Egy osztályvezetői értekezlet margójára

„A fórum színház és a mesekör, mint a nevelési eszköztár új módszereinek bemutatása, tapasztalatok ismertetése, továbblépési lehetőségek felvázolása”

 

A következő bejegyzés egy előterjesztő jelentés, amely egy, a közelmúltban a Balassagyarmati Fegyház és Börtön osztályvezetői részére megtartott értekezleten került megvitatásra. A jelentést István Károlyné, oktatásszervezői feladatokat ellátó kolléganő készítette elő, akiről tudni kell, hogy mind a fórum színház, mind a mesekör megvalósítása során szerepet vállalt a foglalkozások sikeressége érdekében. Lássuk hát a jelentést:    

"A beszámoló legelején szeretnék pár lényegi dolgot kiemelni a nevelésről, illetve a Balassagyarmati Fegyház és Börtön re-szociálizációs tevékenységéről.

Először is fontosnak tartom feleleveníteni a büntetés-végrehajtásban a nevelés fogalmát, feladatait.

A büntetés-végrehajtásban a nevelés nem más, mint fejlesztő és korrigáló hatások olyan összehangolt rendszere, amely jogszabályi keretek mellett és zárt intézeti viszonyok között az elítélt személyiségéhez igazodó differenciáltsággal segíti elő a büntetés-végrehajtási cél elérését, a társadalmi beilleszkedéshez szükséges viselkedés és magatartás kialakulását.

Leegyszerűsítve mit is jelent ez? Nem mást, mint hogy minden törvényes eszköz igénybe vételével lehetőséget kell arra biztosítanunk, hogy a fogvatartott tartózkodjon újabb bűncselekmény elkövetésétől, valamint szabadulását követően vissza tudjon illeszkedni az őt fogadó/körbe vevő közösségbe.

Mindezek a meghatározások széles teret hagynak a mozgásban. Az, hogy milyen eszközök igénybe vételével próbálnak ezeknek a törvényben meghatározott és megszabott feladatoknak eleget tenni a különböző büntetés-végrehajtási intézetek, sokan sokat mesélhetnénk.

Az a mondás (ami a büntetés-végrehajtás berkein belül immár szállóigévé vált) is ismert mindannyiunk előtt, amit a bv. megbízott főparancsnoka Csóti András bv. vezérőrnagy, bv. főtanácsos Úr nevéhez köthetünk: „Inkább mi csináljunk programot a fogvatartottaknak, mint ők nekünk!”

Maradjunk azonban a saját Intézetünknél.

Szerénytelenség nélkül állítom, hogy a magyar büntetés-végrehajtási intézetek között az utóbbi évek statisztikáját és főleg gyakorlatát tekintve a Balassagyarmati Fegyház és Börtön élen jár a fogvatartottak számára biztosított oktatási, szabadidős, személyiségfejlesztést, személyiségfejlődést elősegítő programok megszervezésében, lebonyolításában.

Hosszan listázhatnánk a már megvalósult és a még szervezés alatt lévő tevékenységeket, de a teljesség igénye nélkül néhány különös jelentőséggel bíró formát sorolnék itt fel:

• az általános iskolai és szakiskolai képzések mellett jelenleg is fut négy OKJ-s bizonyítványt adó szakképzés(fazekas, központi fűtés és csőhálózat szerelő, hegesztő-vágógépkezelő, targoncavezető), valamint a Balassagyarmati Fegyház és Börtön történetében – emlékeim szerint először! - ebben a tanévben néhány fogvatartott érettségi vizsgát tesz!
• nagy hangsúlyt helyezünk a fogvatartottak társadalmi problémák és embertársaik iránti érzékenyítésére is, mely közösségi mentorasszisztens képzésben, valamint a Váltó-Sáv Alapítvány közreműködésével megvalósuló kortárssegítő csoport működtetésében manifesztálódik
• részt vettünk a magyar büntetés-végrehajtásban eddig példa nélküli mediációs technikák gyakorlati megvalósítási lehetőségeinek kidolgozásában
• mindezek mellett már hagyományosnak mondható foglalkozások – úgymint nemzeti és társadalmi ünnepekre való megemlékezések, különböző világnapok által felvetett témák fontosságának hangsúlyozása kiscsoportos foglalkozások keretén belül, a szabadulásra való felkészítés elősegítésére kidolgozott kiscsoportos foglalkozás-sorozat tematika szerinti megvalósítása – is rendszeres jellegű elfoglaltságot ad az arra nyitott és legalább a látszatot fenntartani akaró fogvatartottak számára. 

Hangsúlyozom még egyszer, hogy a fenti felsorolás a teljesség igénye nélkül készült, mindezek mellett még számtalan más lehetőséget is fel lehetne sorolni (pl. a művészetpedagógiai csoport benyújtott pályázatát a Stühmer Csokoládégyár felé).

A megvalósítás elé akadályt egy dolog szokott csak gördíteni, az pedig nem más, mint a körletépület építészeti adottságaiból eredő tény, azaz a közösségi helyiségek korlátozott száma. A börtön építésekor a büntetés-végrehajtás felé nem ez volt a társadalmi elvárás, mint manapság, akkor még a „magány zárkák” kialakítása volt az elvárt.

Ezt az elvárást a modern kor már túlszárnyalta: különös gondot kell arra fordítani, hogy a fogvatartottak számára meg tudjuk adni a szabad életbe való minél kisebb buktatókkal tarkított visszailleszkedés lehetőségét.

Ha már a modern büntetés-végrehajtás felé irányuló elvekről van szó, akkor itt térnék ki egy másik deklarált elvről is, ami nem más, mint a nyitottság elve. Ennek értelmében – természetesen a biztonságra vonatkozó előírások legteljesebb betartása mellett – szélesíteni kell azokat a lehetőségeket, amikor a fogvatartott a külvilággal való kapcsolatát erősíteni tudja. Hogy ez az Intézet elhagyásával jár-e (Intézetünkben erre is volt több példa a közelmúltban: egyrészt néhány fogvatartott csoportos kimaradás jutalomban részesült, amelynek keretében, szakember vezetésével látogatást tehettek a zsidótemetőben, majd az egyik helyi cukrászdába tértek be, vagy említhetném a külső munkavégzéseket is) vagy az Intézet területére érkezik a „külvilág”, ez már megint nagyon széles terű mozgásra ad lehetőséget.

Az intézetbe érkező külvilágon a bejáró civil szakemberekre gondolok, akik jórészt elkötelezettségből vállalnak jelentős szerepet a fogvatartottak oktatásában, nevelésében. Köszönet illeti meg Őket munkájuk miatt, már csak azért is, mert a büntetés-végrehajtási szakemberek válláról vesznek le feladatokat.

Itt megint csak ki kell emelnem intézetünk egyedülállóságát. Mégpedig abban a tekintetben, hogy mindezek nem jöhetnének létre, ha a személyi állomány hozzáállása más lenne! Azt is szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint az Ipoly Cipőgyár Kft személyi állományának minden tagja partner a reintegrációs programok megvalósításban.

A kis kitérő után visszatérek az eredeti témámhoz. A fentebbi felsorolás, valamint a konkrétan meg nem nevesített egyéb foglalkozások is elegendő mennyiségűnek, minőségűnek tűnhetnek olyan tekintetben, hogy a valamilyen okból motivált fogvatartottak megtalálják a személyiségükből adódó legkedvezőbb lehetőséget a fejlődésükre.

Ezeken felül mégis miért van szükség arra, hogy újabb eszközök, módszerek kipróbálásával, meghonosításával tegyük színesebbé a nevelést?

Erre egyszerű a válasz. Rohanó világban élünk, ahol soha nem volt még annyi változás, soha nem volt még elérhető annyi lehetőség bárki számára, mint manapság. Mire gondolok? Néhány tény, megint csak a teljesség igénye nélkül:

• pár éve még könyvtárba kellett járni ahhoz, hogy friss információkat szerezzünk a világról. Most megteszi mindenki otthon az internet segítségével
• pár éve még moziba kellett menni, ha valaki új filmet akart megnézni. Manapság mielőtt a moziban vetítenék az új filmeket, már azokat le lehet tölteni különböző oldalakról (hogy azok törvényesek-e vagy sem, most nem tisztem vizsgálni)
• pár éve még nagy dolog volt, ha egy-egy zárkában televízió volt, manapság lassan természetessé válik, hogy minden zárkában televízió és/vagy rádió van

Hosszasan sorolhatnánk még a példákat, de összefoglalva tényként megállapíthatjuk, hogy az információk áramlása hatalmas mértékben megnövekedett.

Ebből következően olyan eszközöket kell megtalálnunk, majd ezeket használnunk, amik nem elérhetők bárki számára, hogy újabb és újabb módszerek segítségével, és nem a megszokott lehetőségek felkínálásával tudjunk a fogvatartottak re-integrációjához hozzájárulni.

Itt is nekünk, büntetés-végrehajtási szakembereknek kell a fogvatartottak előtt több lépéssel lenni, hogy akár a már rutinos egyik személyiségfejlesztő csoportból a másikba átbukdácsoló fogvatartottnak is tudjunk újat mutatni, bízva abban, hogy megtaláljuk azt az - képletesen mondva – indítókulcsot, amivel a normakövető, szabályokat betartani akaró, minderre belső készetetést érző embert tudjuk szabadítani az Intézetből.

A nevelés érdekébe állítható újabb módszerek, eszközök tárháza is igen széles skálán mozog. Álljon itt most ezekre két példa, természetesen ez is a Balassagyarmati Fegyház és Börtön életéből. Fontosságot nem jelöl a sorrend, egyetlen oka van annak, ami nem más, mint a megvalósulásuknak időbelisége.

1. Fórum színház:

Ez egy alternatív színházi forma, melynek megteremtője Augusto Boal, brazil színházi szakember, politikus és népművelő. Az általa megteremtett speciális dramaturgia a nézők bevonására és aktív részvételére épül, melyből következően különösen alkalmas pedagógiai célok elérésére.

A fórum színház kialakulásának előzménye a következő: 1973-ban a perui kormány meghívására Boal részt vett az analfabetizmus megszüntetésére irányuló nemzeti programban, amikor is a 14 millió lakosú Peruban mintegy 4 millió felnőtt művészeti oktatóprogramok segítségével tanult anyanyelvén, valamint spanyolul írni-olvasni. Boal szerepe az volt, hogy megtervezze és lebonyolítsa azokat a kísérleteket, melyeknek során a színház kifejezőeszközeivel ismerkedtek olyan emberek, akik azelőtt soha semmilyen formában nem találkoztak színházzal.

Koncepciójának kiindulópontját úgy fogalmazta meg, hogy a színház olyan nyelv, mely alkalmas arra, hogy bárki használja, akár van művészi tehetsége, akár nincs. Az volt a szándéka, hogy a programban részt vevő egyszerű embereknek megtanítsa a színház nyelvét, azért hogy azok képesek legyenek - a beszéden kívül - drámai cselekvéssel is kifejezni magukat. Ennek a tanulási folyamatnak fő célkitűzése, hogy a nézők a színházi előadás passzív befogadása helyett váljanak a drámai cselekményt aktívan befolyásoló, megváltoztató úgynevezett játszó-nézőkké (spect-actors: Boal szójátéka, a spectator/néző és az actor/színész szavak összevonásával), vagyis a közönség cselekvő résztvevője legyen a színházi eseménynek.

Meggyőződése, hogy ha valaki egy fiktív színpadi történet főszereplőjeként megpróbálja megváltoztatni kilátástalannak tűnő helyzetét, és ez a kísérlet a darab képzeletbeli világában sikerül, akkor az átélt élmény cselekvési mintát ad a nézőknek, és elősegíti, hogy a valóságban is kézbe vegyék sorsuk irányítását.

Tanulási folyamatnak tekinti, és tekinthetjük mi is a fórum színházat, amelynek fő célkitűzése, hogy a színházi élmény passzív befogadása helyett a néző maga is aktívan vegyen részt a drámai cselekmény alakításában, megoldásában. Úgy fogalmaz, hogy a játszó-nézők színpadi akcióit valóságos cselekvéseik főpróbájaként lehet felfogni.

A különböző helyzetek megteremtésével – védett közegben – lehetőséget kapnak a játszó – nézők önmaguk kipróbálására: a résztvevők biztonságos keretek közt megszülető tapasztalatokhoz juthatnak, amelyeket a későbbiekben hasonló szituációkban hasznosítani tudnak.

A védett közeg lehetőséget ad arra is, hogy a játszó – néző más bőrébe bújva élje meg saját problémáit, melynek során eltávolodik attól, de ez annak megoldásában segíti.

Ezeket az alapvetéseket figyelembe véve került a Balassagyarmati Fegyház és Börtön nevelési módszereinek palettájára a fórum színházi forma.

Nem pusztán szituációs játékok alkalmazásával, hanem előre megtervezett helyzetek megteremtésével, annak kimenetelében, alakításában való aktív részvétel elérésével valósítjuk meg nevelési célunkat: 

• a környező világ megértését
• a társadalmi felelősségvállalást
• az önálló életvezetési képesség kialakulását.           

A munka során olyan helyzeteket dolgozunk fel, amik

• erkölcsi, morális kérdéseket vetnek fel,
• az adott társadalmi réteg problémáit elevenítik meg.

Célunk a drámapedagógia módszereinek, eszközeinek segítségével az adott téma megértésének az elmélyítése, azaz a néző és a játszó is be tudjon helyezkedni az adott történetbe, és ott felelős döntéseket tudjon hozni. Mindennek bekövetkezésével elérhető az esetleg rejtett hiedelmek, attitűdök, viselkedési szokások tudatosítása, hogy adaptív változások elérésével a szabad életbe való visszailleszkedés zökkenőmentesebbé váljon.

Fontos, hogy a résztvevőktől nem a magas színészi teljesítményt várjuk el, hanem az aktív részvételt, a bevonódást, a felvetett probléma alakításában való közreműködés szándékát.

A megfelelően előkészített előadásokra nézőket várunk, akik lehetnek más fogvatartottak, lehetnek a város iskoláinak tanulói, de akár - mint ahogy meg is történt – a személyi állomány tagjai is.

Az előadásokban való részvétel pozitív hatású a játszóknál és a nézőknél is.

• az önkifejezési képességre
• a problémamegoldó gondolkodásra
• a kommunikációs készségre
• az önbecsülésre
• az önbizalomra, magabiztosságra.

A fórum színházi formának a Balassagyarmati Fegyház és Börtönre való adaptálása a következőképpen történt meg:

A foglalkozások lebontásának tervezete:

• a témakör kiválasztása, feldolgozása, a forgatókönyv megírása és a színrevitel előkészítése
• színrevitel
• színrevitel
• előadás

A hagyományos színházi előadásban nagyon leegyszerűsítve a következő dramaturgiai elemek kerülnek alkalmazásra: a szereplők megjelenésével/megjelenítésével kibontakozik a konfliktus vagy válság, ami tetőfokára érve feszültséget generál. Ezt a feszültség a darab végére fel kell oldani, katarzis-élményt adva a nézőnek.

Ezzel szemben a fórum színház a következő dramaturgiával működik: a begyakorolt előadás hossza maximum 20 -30 perces, mely a konfliktus vagy válság kibontakozása, és a feszültség megteremtése után abbamarad. A feszültség fennmarad a levegőben.

Ekkor lép színre az ún. Joker, aki összekötőként vesz részt a játszók és a nézők között. Tisztázó kérdéseket tesz fel, amik segítségével megállapíthatóvá válik, hogy a nézők megértették-e, amit láttak.

Ezt követően ismerteti a fórum színház lényegét, majd a játékszabályokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy a megjelenített szituáció körülményeit, azaz:

• hol,
• mikor,
• kik,
• milyen viszonyban jelentek meg eddig nem lehet megváltoztatni!  

Majd megkéri a közönséget, hogy a felvetett problémára játszók és nézők együttesen keressék a megoldást. Amikor a nézők befogadókká, nyitottakká váltak a darabban való részvételre, akkor azt újra elkezdik játszani a játszók. A nézők közül bármikor, bárki a „Stop” szóval megállíthatja a darab menetét, és a játszó helyére lépve, vagy a nézőtérről instruálva őt, folytatódik a cselekvés.

Egy-egy kérdéses helyzetet vagy jelenetet több játszó-néző is kipróbálhat. Ha több megoldási javaslat érkezik, a Joker választja ki a dramaturgiailag legmegfelelőbbet, és a játék ebben az irányban halad tovább a befejezésig, azaz a konfliktus vagy válság megoldásáig, feloldásáig. Ennél a színházi formánál is érvényes, hogy szándéka szerint katarzis élményt nyújt, de itt a játszónak és a nézőnek is egyaránt.

Kezdő lépésként egy tájékoztató foglalkozást tartottunk, ahol az érdeklődő fogvatartottak megtudhatták, hogy mit jelent a fórum színház fogalma, illetve hogyan nézhet ki ez egy börtönben. Más fontos döntés is született itt, nevezetesen az, hogy milyen témaköröket tartanak olyan volumenű problémának, amit esetlegesen iskolai tanulócsoport részvételével érdemes körbejárni.

Zárójelben jegyzem meg, hogy amennyiben ettől több nem is történt volna fórum színház ügyében, már ez is óriási információtömeget adott nekünk. Szakembereknek és felelősségteljes állampolgároknak legalább átgondolásra érdemes felvetés, hogy a bűnelkövetők (akik potenciális veszélyforrások) hogyan látják a mai fiatalok helyzetét (akik potenciális áldozatok, sértettek). Mit gondolnak arról, mi az, ami veszélyként leginkább leselkedik az ifjúságra, és mindenképp lépéseket kell tenni az irányba, hogy ezekről Ők is tudomást szerezzenek.

Négy témakör került megjelölésre a fogvatartottak részéről, amiben szerintük a fiatalság számára hasznos tapasztalatokat tudnának mutatni, amivel minimális védettséget szerezhetnek, vagy az áldozattá válás elkerülését is megmutathatnák.

Ezek a témakörök a következők voltak:

• Lopás
• Rablás
• Kábítószerrel való visszaélés
• Iskolán belüli, tanár ellen irányuló erőszak

A tájékoztatást követően 9 fogvatartott nyilatkozott úgy, hogy szeretné magát kipróbálni a fórum színházban, illetve kiválasztásra került az első feldolgozandó témakör is a fenti négyből, ami a kábítószerrel való visszaélés lett.

Ezt követően heti rendszerességgel egy – egy 90 perces foglalkozás keretén belül az adott témakört dolgoztuk fel a fogvatartottakkal, majd a színrevitel kialakítása történt meg a közösen megbeszélt forgatókönyv szerint.

Mivel a kivitelezésben tapasztalatokkal még nem rendelkeztünk, ezért egy plusz hetet beépítettünk, amikor is az addig kialakult előadás részleteit pontosítottuk.

Érdekességnek tartottam, illetve átgondolásra érdemes felvetésnek, ami szintén a fogvatartottaktól érkezett, hogy esetlegesen szakértőket is be lehetne vonni a témakörök kidolgozása során. Ilyen számításba jöhető szakemberek pl.:

• rendőrség
• iskolák gyermekvédelmi szakemberei
• gyermekjóléti és családsegítő szolgálat
• gyámhatóság
• polgárőrség

Ennek az egy hónapos munkának az eredményei nem mérhetők semmilyen kézzel fogható, és bizonyítható formában. Igaz volt itt is a régi mondás, miszerint nem is a cél elérése, hanem az odáig vezető út a fontos, mert közben a jelen lévő fogvatartottaknak lehetőségük nyílt magukat, mint embert megmutatni, olyan értékes tulajdonságaikat kibontakoztatni, amikről talán még ők maguk sem tudták, hogy léteznek.

Lehetőségük nyílt arra is, hogy érzékennyé váljanak egy másik ember problémájára, hogy a segítő szándékuk megjelenhessen, hogy tanítva tanulhassanak.

Láttam a munka során humoros önkritikát is: több részt vevő fogvatartott kábítószerrel való visszaélés bűncselekménye miatt töltötte jogerős szabadságvesztés büntetését, és mosolyogva (nem röhögve!) jegyezte meg az egyikük: már most elmondhatjuk magunkról, hogy „szakemberek” bevonásával készültünk.

Egyik nagyon fontos üzenete volt számomra ennek a folyamatnak egy olyan mondat, ami volt (?) kábítószer kereskedő szájából hangzott el. Éppen az volt a téma, hogy a fiatalok hogyan tudják elkerülni azt, hogy rosszat akaró ember környékezze meg őket, amire igen kategorikus kijelentést tett: legyen akár bántóan bizalmatlan, mert aki rosszban sántikál, ettől meghátrál!

Ajánlom mindenki figyelmébe ezt a mondatot!

Egyetlen kísérleti előadás valósult meg, hogy a fogvatartottak élesben, de mégis „tét nélkül” kipróbálhassák magukat ebben a színházi formában: a nevelő kollégák vettek részt nézőként. Speciális helyzet volt ez, aminél azt az utat választottuk, hogy a néző a nézőtérről, szavakkal instruálja a játszót a folytatás történéseire, míg nem olyan megoldás születik, ami életszerű, de a lehető legjobb megoldása a helyzetben megjelenített problémának.

Ez az egyetlen előadás is elegendő volt ahhoz, hogy lássuk: ez a színházi forma működni képes a börtönben is, és mint újdonságot mindenképp érdemes a céljaink elérése érdekében munkába állítani.

Mi a re-szocializációs munkát figyelembe véve a haszna ennek?

Ha a nézők szempontját tekintem, akkor azt mondhatom: reális esélyét látom annak, hogy az előadások során értékes gondolatokat tudnak kapni, olyan helyzetekre tudnak felkészülni, ami felvértezheti őket váratlan helyzetekre, vagy legalább is, hogy kritikusabban – reálisabban mérjék fel a hozzájuk közeledő embereket.

Ha a játszó fogvatartottakat nézem, akkor pedig azt mondhatom: ha kicsit átvittebb értelemben is, de esélyt kaphatnak arra, hogy az általuk elkövetett bűncselekményt jóvátegyék, de mindenképp esély számukra, hogy olyan emberként lássák önmagukat, akik képesek érteket teremteni!

2. Mesekör:

„…Úgy ismerhetjük meg önmagunkat igazán, ha különböző feladatokkal, problémás helyzetekkel, kihívásokkal találjuk szembe magunkat. Ekkor derül ki ugyanis önmagunk számára,  hogy kik is vagyunk valójában! Az az igazi önismeret, amikor érdekesebbnél érdekesebb, meseszerű, játékos, netán véresen komoly helyzetekben megtapasztaljuk, hogyan reagálunk akkor és ott!...” – Büky Dorottya, Feldmár András

Minderre a mese kiváló alkalom, hisz nem kell véresen komolyan venni, de véresen komolyan kell benne lenni.

A mesekör lényege nem más, mint visszatalálás játékos, gyermeki (és nem gyerekes!) önmagunkhoz! Visszatérés a bennünk rejlő romlatlan gyermekhez, hogy onnan újraépítkezve találjuk meg az önmagát ismerő, problémáival, az élet kihívásaival megküzdeni tudó felnőttet.

Mindezek mellett a mesekör börtönre adaptált változatában – mintegy „melléktermékként” – a záró foglalkozás egy olyan előadás, ahol a részt vevő fogvatartottak az általuk kitalált, színre vitt, rendezett, eljátszott, megzenésített, stb… mesét a családjuk számára adják elő. Hogy ez az előadás pontosan a szentestét megelőző napra esett, az nem a véletlen műve.

A foglalkozásokat a Feldmár Intézet munkatársai Büky Dorottya és dr. Kóródi Mária, valamint skype-kapcsolat segítségével a Kanadában élő Feldmár András pszichológus, pszichoterapeuta vezette/vezeti.

A fogvatartottak kiválasztásának a fő kritériuma a biztonsági kockázat figyelembe vételét követően az volt, hogy kinek van kiskorú gyermeke, gyermekei. A megszólítottak számára a jelenlét természetesen nem volt kötelező, tájékoztatást követően dönthettek a mesekörben való részvételükről. Így első körben 13 önként jelentkező fogvatartott bevonásával kezdtük a közös munkát.

A mesekör tagjainak szerzeménye, a „Király vagy halál!” című mese, melynek feldolgozása során minden jelen lévő kipróbálhatta magát szegény legényként, királyként, óriásként, madárkaként, álruhába bújt Szent Tamásként…

A különböző karakterek bőrében, vagy onnan kilépve mindenki hozzátehette elképzelését, javaslatát, ötletét, hogy a közös munka végére olyan feldolgozás, olyan színpadi mű szülessen, ami mindenki „gyermeke”, mindenki magáénak érezheti.

Fokozatról fokozatra haladt a csoport a munkában előre egy alaposan átgondolt tematika alapján. Minden foglalkozás egy kicsivel többet tett hozzá az egyéni kifejezésmód árnyalásához, a mesében megjelenő karakterekhez, így alakult ki a mesei elemekkel átszőtt, de élethű, mai történet.

Az egyéni elkötelezettség a kreatív munkára igen nagy volt, mivel személyesen érintett, bevonódott minden egyes fogvatartott. Családjuk, de leginkább gyermekeik előtt nem akartak lebőgni, így a lehető legtöbbet igyekeztek kihozni saját magukból, de a társaikból is. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a személyes és különálló teljesítmények hogyan olvadtak össze egy közös előadásba, hogyan érződött ki alkalomról alkalomra az együttműködés készségének erősödése.

Míg az első foglalkozásokon a társaktól érkező színészi teljesítményre vonatkozó kritikákat érzékenyen, sértődötten fogadták, úgy a végére ez is átalakult. Maga a megfogalmazása is, de a szándék és annak megértési készsége is. Egymáshoz idomultak, a közös cél: a tökéletes előadás érdekében. Az egyénekből csapat lett, akik a létrehozott munka gyümölcsét büszkén mutathatták meg, elsősorban önmaguknak, majd a szeretteiknek is.

Megismétlődni látszott az a fajta elcsodálkozás vagy elérzékenyülés a fogvatatottak részéről, ami már az „Irgalmas szamaritánus” című rockopera megvalósulása során is érezhető volt: hogy velük, bűnelkövetőkkel foglalkoznak olyan személyiségek, akik a magyar közélet ismert emberei? Miért? Mégsem mondott le róluk a társadalom? Van remény?

Ráadásul ez nem csak egy múló előadás, hanem filmfelvétel is készül róla, amit a szeretteiknek átadhatnak ajándékba, és szeretet ünnepe mégsem teljesen apanélküli?

A fogvatartottak nagy része nem töltheti szeretteivel ezeket a napokat, igaz nem rajtuk kívül álló okokból. Tudjuk, hogy kiemelt biztonsági kockázatú minden karácsony a büntetés-végrehajtási intézetekben, mert az egyébként is labilis idegállapotú, kényszerközösségekben élő emberek elkeseredett vagy manipulatív cselekedetek megvalósítására érezhetnek késztetést.

Ehelyett azonban – talán ezt minden ott jelen lévő nevében mondhatom – igen felemelő pillanatoknak lehettünk tanúi.

A meglett férfiak szeméből a családjuk megjelenésekor kicsorduló könnyek, az érzelemdús előadás, a közönség rezdülése minden apró kis humorra, az elcsukló hangon elmondott intelmek (pedig a fogvatartott családja nem is tudott ott lenni anyagi okok miatt), mind-mind azt bizonyították, hogy jó úton járunk.

Érdemes volt belekezdeni, érdemes volt kipróbálni, mert nem csak a fogvatartottak és családjaik gazdagodtak, de mi is mindannyian, akik részt vettünk a munkában, jelen voltunk az előadáson. Sőt még azok a fogvatartottak is, akik élő adásban nézhették meg a zártláncú video-rendszer segítségével az előadást.

Összefoglalva az eddigieket elmondhatjuk: a fórum színház és a mesekör, mint nevelési eszköz két különböző területet céloz meg. Míg a fórum színházban az egyén társadalmi felelősségvállalása a cél, addig a mesekörben az elérendő célt az egyén és családi kapcsolatainak erősítésében jelölhetjük meg. Két külön terület, de két egymástól elválaszthatatlan fogalom: az egyén és közvetlen környezetének (családjának) jelenléte határozza meg a társadalmi folyamatokat. Ez egy nagy rendszer, aminek bármelyik része változik, azzal együtt változik a többi rész is. Mi a változásokat a fogvatartottakon tudjuk elindítani, ők pedig a szeretteiken, és ezek a változások kihatnak az egész társadalomra is.

Végezetül álljon itt egy idézet, stílszerűen a „Király vagy halál” című meséből:

 „… mind az összes zsiványok, betyárok, erős, okos, furfangos legények, a helyén van az eszük is csak a szívük eltévedt valahova. Ha visszatalálna a szívük a helyére, boldogan élhetnének ők is, amíg meg nem halnak…”

Nekünk, az elítéltek nevelésében részt vevő szakembereknek, segítőknek az a feladatunk, hogy esélyt adjunk a fogvatartottaknak arra, hogy a szívük visszataláljon a helyére!

Hogy erre egy mesekör kapcsán, vagy kortár-segítő csoportban, vagy drámapedagógiai csoportban, vagy fórum színházban van-e lehetőségünk, azt gondolom: mindegy.

DE: mindenképp segítsünk hozzá őket ahhoz, hogy a bennük lévő értékeket felismerjék, merjenek hinni magukban, mint társadalmilag értékes emberben, legyen bátorságuk és erejük – a nehézségek ellenére is – a szabadulás utáni újrakezdésre."