Ünnepi megemlékezés - Fórum színházzal összekötve

Hétfőn, ha kissé megkésve is, de intézetünkben is megemlékeztünk a világosi fegyverletétellel befejeződött 1848-49-es szabadságharc kapcsán a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezett 13 vértanúról. A megemlékező műsort a Kiss Árpád Általános Iskola diákjai adták elő a fogvatartottaknak.

Palágyi Lajos: Az aradi vértanúk

Szabadságharcunk letűnt napvilága,
Te vakító nap a század delén,
Nem pazaroltad sugarad hiába,
Bár vak sötétbe halt az égi fény,
Eszméiden nem győzött az enyészet,
Örökbe hagytad halhatatlan részed,
Fényeddel fényt hint késő századokra
A tizenhárom vértanú alakja.
S ők élni fognak, élni mindörökkön,
Szent lesz, örökké szent a sírgödör,
A míg az eszmény ki nem hal e földön,
Míg magyar szellem még magasba tör,
Az igét, melyért éltet áldozának,
Szívébe írták az egész hazának,
Utódtól fogja hu utód tanulni:
Hogyan kell élni, s hogy lehet meghalni.

 

A diákok műsorát követően a fogvatartottakból alakult Fórum Színház tagjai egy olyan előadást mutattak be a gyerekek számára, amit erre az alkalomra állítottak össze. Mint korábban már bemutattam a blog egyik bejegyzésében, a fórum színházi forma alapvető sajátossága, hogy meghatározott témára épül fel, méghozzá olyanra, amely a nézők soraiban helyet foglalók sajátossága (is). Mivel esetünkben a játszók a fogvatartottak, a nézők pedig a Kiss Árpád Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói közül kerültek ki, fontosnak tartottuk, hogy valami olyan dolgot adjunk elő, ami a kamaszkorról, a gyerekek közötti iskolán belüli viszonyokról szól. Bár a fogvatartottak zöme már elég régen kikerült az iskolapadból, mégsem esett nehezükre egy olyan történetet feldolgozni, ami visszaröpítette őket egyszervolt diákkorukba, és bemutattak egy olyan helyzetet, ami talán még manapság is aktuális lehet több általános iskolában.

A főhős ezúttal Pistike volt, aki jó magatartású és jó képességű, kiemelkedő szorgalmú tanulóként néhány osztálytársa céltáblájává vált. A jelentben a képzeletbeli tanterem hátsó sorában helyet foglaló, minden csínyben benne lévő, társaikkal és a tanárokkal egyaránt maguknak mindent megengedő diákok eleinte "csak" kicsalták a fiú uzsonnáját és zsebpénzét, majd egy tornaóra előtti pillanatban ruhája zsebéből elvették a számára olyan értékes, elhunyt nagyapjától örökölt karórát is. A piszkálódás és gúnyolódás még akkor is folytatódott, amikor a könnyeivel küszködő fiú az osztályfőnöknek készült beszámolni a történtekről, aki a felfokozott lelki állapotában kezet emelve megindult az egyik társa felé. És a történet itt ért véget. 

A nézőként jelen lévő gyerekek ekkor kaptak lehetőséget arra, hogy érzéseiket megfogalmazzák, elmondják, hogy mit is láttak, milyen gondolatokat ébresztett bennük az előadás. Bár a gyerekek egy részén megilletődöttség érződött, de egy-két egymás felé súgott mondatnak köszönhetően voltak olyan jelek, melyek alapján arra lehet következtetni, hogy a jelenetben foglaltakhoz hasonló dolgok nem teljesen ismeretlenek számukra, és néhanapján ilyesmi az ő környezetükben is előfordul. Meglepő volt számomra, hogy a szemmel láthatóan önmagát menőnek tartó gyerekek (fiúk és lányok vegyesen) a nézőtér hátső részén foglaltak helyet, de azon túl, hogy a véleményüket kifejtő társaik irányába egy-két megjegyzést tettek, illetve nevetgélésükkel és helyenként izgága magatartásukkal inkább csak zavarták a téma feldolgozását, nem sok érdemi, építő gondolatot fűztek az előadáshoz. Ezzel együtt, az aktívabb és szerényebb tanulóknak köszönhetően mégis kidolgozásra került egy alternatív, mindenki által elfogadhatónak tartott befejezés, amit aztán a fogvatartottak eljátszottak. Számukra ezúttal is pozitív hatással bírt, hogy kompetensek lehettek valamiben, közreműködhettek egy olyan dologban, ami tanulsággal szolgált a gyerekek számára. Ők, a társadalom ideiglenesen kivetett tagjai, képesek lehettek arra, hogy a jövő nemzedékének mutassák meg, hogyan kerülhetik el azokat a buktatókat, melyeknek adott esetben akár büntetőjogi következményei is lehetnek.

A "menő" gyerekek pedig talán szintén okultak a látottakból-hallottakból, és talán megismerték a "tisztelet" szó jelentését, ami a jövőjükre nézve még nagy jelentőséggel bírhat...