2012. október 5., péntek

Sziget...

A büntetés-végrehajtási osztályvezetők éves továbbképzésén - mely eseményről nemrég számoltam be - szóba került, hogy a megbízott országos parancsnok úr mennyire fontosnak tartja a személyes példamutatást, illetve a környezetünkre történő odafigyelést.  Magam is azon a véleményen vagyok, és a fogvatartottak felé is jellemzően azt szoktam kommunikálni, hogy a rendezett környezet, az ápolt külső megjelenés nem feltétlenül pénzkérdés. Az, ha valaki odafigyel ezekre a dolgokra, az egyrészt egyfajta igényességnek értékelhető önmaga és környezete felé, másrészt a tisztelet jele is.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön mellett működő Ipoly Cipőgyár Kft a közelmúltban átadott egy új üzemrészt, amely egy jelentős pályázati beruházás eredménye. Ezzel egy időben kezdődött meg az egyes üzemegységek által övezett udvar aszfaltozása, ami lényegesen rendezettebb külsőt kölcsönöz a területnek. Az udvar közepén a Kft vezetése kialakított egy kis szigetet, vagy ahogy a korábban hivatkozott továbbképzésen Csóti vezérőrnagy úr kérdésére válaszolva fogalmaztam, egy kis "parkocskát". De úgy gondolom, hogy nem is a méret a fontos, hanem a szándék, amit képvisel. A fogvatartottak közreműködésével kialakított miniatűr zöldövezet felülről nézve olyan, mint egy méhsejt. Ami adott esetben azt is szimbolizálhatja, hogy ezen a helyen szorgalmas emberek dolgoznak, teszik a dolgukat. És nemcsak a személyi állomány tagjaira nézve lehet igaz ez az állítás, hanem a munkáltatásban érintett elítéltekre is, akik szemmel láthatóan fokozott figyelmet fordítanak a közreműködésükkel kialakított zöld sziget környezetének rendben tartására, megóvására. Remélem, hogy ebből a szabadulás utáni időszakra is sikerül átmenteniük valamit.         


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése