2012. október 19., péntek

A tánc és a zene pillanatai a rácsok mögött

A mai napon ismét ellátogattak a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe az Egyesek Ifjúsági Egyesület (Egyesek Youth Association) szervezésében "Casting for Life - How to Do The Dance Training" címen a Joy of Lifelong Learning Project keretében Hollókőn megrendezésre kerülő nemzetközi ifjúsági tánctábor tagjai, akik zenés-táncos előadást adtak elő a rendezvényen nézőként megjelent közel nyolcvan fogvatartott részére. 

A harminchét fiatal lendületes zenére bemutatott táncos produkciói hatalmas sikert arattak az elítéltek körében, akik végül vastapssal köszönték meg az egyebek mellett román, spanyol, görög és magyar táncosok fellépését. Ezt követően a fogvatartottak tagjaiból alakult zenekar adott rögtönzött koncertet a fiatalok és társaik részére, mellyel igyekeztek megköszönni azokat a pillanatokat, melyek néhány percre kiszakították őket a rácsok mögötti, többnyire monoton pillanatokból.

A táncbemutató és a koncert alatt kiderült, hogy a művészet nem ismer határokat, a tánc és a zene egy olyan közös, nemzetközi nyelvet képes alkotni, amely összeköti az embereket, bőrszíntől, származási helytől, életkortól, nemtől, társadalmi helyzettől függetlenül. Így történt meg a délelőtt folyamán, hogy a fogvatartottak és a fiatalok, a művészi produkcióknak köszönhetően megértették egymást.      
   
Köszönjük az Egyesek Ifjúsági Egyesület munkatársainak (külön Győry Krisztina elnöknek és Földi Barbara program koordinátornak), hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk, és egy valóban remek, színvonalas programot hoztak be intézetünkbe, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy színesíteni tudjuk a fogvatartottak szabadidős programjainak palettáját.    











"A tánc a lélek érzéseit a test mozdulataival fejezi ki, és méltó arra, hogy a zenéhez és a költészethez hasonló szerepet töltsön be."
(Cesare Negri)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése