2012. október 8., hétfő

Egészségnevelési előadás



Dr. Enyedi Judit hepatológus előadása





Néhány nappal ezelőtt járt intézetünkben Dr. Enyedi Judit hepatológus, aki mintegy 20 éve foglalkozik a májbetegséggel. Előadásában az érdeklődő fogvatartottak számára bemutatta a HCV-fertőzés tüneteit (mint például a láz és az influenza), de hangsúlyozta, hogy a fertőzéssel érintett személyek akár 10-20 évig is tünetmentesek lehet. A májbetegségeket bemutató megrázó fényképek segítségével a doktornő bemutatta azt, ahogy kialakulnak a tág vénák a hasfalon, hogyan néz ki a májzsugor, illetve a megváltozott hormontermelés következtében hogyan néz ki férfiak esetében az a nőies alkat, ami 10-15 év alatt alakul ki a fertőzés miatt. Az előadás során bemutatásra kerültek az idült májgyulladás, a májzsugor és a májrák tünetei és jellemzői, illetve kiemelten foglalkozott a doktornő a fertőzés terjedésével. Mint az érdeklődők megtudták, már 20 éve vizsgálják a véradók vérét hepatitis C-re. A leginkább veszélyeztetettek a kábítószer-fogyasztók, mivel a drog-használat során fertőzött tűtől, eszköztől gyakori a fertőzés. Szintén gyakori az előfordulás esélye abban az esetben, amikor nem megfelelő körülmények között készítenek tetoválást valakinek, ami divatos, de ezzel együtt könnyen terjed a fertőzés is. További veszélyforrás az akupunktúra, a testékszer és a piercing (különösen ezek egymás közötti cseréje), a kozmetikusok, pedikűrösök és manikűrösök által használt olló, a közösen használt borotva vagy fogkefe, de a szexuális átvitel sem kizárt.
Megoldást jelenthet a korai felismerés és a szűrésen való részvétel, mert a fertőzés kezelhető. 

A doktornő által hivatkozott közzétett adatok alapján a HCV előfordulás legjellemzőbben az intravénás drog-használókat, valamint a fogvatartottakat sújtja. Az EU tagállamokban például a HCV fertőzöttek 60-90%-a intravénás drog-használó, míg a fogvatartottak 20-40%-a HCV fertőzött (WHO, 2005).


A HCV-fertőzöttek kezelése heti 1x-i injekcióval és gyógyszerrel lehetséges, az ily módon lefolytatott kezelést követően 1 év múlva nem mutatható ki a fertőzés, de mindez nem jelenti azt, hogy 5 év múlva már nem fertőz az érintett, mert akár egyetlen megmaradt vírus következtében újra kifejlődik a betegség. Az állandó felülvizsgálat mindenképpen fontos. Az egyéves kezelés költségei mintegy 6-7 millió forintos összeget tesznek ki => az OEP elkülönített egy külön keretet, ebből lehet ingyenesen kezelni a TB-vel rendelkező betegeket.

Az önkéntesen jelentkező fogvatartottak részére pár nap múlva ingyenes szűrővizsgálat kerül megtartásra intézetünkben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése