Visszaemlékezés egy konferencia előadásaira 3. rész

A konferencia következő előadója egy olyan pedagógus volt, aki fogvatartottak oktatásában is közreműködik. „Hétköznapi ismeretek egy iskolában, virágnyelven” című előadásában Szulik Ákos az emberközelségű pedagógia fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a család egyre nehezebben látja el szocializációs feladatait, ezért a közösségek az iskolákban, a pedagógusokban bíznak, ám a megfelelő emberi, szakmai és pénzügyi háttér nélkül a feladatok intézményi szintű ellátása csupán elégséges szinten működhet. Az emberközpontú megközelítés hiánya a büntetés-végrehajtási intézetekben zajló oktatói, nevelői munkára, illetve annak megítélésére is rányomja a bélyegét, gondoljunk csak bele a „Minek ezeket tanítani?!”-jellegű kérdésre… A fogvatartottak társadalomba történő hatékony visszavezetéséhez nélkülözhetetlen eszköz az emberközpontúság. A fogvatartottak részére oktatást vállaló pedagógus esetében fontos, hogy el tudja magát fogadtatni az elítéltekkel, mert eredményeket csak így érhet el. És a szabadulás utáni időszak sikerességéhez ma már elengedhetetlen a megfelelő iskolai végzettség. Előbbieket figyelembe véve helytálló az a kijelentés, hogy a tanárok a börtönök szerves részeit képezik, akárcsak a fogvatartottak. Pedig, az előadás során felhasznált egyik idézetet felhasználva „az ember nem születik eredendően bűnözőnek, hosszú, viszontagságokkal, elhibázott döntésekkel tarkított életút vezet a bűnözői életformához.” Tanítani viszont a bűnözőket is kell, a probléma ezzel csak az idő hiánya – ugyanis a fogvatartottak beilleszkedési nehézségekkel, devianciával, infantilizmussal, antiszociális hajlamokkal rendelkező személyek, a velük való foglalkozás kiemelten nehéz és időigényes. Ahogy az előadó statisztikai adatra alapozva elmondta, a fogvatartottak zöme 1-3 évet tölt benn a börtönben, mely időtartam nem feltétlenül elég az iskola befejezésére, ezért fontos, hogy a börtönön belüli tanóra tartalmilag mivel van kitöltve.

Az előadó szerint a börtönben oktató pedagógusok esetében az alábbiak kiemelten fontos tényezők:

• saját személyének elfogadtatása a fogvatartottakkal,
• bizalmi kapcsolat kialakítása,
• motiváció folyamatos fenntartása,
• élményközpontú, gyakorlatias és hasznos információkkal teli oktatás,
• a kevés rendelkezésre álló időre tekintettel minőségi kommunikáció.

A jövőre nézve a fogvatartottak oktatásának, illetve a börtönben oktatók tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében fontos lenne egy új tanulásszervezési eljárás kidolgozása, valamint a tanárképzésben résztvevők speciális képzése, felkészítése a rácsok mögötti világra.

Bánfi-Vida Adrienn „Az elítéltek szabadidős tevékenységének szerepe a reszocializációban” című előadásának bevezető részében bemutatta a reszocializáció fogalmát, illetve kihangsúlyozta a szabadidő strukturálásának és a zárkán kívül töltött hasznos szabadidő fontosságának a jelentőségét. A CPT ajánlására figyelemmel megerősítette a jelenlévők számára, hogy a fogvatartottak számára zárkán kívül töltött hasznos tevékenység címén napi rendszerességgel legalább nyolc órát kell biztosítani.

A büntetés-végrehajtási nevelők tevékenységének ismeretében az előadó hangsúlyozta, hogy a túlzott adminisztrációs feladatok és a leterheltség miatt a nevelőknek kevés idejük jut az egyéni és csoportos foglalkozások megtartására, ez okból kifolyólag lenne nagy szükség a pszichológusok, pedagógusok, tanárok, szakoktatók, művelődés- és sportszervezők bevonására.   

A tanárok szerepe az iskolai végzettség megszerezésének támogatásában és a készségfejlesztésben rejlik, ami nehéz, de rendkívül fontos feladat, figyelembe véve a fogvatartottak rossz mentális állapotát és aluliskolázottságát. Ehhez a börtönben oktató pedagógusok részéről hatalmas toleranciára és türelemre, empátiára, valamint szociális-segítői elkötelezettségre van szükség. Az oktatás mellett pedig céljuk kell, hogy legyen a magatartás és a tevékenység alakítása, formálása.

Az előadó ezt követően ismertette a Szegedi Fegyház és Börtönben elhelyezett fogvatartottak számára biztosított oktatási lehetőségeket, külön kiemelve a 2006-ban alakult színjátszó kör tevékenységét. Az önkéntesen jelentkező fogvatartottak bevonásával működő társulás kezdetben önismereti csoportként végezte tevékenységét, de azóta profilváltáson mentek keresztül, és olyan darabokat tanultak meg és adtak elő, mint például Gyárfás Miklós „Halhatatlanság”, Horváth Péter „Kóma”, Rejtő Jenő „Alteregó” című művei, de egy külföldi delegáció kedvéért betanulták a „Chaplin a börtönben” című némajátékot. A pedagógus bevonásával, verbális és nonverbális kommunikációs elemekkel dolgozó szakkör egyéni, kiscsoportos és egész csoportos gyakorlatokkal célozza meg a tagok felfogásának, értékrendszerének és személyiségének megváltoztatását, helyes irányba történő elmozdítását. Az eddigi tapasztalatok az alábbiak:

• a játszás során végzett tevékenységek következtében a résztvevők jobban megközelíthetőbbek,
• a szakkör személyiségfejlesztő és önkép-javító hatással bír a tagokra,
• megfigyelhető a társas kapcsolatok zavarának korrekciója,
• megtapasztalható a viselkedés és az értékrend közösség általi átformálása.

A színjátszó szakkör során fejlesztésre kerülő területek:

• tudatosság, felelősség, önállóság,
• önkontroll erősítése,
• agresszió- és konfliktuskezelés,
• problémamegoldó készség,
• önismeret, önértékelés, önjavító képesség,
• empátia és tolerancia,
• identifikáció, társadalmi beilleszkedés,
• érzelmi élet,
• tanulási hajlandóság,
• külvilág felé való érdeklődés.