2012. április 30., hétfő

Picture of the day...

A mai bejegyzés talán kissé alibiszagúnak tűnik, de a magam részéről igen fontosnak tartom közölni, illetve a munkatársaim figyelmébe is ajánlani azt a valójában nagyon egyszerű börtöngraffitit, amit a mai napon  találtam az intézet egyik körletszintjének bejárata előtt portyázva.

A Kata, Zsuzsi, Kati, Mefisztó becenéven közismert mefedron nevű szer, az a szintetikus drog, ami már több halálos áldozatot követelt világszerte, és néhány év óta itthon is egyre inkább elterjedtnek számít. A szer például az interneten is könnyedén beszerezhető, ott többnyire növényi tápszerként árulják.

A felírat következő részével kapcsolatosan egy korábbi, 2011-es interjúra utalnék (http://www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/11965/krokodil-es-mdpv), melynek keretében a közismert toxikológus, Zacher Gábor leszögezte, "hogy Magyarországon ugyan nincs forgalomban a krokodil nevű szer, de az év elején megjelent az úgynevezett MDPV, amely a krokodilhoz hasonló súlyos tüneteket ugyan nem, de komoly lágyrész-károsodást okoz. A leggyakoribb panasz, hogy az injekció beadási helyén tályog alakul ki, de emellett szövődményekkel is találkoztak, például tüdőtályoggal, szívhártya-gyulladással.

Az MDPV intenzív hallucinációs, pörgős élménnyel jár együtt. Ezt viszont egy úgynevezett comedown effektus követi - mondta a toxikológus, kifejtve: amikor a használó "lejön" a szerről, furcsa skizoid, tudathasadásos rettegő állapotba kerül, amelyet a legkönnyebben úgy tud elkerülni, ha újra belövi magát.

Így sok heroinfüggő komolyan rákattant erre a szerre - tette hozzá Zacher Gábor. A nyáron naponta két-három MDPV-használó fordult meg a fővárosi toxikológián, aki túladagolás miatt került be."

A harmadik szó a "kóla", ami mindenki számára ismert ugyan, de az előbbi drogokkal kombinálva különös, speciális hatást fejthet ki a fogyasztóra. Hm... ezek után még mondja valaki, hogy büntetés-végrehajtási keretek között nincs szükség drog-prevencióra, nincs helye a kábítószer-fogyasztás csökkentését célzó különféle szolgáltatásokra, programokra...

 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése