2014. október 24., péntek

Oscar Pistorius első napja a börtönben...



Kedden szállították a képen látható büntetés-végrehajtási intézetbe a paralimpiai bajnok műlábú futót, Oscar Pistoriust, akit folyamatos orvosi megfigyelés alatt tartanak, hiszen az első néhány nap a legnehezebb a börtönben, legalábbis az újságnak nyilatkozó egyik alkalmazott szerint, aki a következőt mondta: "Nagyon feszültnek tűnt, ami nem csoda, hiszen mostantól nem csinálhatja azt, amit szeretne, nem ehet és nem ihat azt, amit szeretne, ez nagyon megviseli ilyenkor az embert."

Az alkalmazott nem túl etikus módon nyilatkozott a sajtónak, már amennyiben igaz egyáltalán az, hogy valaki is szóba állt újságírókkal a bv. intézet munkatársai közül. Hazai példát is lehetne hozni ugyanis arra, hogy olyan sajtómegjelenést lehet olvasni, amiről aztán kiderül, hogy a hivatkozott bv-s szakember nem tett nyilatkozatot az újságíró számára... Ezzel együtt tény, hogy a börtönbe kerülés, a szabadság elvesztése, a bűntudat, a teljes mértékben megváltozott körülmények és lehetőségek miatt a fogvatartott hangulata negatív irányba változik, tudata beszűkül, a bebörtönzés miatti sokk hatására akár depresszióval, akár öngyilkossági kísérlettel, akár más nem szokványos megnyilvánulással reagál. Az érintettek fokozott figyelemmel kísérése kiemelt feladata a személyi állomány tagjainak. 

        
Egy másik forrás így nyilatkozott Pistorius első napjáról a börtönben: "Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, hallani lehetett, hogy elkezd sírni. Teljesen összetört. Folyamatosan sírt, szerintem egészen addig, amíg el nem aludt. Borzasztó volt hallani."

A sportolót minden nap 5.30-kor ébresztik, 7 órakor van a reggeli, délben az ebéd, 16 órakor pedig a vacsora, az ételt minden alkalommal a zárkájában kell elfogyasztania.

Mint tudjuk, Pistorius öt évet kapott a barátnője lelövéséért, de jó magaviselet esetén tíz hónap után szabadulhat, és házi őrizetben töltheti le a büntetése hátralévő részét.

 (A bűncselekmény helyszíne...)

(Forrás:  http://www.origo.hu/sport/20141023-oscar-pistorius-elso-napja-a-bortonben.html)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése