Fiáth
Titanilla „A reszocializáció kérdésköre a pszichológus szempontjából”
A
konferencia második előadója a Budapesti Fegyház és Börtön pszichológusa, Fiáth
Titanilla volt, akit a magam részéről rendkívül kedvelek, tisztelek.
Olyannyira, hogy a saját munkatársaim ismereteinek bővítésére és
elgondolkodtatására intézetünkbe is meghívtam őt, a soron következő szakmai műhely
előadójául. De az egy másik történet lesz…
Szóval,
a pálhalmai előadását Tita azzal kezdte, hogy véleménye szerint az aktuális
társadalomtól függ az, hogy a büntetés-végrehajtásban a megtorlás vagy a
reszocializáció elemei hangsúlyosabbak. A fogvatartottak szabadulása és az azt
követő beilleszkedés nehézségei azonban mindenképpen megfigyelhetőek. A
fogvatartottak szinte kivétel nélkül egy ún. szabadulás előtti stresszel élik
meg ezt az időszakot, továbbá jellemző az önsorsrontás jelensége is. Az utolsó
időszakban a benti, börtönön belüli túlélést jelentő fantáziálás egyre távolabb
kerül, és közeledik a valódi életre készülés, az azzal való szembesülés
időszaka. Szabadulás előtt ugyanis megfigyelhető, hogy a fogvatartott akar is
kimenni, de valami visszahúzza. Ezt egy személyes élménnyel is megerősíthetem,
a napokban szabadult intézetünkből egy fogvatartott, kitöltve. Annak idején,
amikor nem kapta meg a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, önkárosító
magatartást is kilátásba helyezett, a személyi állomány tagjait okolta azért,
hogy nem szabadulhatott feltételesen. Aztán elérkezett a kitöltött szabadulása
ideje, amikor annyira megrettent a kilátástalanságtól, ami várja kint, hogy
kijelentette nevelőjének és a felügyelet több tagjának is, hogy ő meg fogja
tagadni a szabadítást, mert nem akar pénz nélkül, bizonytalanságba kimenni...
A
pszichológus magyarázatát előbbiekre az alábbi vázlatos felsorolással lehet
megadni:
- hasítás
a „kint” és a „bent” között,
- az
értékelések polarizálódása,
- a
„kinti” világ és benne a saját pozíció idealizálása,
- a
rövid ideig tartó jóllét túláltalánosítása, ezzel együtt a távolság miatt a
„benti” szenvedés felnagyítása,
- a
szabad élet konfliktusmentes térré alakul át, a börtön szenvedést jelent a sok
konfliktus, probléma miatt.
A
fogvatartottak egy része számára a börtön egyfajta „értéket” képvisel, a
következők szerint:
- a
„visszabukottak” tapasztalatai szerint az ismételt börtönbe kerülés az nem más,
mint egyfajta „hazatérés” egy kudarcokban bővelkedő időszak után,
- egy
szabadult fogvatartott beszámolójában úgy nyilatkozott, hogy a szabadulását
követően munkahelyet sikerült találnia, munkába állt, rendesen dolgozott is, de
kevés pénzt keresett a tisztességes munka után, ami miatt szűkösen élt,
spórolnia kellett. Ezt a régi, továbbra sem teljesen törvényes eszközökkel és
nem feltétlenül a tisztességes megélhetést megcélzó barátai egyenesen égőnek
tartották, amit nehezen tudott feldolgozni,
- a
börtön nehéz az egyén, a fogvatartott számára, de a helyzet azért is tűnik
elviselhetetlennek, mert ez egyértelműen hatással van a családra, a gyerekekre
is…
Előzőekből
is következhet, hogy az újabb börtönbüntetés kockáztatása és a visszaesés a
fájdalom egy más típusának választásaként értékelhető. Továbbá léteznek olyan
fogvatartottak is, akik számára a tekintély, a presztízs, a magas státusz jóval
egyszerűbben elérhető a börtön világában, mint kint, a civil, szabad életben.
Egyesek
esetében a büntetés rizikójához és a bukáshoz pozitív értékek is kapcsolódnak:
„én legalább megpróbáltam kitörni…” Mindez talán nem is meglepő annak tükrében,
hogy a civil próbatételekhez (mint például a tisztes szegénység, a közmunka
stb.) erősen negatív értékítélet kapcsolódik a fogvatartottak körében. Ráadásul
egyes szubkultúráknál a civil sikertelenség erősebb szégyenérzetet okoz, mint a
börtönbüntetés…
A
reszocializáció sikeressége szempontjából Fiáth Titanilla az alábbiakat emelte
ki:
- célként
kell megfogalmazni a reális gondolatok erősítését, a kognitív torzítások
felismertetését, mindezt tudatosítani kell a fogvatartottakban,
- a
múltat és a jövőt illetően célul kell kitűzni a reális percepció kialakítását,
- meg
kell beszélni és át kell értékelni a különböző prototípusokat (mint például
drogos, bűnöző, normális ember),
- fontos,
hogy a börtönben dolgozó személyek, a személyi állomány tagjai egyfajta
szerepmodellek legyenek, mert ők kell, hogy képviseljék a normális embereket,
- az
oktatás és motiváció fontossága kiemelkedő, épp ezért vonzóvá kell tenni a
fogvatartottak számára a képzéseket, tréningeket, de az általuk hozzágondolt
értékeket fel kell mérni.
Az
előadás végén egy közelmúltbeli külföldi tanulmányút tapasztalatait ismerhettük
meg, Fiáth Titanilla ugyanis a konferencia előtt néhány nappal érkezett meg az
Egyesült Államokból, ahol abban a szerencsés helyzetben volt része, hogy többek
között két büntetés-végrehajtási intézetbe is bebocsátást nyert. A Jefferson
City Correctional Centre szakmai célkitűzései és tevékenysége szempontjából kiemelkedő
jelentőséggel bír a közösségiség és felelősség erősítését megcélzó
foglalkozáscsomag, az állatasszisztált terápia, az idősgondozás, a hospice
szolgálat és a drogfüggők terápiás közössége. A tényleges életfogytig tartó
szabadságvesztés büntetések miatt magas az időskorú fogvatartottak száma, és az
ő gondozásukba bevonják a fiatalabb elítélteket is, akikre egyértelműen jó,
pozitív hatással van ez a fajta tevékenység. A drog-prevenciós körleten az ott
lehelyezett mintegy 80-90 főre 2 nevelő jut, akik talán kevéssé hatékonyan
tudnának dolgozni, de a fogvatartottak kezelésében, nevelésében erős teret
engednek a kortárs-segítésnek, tehát maguk a fogvatartottak segítik egymást,
illetve egy öt fázison át tartó képzési folyamatban a bekapcsolódók instruktori
szintet is szerezhetnek.
Az
Illinois államban található Greenville Federal Prison falai között működő
átmeneti csoportban 1 nevelőtisztre mintegy 80-90 fő fogvatartott jut, ezért a
hatékony kezelés érdekében itt is erőteljesen bevonják őket a szakmai feladatok
megvalósításába. Egy volt fogvatartott állított össze egy brosúrát, a
szabadulás előtti utolsó napokról, és a szabadulást követő első időszak
nehézségeiről (családi kapcsolatok ismételt felvétele, pártfogó felügyelővel
való kapcsolattartás, munkaerő-piacon elhelyezkedés stb.). A fogvatartottak ún.
gondolat- és cselekvésnaplókat használnak, fizikai/érzelmi/spirituális és
mentális összetevők kapcsán, rögzítik a börtönbeli történéseket és tapasztalatokat,
amivel elmossák a kint és bent közötti határvonalat, majd mindezt csoportban is
megbeszélik egymással. Önálló fogvatartotti csoportok működnek, saját maguk
által vezetett módon. A szabadulás előtt állók részére álláskereső tréning
működik, amire újságokat és segédeszközöket is bevisznek, illetve különféle
állami programokban is közreműködnek.
Folytatás
következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése