Zakeus-program - ezúttal egy résztvevő elítélt szemével

Egy olyan fogvatartott írását teszem most közre, aki részt vett az intézetünkben felkínált Zakeus-programban, és úgy gondolta, hogy tapasztalatait, érzéseit megosztaná a társaival, illetve a blog hűséges vagy csak éppen erre tévedő olvasóival is. Tapasztalataim és a fogvatartotti visszajelzések szerint a program valóban eredményes és hasznos, egyfajta szemléletmódosító, gondolkodást formáló hatással lehet a résztvevőkre, amennyiben az önkéntesség mellett valóban sikerül olyan elítélteket bevonnunk a megvalósításba, akik valóban változtatni szeretnének életükön. Az írásban hivatkozott pártfogó-mediátor hölgy egyébként Katona Csilla volt, aki az MBBA képviseletében megvalósította a programot.      

„Élt valaha, a bibliai időkben egy Zakeus nevű fővámszedő. Lukács Evangéliumának 19. fejezete írja le az ő történetét. Ebből megtudjuk, hogy Jerikóban élt, feltehetően jómódban, és termetre igencsak picike ember volt. Amikor Jézus körútja során erre járt, a város apraja-nagyja kíváncsi volt rá, egytől egyig látni és hallani akarta őt. Zakeust is magával ragadta a hév, és feltett szándéka volt, hogy ő is megnézi Jézust. Csakhogy a tömegtől semmit nem látott, ezért hirtelen ötlettől vezérelve felmászott egy eper-füge fára, és itt figyelt fel rá Jézus. Szólította őt és jelezte neki, hogy nála óhajt megszállni. Ez a kijelentés mélységesen felháborította Jerikó lakosságát, hiszen Zakeus eddigi életvitelével nem szolgált rá erre a kitüntetésre. Zakeus azonban a kegytől felbuzdulva kijelentette, hogy felhagy a további kizsákmányolással, és vagyonának felét szétosztja a rászorulók között, illetve akiktől „patvarkodással” vette el a pénzét, értékeit, annak négyszer annyit fizet vissza. Jézus erre úgy reagált, hogy ezen a szent napon üdvössége lett ennek a háznak, mert azért jött el, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Szép történet a bűnbocsánatról és a jóvátételről.

Zakeusról kapta a nevét az a program, ami a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben már többször lezajlott. A legutóbbi lehetőséggel élve nekem is volt szerencsém részt venni ezen a pár napos „együtt gondolkodás”-on, melynek során megfigyelhettem magamat, társaimat, hogyan éljük meg a szembesülést tetteinkkel, és hogyan látjuk az elmúltat a jelenben. Külön élmény volt annak a pártfogó/mediátor hölgynek az embersége a program - és azzal együtt a mi vezetésünk alatt, aki a programot irányította.

A megtorló igazságszolgáltatással – vagyis azzal, hogy börtönbe zárták az elkövetőt – együtt kell működnie a helyreállító igazságszolgáltatásnak is. De nem elég az, hogy az ember csinált valami rosszat, lecsukták, leüli és kész. Fel kell nézni – vagy inkább: fel kellene nézni –, hogy igazából mit is követett el, és azzal kiket bántott meg. Meglepő lesz az eredmény, mert konkrét bűntett nem kizárólag két érdekelt fél között történik: olyanok is részesei, akiknek senki nem akart ártani! Persze leginkább a sértett, aki károsul, de mi van az elkövető hozzátartozóival, családjával, akiknek – optimális esetben – a szégyen mellett a büntetését letöltő delikvens hiányát kell pótolniuk, mert például a börtön miatt nem tud pénzt keresni, gyereket nevelni? Tudom, hülyén hangzik elsőre, de mi van a társadalommal, a közösség tagjaival? Ha valaki mondjuk egy bűncselekmény helyszínéhez közel lakik és félni kezdett? Milyen jogon avatkozik így valaki más életébe? Azt gondolom, ha az elítélt ezen felismerések nélkül vág neki a szabadulása utáni civil életnek, akkor rövidesen ismét börtönben fog kikötni. Fogvatartott szemmel úgy látom, hogy sok emberben, elítélt társamban már nincs meg a büntetéstől való félelem, hiszen úgy vannak vele, hogy egyszer (2x, 3x …) már kibírtam, most is ki fogom.

Most, a programra visszagondolva, úgy gondolom, hogy meg lehet előzni a visszaesést! Minél több fogvatartott jusson el ilyen Zakeus-program féle kezdeményezésre, hogy élje meg a tettét a sértettek szemszögéből. Merjen bocsánatot kérni, ha kell, akkor szemtől szemben, és önmagában is megnyugvást fog találni.”