajtási intézettel és örömmel fogadunk minden hasonló kezdeményezést.” – mondta el a sírkertben zajló munkát megtekintő Dollentstein László, a település nemrégiben megválasztott polgármestere. Mint megtudtuk: már tervezik a további együttműködést is, így a község karácsonyfáját is az elítéltek díszítenék fel és egy adventi koszorút is szeretnének készíteni az egyik közterületre.

Örülök neki, hogy itt dolgozhatok, mert úgy érzem, hogy ezzel hasznos dolgot tehetek a társadalomért. Ha lenne hasonló lehetőség, akkor bármikor szívesen jelentkezem hasonló feladatokra.” – mondta el Német Márk, akinek még másfél évet kell eltöltenie a rácsok mögött. Az egykori lajosmizsei tűzoltó azt is hozzátette: szabadulása után újra szeretne visszatérni a tűzoltók kötelékébe.

Az elítéltek a jóvátételi munkával is bizonyítják, hogy megbánták amit tettek, amiért elítélték őket. Hartára korábban is rendszeresen jártak a fogvatartottak közmunka jellegű munkákat végezni, és az árvízi védekezésekben is ott voltunk 80-100 fővel. Az ár levonultával a Duna-part rendbetételénél is közreműködtek, de takarítottak már a Szelidi-tónál is.” – sorolta Füzesi Viktor, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka. Az ezredes megerősítette: az adventi időszakban is szeretnének a közösség hasznára lenni és a község karácsonyfáját a rabok által készített díszekkel ékesítenék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése