153 - avagy a Népmese Napja

Testvérintézetünk, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kezdeményezéséhez tudomásom szerint egyedül csatlakozva, a mai napon a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Szent Mihály Kápolnájában is megemlékezést tartottunk a Népmese Napja alkalmából.  A programon közel ötven elítélt vett részt, a Mesekör és a Fórum színház tagjai között megjelentek a rendezvényen a TÁMOP 561 projekt keretében személyiségfejlesztő és kompetenciafejlesztő tréningbe bevont fogvatartottak, valamint előzetesen letartóztatottak is, akik vállalták, hogy mesélnek társaik előtt. A személyzet tagjai közül jelen volt az oktatásszervező és az ügyeletes nevelő, valamint a technikus kolléga is, akinek köszönhetően a zárt láncú televízió-hálózat lehetőségeit kihasználva valamennyi zárkában élő közvetítést kaptak az intézetben elhelyezett fogvatartottak a mesemondásból. És szintén részt vett a programon a tréninget tartó szupervizor-tréner páros, Vizsolyi Ákos és Drienyovszki János, a Tranzit F&S munkatársai.

De mindenekelőtt nézzük csak, hogy is szólt a felhívás szövege:  

 

"Százötvenhárom...

153 évvel ezelőtt, 1859. szeptember 30-án született Benedek Elek író, mesemondó, mesegyűjtő. Az ő születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük a meséket, a népmeséket. Benedek Elek meseőrző tevékenysége felmérhetetlen kincseket hagyott ránk. Kötetei közkinccsé tették a népmeséket, megőrzendő, nemzedékről nemzedékre átadandó értékké.

De miért is ünnepelünk mi népmeséket?

Mert a mese, a népmese kristálytiszta eszencia. Mindannak a tudásnak az őrzője, amit az emberiség történetének során összegyűjtött, megtapasztalt, megtudott önmagáról, a világról. Erkölcsi értékrendet hordoz, azt tanítja, hogy érdemes küzdeni, hogy van újrakezdés, hogy a dolgok rendbe hozhatók. Boldizsár Ildikó szavaival élve: a mese a lélek őssejtje. Odamegy, ahol a lélekben baj van, s kezdi el rendbe tenni azt. Az ősi, tiszta népmese nem gyermekmű faj, hanem egyetemes: sok olyan történet, ami mindenkié, gyermeké és felnőtté, szabadé és rabé, egészségesé és betegé.

Százötvenhárom...

Jézus feltámadása után, amikor harmadszorra jelent meg a tanítványoknak a Tibériás tavánál, ismét csodát tett. Az egész éjjel hiábavalóan halászó, rendre üres hálót kimerítő embereknek csak ennyit mondott: "Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok." - s úgy is lett. Az addig üres háló tele lett nagy hallal, a Szentírás úgy mondja, hogy szám szerint százötvenhárommal.

Jézus példabeszédekkel, történetekkel tanít bennünket. 

Az Evangélium történetekkel tanít bennünket. 

Mert így vagyunk megteremtve. Történeteket mesélő és történeteket hallgató embernek, aki ezekből a történetekből tanul, ismer meg múltat, jelent, jövőt; rendet és értéket; igazságot, embert és Istent.

Meséljünk hát százötvenhárom percen át egymásnak és magunknak. 

Vessük ki közös bárkánkból hálónkat az idő mély vizébe, emeljünk ki belőle 153 percet, s reménykedjünk a csodában. A csodában, hogy ez a mesékkel, mesemondással, mesehallgatással eltöltött 153 perc mindannyiunk közös szellemi, testi tápláléka lesz, s ott gyógyít, ott segít, ahol nagyon fáj."

 

A program kezdetén oktatásszervező kolléganőm olvasta fel a Biblia előbb is hivatkozott részét, majd következtek a fogvatartottak. Volt, aki felolvasta az általa választott mesét, de akadt olyan résztvevő is, aki fejből mondta el a saját történetét. Az előadások talán hagytak maguk után némi kívánnivalót, ezzel együtt ki kell emelni, hogy az önként jelentkező fogvatartottak közül sokan talán a saját gyereküknek sem olvastak fel egy mesét sem, amikor erre lehetőségük lett volna, míg mások talán életükben először szólaltak meg ekkora közönség előtt.

A program megítélésem szerint elérte a célját, a fogvatartottak méltó módon állítottak emléket Benedek Elek munkásságának. A felolvasott mesék között egyébként természetesen több olyan volt, ami maga Benedek Elek vetett papírra, de a maratoni mesedélután repertoárjában megtalálható volt egyebek mellett néhány székely népmese is. Azt, hogy Egerben hogyan zajlott le a program, nem tudom, de talán akad olyan hevesi kolléga, aki megosztja velünk az ottani történések rövid összefoglalóját. Nekem mára nem marad más hátra, mint megköszönni valamennyi közreműködő kollégám munkáját, illetve a fogvatartottak aktív részvételét.