A
munkáról
"A börtönben az ember legnagyobb
ellensége az idő. Az pedig úgy telik a leggyorsabban, ha valamilyen rendszeres
elfoglaltságunk van. Ha ezzel még pénzt is tudunk keresni, amit a belső
szükségleteinkre fordíthatunk, akkor evidens, hogy dolgozni kell. Azzal, ha
kerülöd a munkába állítást, csak magadnak okozol kárt. Természetesen a
kedvezményed tárgyalásakor is alap, hogy dolgozó legyél – feltéve, hogy nem
vagy betegség miatt ténylegesen alkalmatlan a munkavégzésre. Tehát egy
szemernyi kétség se legyen benned: munkára fel!"
Igen, hasonlóan az írást készítő elítélthez, magam is azon a véleményen vagyok, hogy azok a fogvatartottak, akik munkába lesznek állítva, ezzel számos olyan pozitívumot is kapnak, ami megkönnyítheti a feltételes szabadságra bocsátásuk támogatását. Egyrészt esetükben lényegesen megnőhet a zárkán töltött idő hossza, amit ráadásul hasznos, termelő tevékenységgel tölthetnek el, díjazás fejében. A munkának köszönhetően beleízlelhetnek abba, hogy milyen is lehet a munkaerő-piacon való aktív részvétel, a másokkal közösen végzett, összehangolt tevékenység. Sok olyan fogvatartottal találkoztam pályafutásom során, aki leginkább csak a bv. intézetben kapott lehetőséget arra, hogy dolgozzon, illetve voltak olyanok is, akik csak a börtönkeretek között akartak dolgozni. A kettő között azért lényeges a különbség, a szándékok és a motivációk ugyanis eltérőek, de valahol fontos, hogy az érintettek képesek voltak megfelelni a velük és a munkájukkal szemben támasztott követelményeknek. Mert azok, akik a munkahelyükön nem megfelelő magatartást tanúsítanak, munkájukat hanyagul, nem az elvárt színvonalon végzik, adott esetben megtagadják a munkát, fegyelmi cselekményt valósítanak meg, minek következtében könnyedén a nem dolgozó állomány tagjai között találhatják magukat. És ebben az esetben egy második esélyt nehezen kapnak... De ez nem csak a börtönben van így, hanem a civil világ is hasonlóan működik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése