A SÉTÁRÓL:
"A
friss levegő kell, jobb az ember közérzete utána. Színe lesz az arcnak. Le kell
győzni a természetes viszolygást és félelmet a még több vadidegen emberrel
szemben és igenis le kell menni a sétaudvarra. Téged is jobban fognak
tisztelni, mert ez azt is jelenti, hogy nem félsz – ami egyébként fölösleges
is, mert nem eshet bajod. Különben pedig olyan emberekkel is meg tudsz
ismerkedni, akik más körletekben vannak, és emiatt sosem találkoznátok. De jól
el lehet beszélgetni mindenféle semmiségről. Egy-két séta után már úgy fogtok
kezet, mintha hosszú évek óta ismernétek egymást. És ez időlegesen csillapítja
a honvágyad."
Akkor... gondolkodom egy kicsit az elítélt sorai kapcsán, "hangosan"...
A jogszabályi rendelkezésekben foglalt napi egy óra tartamú szabad levegőn tartózkodás - vagy a fogva tartottak körében közismertebb nevén "séta" - mindenképpen fontos része a büntetés-végrehajtási intézetek napi életének.
A személyi állomány tagjai szempontjából nézve adott esetben nem kevés biztonsági kockázatot rejthet magában a napirendben meghatározott tevékenység, hiszen a végrehajtására kialakított és rendszeresített területen (általában sport- és sétaudvarnak nevezik) ilyen időszakban viszonylag magas létszámban vannak jelen a fogvatartottak, ami figyelembe véve az arányaiban tekintve alacsony számban jelen lévő biztosító felügyelőket, magában hordozza azt, hogy több tiltott tevékenység is megtörténjen.
A legegyszerűbbre gondolva meg kell említeni például a tiltott üzletelést, ami lehet például műszaki cikkek (pl. hajnyírógép, rádió) vagy ruházati termékek (pl. sportcipő, póló) egymás közötti kereskedelme, vagy a börtönvalutának számító élvezeti cikkek (pl. cigaretta, kávé) általában nagy haszonnal kecsegtető cseréje (az ún. "egy a kettőzés"), de ezzel együtt a bódító hatású szerek és készítmények (mint például a különféle gyógyszerek, jellemzően Rivotril, Xanax, vagy a biztonsági szempontból szintén kiemelt kockázattal járó kábítószerek) is gazdát cserélhetnek, természetesen ellenszolgáltatás fejében, ami lehet a fent említett börtönvaluta, de akár illegális úton az intézet területére bejutott "civil" pénz is.
Szintén előfordulhat, hogy a szabad levegőn tartózkodás során adják át egymásnak a fogvatartottak a tiltott tárgyak egy másik kiemelt veszélyt magában rejtő fajtáját - a mobiltelefont. Korában hallani lehetett arról, hogy akár engedéllyel is birtokban tartható lesz a mobiltelefon, ami önmagában nem is lenne baj, természetesen abban az esetben, ha a fogvatartottak ezt kizárólag a családi kapcsolataik ápolására használnák. De tekintettel arra, hogy a mobiltelefon használata során a belehallgatás, azaz a beszélgetések tartalmi szempontból történő ellenőrzése akadályokba ütközik, nem lehet kizárni annak az esélyét, hogy a fogvatartottak akár egy újabb bűncselekmény elkövetését szervezik meg, külső kapcsolataikat felhasználva információkat cserélnek a személyi állomány tagjairól, amiben benne van az is, hogy például "felkerestetik" a velük szemben túlzottan szigorú felügyelőt, de más, biztonsági szempontból veszélyes tevékenységet is folytathatnak...
A legegyszerűbbre gondolva meg kell említeni például a tiltott üzletelést, ami lehet például műszaki cikkek (pl. hajnyírógép, rádió) vagy ruházati termékek (pl. sportcipő, póló) egymás közötti kereskedelme, vagy a börtönvalutának számító élvezeti cikkek (pl. cigaretta, kávé) általában nagy haszonnal kecsegtető cseréje (az ún. "egy a kettőzés"), de ezzel együtt a bódító hatású szerek és készítmények (mint például a különféle gyógyszerek, jellemzően Rivotril, Xanax, vagy a biztonsági szempontból szintén kiemelt kockázattal járó kábítószerek) is gazdát cserélhetnek, természetesen ellenszolgáltatás fejében, ami lehet a fent említett börtönvaluta, de akár illegális úton az intézet területére bejutott "civil" pénz is.
Szintén előfordulhat, hogy a szabad levegőn tartózkodás során adják át egymásnak a fogvatartottak a tiltott tárgyak egy másik kiemelt veszélyt magában rejtő fajtáját - a mobiltelefont. Korában hallani lehetett arról, hogy akár engedéllyel is birtokban tartható lesz a mobiltelefon, ami önmagában nem is lenne baj, természetesen abban az esetben, ha a fogvatartottak ezt kizárólag a családi kapcsolataik ápolására használnák. De tekintettel arra, hogy a mobiltelefon használata során a belehallgatás, azaz a beszélgetések tartalmi szempontból történő ellenőrzése akadályokba ütközik, nem lehet kizárni annak az esélyét, hogy a fogvatartottak akár egy újabb bűncselekmény elkövetését szervezik meg, külső kapcsolataikat felhasználva információkat cserélnek a személyi állomány tagjairól, amiben benne van az is, hogy például "felkerestetik" a velük szemben túlzottan szigorú felügyelőt, de más, biztonsági szempontból veszélyes tevékenységet is folytathatnak...
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a különféle fogvatartotti érdekcsoportok közötti konfliktusok kapcsán akár verekedés vagy súlyosabb összecsapás is kialakulhat - gondoljunk csak vissza a 2006. októberében a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtönben kirobbant tömegverekedésre, ami akkor kiemelt médianyilvánosságot kapott.
Természetesen az előbbiekben említett negatív dolgok nem mindennaposak, ezért is számíthatnak nagyobb érdeklődésre a külvilág részéről, de lévén szó fogvatartottakról, a hasonló cselekmények megvalósításának a lehetőségét sosem szabad kizárni. Ezzel együtt azért hangsúlyoznám, hogy hazánkban véleményem szerint egyelőre nem kell olyan szinten kiépített börtönbandákra, gangekre gondolni, mint amilyenekkel az amerikai akciófilmekben - és persze az ottani rideg valóságban - találkozhatunk. Nálunk nincsenek jelen a Mexican Mafia vagy éppen a The Aryan Brotherhood-jellegű fogvatartotti csoportok, az etnikai indíttatású és összetételű csoportoknál sokkal inkább jellemzőbbek a földrajzi származási helynek megfelelően kialakult csoportok, mint például a BAZ megye területéről származó elítéltekből álló Borsodiak, a Nógrád megyéből származó Palócok, vagy éppen a Hevesiek, és persze még lehetne tovább sorolni.
A külföldi származású fogvatartottak aránya és száma összességében nem annyira számít jelentősnek, hogy komolyabb bandázásba kezdhetnének. A fent említett Árja Testvériséggel valahol rokon elveket valló elítéltek aránya pedig szintén alacsony, és nálunk az ilyen skinhead-eszméket valló elítéltek helyzete általában nem egyszerű a börtönben. Gondoljunk csak bele abba a szituációba, amikor egy többségében roma fogvatartottak között elhelyezett fogvatartott a hóna alá csapja a törölközőt, fürödni indul, miközben a teste tele van tetoválva horogkereszttel és félre nem érthető feliratokkal. Eddigi pályafutásom során talán két-három ilyen elítélttel találkoztam személyesen, emlékeim szerint volt köztük olyan, akinek nem volt egyszerű az élete a börtönben.
Az előbbiek értelmében tehát a szabad levegőn tartózkodásnak van egy olyan oldala, ami a személyzet tagjait arra ösztönzi, hogy fokozott elővigyázatossággal, kiemelt figyelemmel kísérjék annak végrehajtását, a biztonsági előírások maradéktalan szem előtt tartásával. Mint írtam, jellemzően nem kerül sor semmiféle, a szokványostól eltérő megnyilvánulásra a séták alatt, ezzel együtt a biztosító felügyelők, illetve azok a testületi tagok, akik ellenőrzési kötelezettségeiknek és feladataiknak eleget téve vetnek pár pillantást a napirendi pont végrehajtására, számos plusz információt szerezhetnek a fogvatartottak közötti kapcsolatokról - ki kivel vált szót, kinek van a legnagyobb holdudvara az elítéltek között, ki van a leginkább kiközösítve a társai által, és még sorolhatnám. A nyitott szem tehát sosem árt, sőt olyan hasznos információkkal láthatja el a személyi állomány tagjait, ami a későbbiekben segítheti a munkájukat.
A fogvatartottak oldaláról megközelítve a dolgot, szintén fontos esemény a napi egy órás séta, és itt első sorban nem a tiltott tevékenységek folytatásában érintett elítéltekre szeretnék fókuszálni. Mivel az ember alapvetően társas lénynek számít, a fogvatartottaknak is szükségük van arra, hogy ne csak a legszűkebb társaságra - esetükben zárkaközösség tagjaira - terjedjen ki a börtönön belüli kapcsolatrendszerük, hanem találkozzanak, kommunikáljanak másokkal is. Olyan fogvatartott társakkal, akikkel az elkülönítési szabályok betartása miatt egyébként nem feltétlenül kerülnének közvetlen kapcsolatba. Viszont az új ismeretségek, az új kapcsolatok valóban segíthetnek átvészelni a börtönéveket. Hasznos információkkal láthatják el egymást a fogvatartottak, amelyek segíthetik a beilleszkedést, az írott és íratlan szabályok megismerését, illetve a szó jó értelmében vett érvényesülés megteremtésének lehetőségét. A héten egy fegyelmi ügy kapcsán megtartott tárgyalást követően beszélgettem egy első bűntényes fogvatartottal, aki viszonylag rövid ideje, nem erőszakos jellegű bűncselekmény elkövetése miatt került befogadásra intézetünkbe. A fegyelmi lap azért lett esetében kiállítva, mert a közelmúltban megváltozott dohányzással összefüggő szabályokat megsértve nem a számára kijelölt zárkában gyújtott rá. Mint mondta, ideges volt a számára idegen élethelyzet, az új, szokatlan környezet miatt, ezért a benne felgyülemlett feszültséget próbálta meg így levezetni. Megkérdeztem tőle, hogy számára mi a legrosszabb a börtönben, mire tömören azt válaszolta, hogy "az emberek". És ezzel nem is igazán lehet vitába szállni. Egyrészt azért, mert ő valóban így gondolja, így éli meg jelenlegi helyzetét, másrészt ahogy ezt már többször megfogalmaztam, magam is azon a véleményen vagyok, hogy a börtönben nem önmagában a bezártság a legrosszabb, hanem az, hogy kikkel van összezárva az egyén. Mert a rossz összetételű kényszer-zárka-közösségek jelentős mértékben megnehezíthetik a büntetés letöltését.
A szabad levegőn tartózkodások során pedig a fogvatartottaknak lehetőségük nyílik arra, hogy ne csak az állandóan látott arcokkal, azaz a zárkatársakkal lépjenek kapcsolatba, hanem megismerhetnek másokat, akár olyan elítélteket is, akikkel közösen elviselhetőbbnek tűnik számukra a bezártság. És a séták alkalmával lehetőség nyílik a testmozgásra, testedzésre is, ami szintén fontos dolog, mert a fizikai kondíció fenntartása szintén lényeges. Ezzel összefüggésben persze azzal nem értek egyet, hogy a fogvatartottak kigyúrják magukat a börtönben (jellemzően megfigyelhető a széles hát és a hatalmas bicepszek, ezek mellé viszont többnyire pipaszár láb és domborodó pocak párosul), mert szabadulás után többségük amúgy is rövid időn belül "összeesik", illetve ezzel a megjelenéssel csak tovább erősítik a társadalomban róluk kialakult képet és az előítéleteket. De a mozgás, a torna, a gimnasztika véleményem szerint a fogvatartottak számára is fontos.
Irigylem azokat az intézeteket, amelyekben a szabadtéri sportolás lehetőségei szélesebb palettán mozognak, mint nálunk, mert valóban lényegesnek tartanám, hogy minél több energiát veszítsenek a fogvatartottak a sportolási lehetőségek igénybe vételével. Az így jelentkező fizikai fáradtság következtében talán még kevesebb erejük, energiájuk lenne arra, hogy normasértő magatartást tanúsítsanak. Azt hiszem tavaly vagy egy évvel azelőtt volt szerencsém személyesen találkozni Mocsai Lajossal, a nemzetközileg is igen elismert, talán legsikeresebb hazai kézilabda edzővel (az MKB Veszprém KC Európa-szerte ismert csapata mellett a férfi kézilabda válogatott élén is ő áll), aki azt mondta, hogy a fogvatartottak körében ki kellene próbálni egy csapatjátékot, ami adott esetben pozitív hatással lenne rájuk, a személyiségük fejlődésére. És senkit ne tévesszen meg az általa gyakorolt sportág, Mocsai Lajos nem a kézilabdára gondolt, hanem a kosárlabdára. Ami szintén egy csapatsport, aminek jellemzője az, hogy folyamatosan magas szinten tartott koncentráló képességet, gyors reakciókészséget igényel, megköveteli az egymásra való odafigyelést, de kifejezetten tiltja a testi kontaktust. Ajánlom minden olyan büntetés-végrehajtási intézet figyelmébe az előbbieket, ahol adott a lehetőség, hogy szervezzenek kísérleti jelleggel kosárlabda-bajnokságot a fogvatartottaknak, és figyeljék meg, hogy látnak -e valami változást a jelentkezők esetében. Egy röpke vizsgálatot talán megérne...
A külföldi származású fogvatartottak aránya és száma összességében nem annyira számít jelentősnek, hogy komolyabb bandázásba kezdhetnének. A fent említett Árja Testvériséggel valahol rokon elveket valló elítéltek aránya pedig szintén alacsony, és nálunk az ilyen skinhead-eszméket valló elítéltek helyzete általában nem egyszerű a börtönben. Gondoljunk csak bele abba a szituációba, amikor egy többségében roma fogvatartottak között elhelyezett fogvatartott a hóna alá csapja a törölközőt, fürödni indul, miközben a teste tele van tetoválva horogkereszttel és félre nem érthető feliratokkal. Eddigi pályafutásom során talán két-három ilyen elítélttel találkoztam személyesen, emlékeim szerint volt köztük olyan, akinek nem volt egyszerű az élete a börtönben.
Az előbbiek értelmében tehát a szabad levegőn tartózkodásnak van egy olyan oldala, ami a személyzet tagjait arra ösztönzi, hogy fokozott elővigyázatossággal, kiemelt figyelemmel kísérjék annak végrehajtását, a biztonsági előírások maradéktalan szem előtt tartásával. Mint írtam, jellemzően nem kerül sor semmiféle, a szokványostól eltérő megnyilvánulásra a séták alatt, ezzel együtt a biztosító felügyelők, illetve azok a testületi tagok, akik ellenőrzési kötelezettségeiknek és feladataiknak eleget téve vetnek pár pillantást a napirendi pont végrehajtására, számos plusz információt szerezhetnek a fogvatartottak közötti kapcsolatokról - ki kivel vált szót, kinek van a legnagyobb holdudvara az elítéltek között, ki van a leginkább kiközösítve a társai által, és még sorolhatnám. A nyitott szem tehát sosem árt, sőt olyan hasznos információkkal láthatja el a személyi állomány tagjait, ami a későbbiekben segítheti a munkájukat.
A fogvatartottak oldaláról megközelítve a dolgot, szintén fontos esemény a napi egy órás séta, és itt első sorban nem a tiltott tevékenységek folytatásában érintett elítéltekre szeretnék fókuszálni. Mivel az ember alapvetően társas lénynek számít, a fogvatartottaknak is szükségük van arra, hogy ne csak a legszűkebb társaságra - esetükben zárkaközösség tagjaira - terjedjen ki a börtönön belüli kapcsolatrendszerük, hanem találkozzanak, kommunikáljanak másokkal is. Olyan fogvatartott társakkal, akikkel az elkülönítési szabályok betartása miatt egyébként nem feltétlenül kerülnének közvetlen kapcsolatba. Viszont az új ismeretségek, az új kapcsolatok valóban segíthetnek átvészelni a börtönéveket. Hasznos információkkal láthatják el egymást a fogvatartottak, amelyek segíthetik a beilleszkedést, az írott és íratlan szabályok megismerését, illetve a szó jó értelmében vett érvényesülés megteremtésének lehetőségét. A héten egy fegyelmi ügy kapcsán megtartott tárgyalást követően beszélgettem egy első bűntényes fogvatartottal, aki viszonylag rövid ideje, nem erőszakos jellegű bűncselekmény elkövetése miatt került befogadásra intézetünkbe. A fegyelmi lap azért lett esetében kiállítva, mert a közelmúltban megváltozott dohányzással összefüggő szabályokat megsértve nem a számára kijelölt zárkában gyújtott rá. Mint mondta, ideges volt a számára idegen élethelyzet, az új, szokatlan környezet miatt, ezért a benne felgyülemlett feszültséget próbálta meg így levezetni. Megkérdeztem tőle, hogy számára mi a legrosszabb a börtönben, mire tömören azt válaszolta, hogy "az emberek". És ezzel nem is igazán lehet vitába szállni. Egyrészt azért, mert ő valóban így gondolja, így éli meg jelenlegi helyzetét, másrészt ahogy ezt már többször megfogalmaztam, magam is azon a véleményen vagyok, hogy a börtönben nem önmagában a bezártság a legrosszabb, hanem az, hogy kikkel van összezárva az egyén. Mert a rossz összetételű kényszer-zárka-közösségek jelentős mértékben megnehezíthetik a büntetés letöltését.
A szabad levegőn tartózkodások során pedig a fogvatartottaknak lehetőségük nyílik arra, hogy ne csak az állandóan látott arcokkal, azaz a zárkatársakkal lépjenek kapcsolatba, hanem megismerhetnek másokat, akár olyan elítélteket is, akikkel közösen elviselhetőbbnek tűnik számukra a bezártság. És a séták alkalmával lehetőség nyílik a testmozgásra, testedzésre is, ami szintén fontos dolog, mert a fizikai kondíció fenntartása szintén lényeges. Ezzel összefüggésben persze azzal nem értek egyet, hogy a fogvatartottak kigyúrják magukat a börtönben (jellemzően megfigyelhető a széles hát és a hatalmas bicepszek, ezek mellé viszont többnyire pipaszár láb és domborodó pocak párosul), mert szabadulás után többségük amúgy is rövid időn belül "összeesik", illetve ezzel a megjelenéssel csak tovább erősítik a társadalomban róluk kialakult képet és az előítéleteket. De a mozgás, a torna, a gimnasztika véleményem szerint a fogvatartottak számára is fontos.
Irigylem azokat az intézeteket, amelyekben a szabadtéri sportolás lehetőségei szélesebb palettán mozognak, mint nálunk, mert valóban lényegesnek tartanám, hogy minél több energiát veszítsenek a fogvatartottak a sportolási lehetőségek igénybe vételével. Az így jelentkező fizikai fáradtság következtében talán még kevesebb erejük, energiájuk lenne arra, hogy normasértő magatartást tanúsítsanak. Azt hiszem tavaly vagy egy évvel azelőtt volt szerencsém személyesen találkozni Mocsai Lajossal, a nemzetközileg is igen elismert, talán legsikeresebb hazai kézilabda edzővel (az MKB Veszprém KC Európa-szerte ismert csapata mellett a férfi kézilabda válogatott élén is ő áll), aki azt mondta, hogy a fogvatartottak körében ki kellene próbálni egy csapatjátékot, ami adott esetben pozitív hatással lenne rájuk, a személyiségük fejlődésére. És senkit ne tévesszen meg az általa gyakorolt sportág, Mocsai Lajos nem a kézilabdára gondolt, hanem a kosárlabdára. Ami szintén egy csapatsport, aminek jellemzője az, hogy folyamatosan magas szinten tartott koncentráló képességet, gyors reakciókészséget igényel, megköveteli az egymásra való odafigyelést, de kifejezetten tiltja a testi kontaktust. Ajánlom minden olyan büntetés-végrehajtási intézet figyelmébe az előbbieket, ahol adott a lehetőség, hogy szervezzenek kísérleti jelleggel kosárlabda-bajnokságot a fogvatartottaknak, és figyeljék meg, hogy látnak -e valami változást a jelentkezők esetében. Egy röpke vizsgálatot talán megérne...
ismerős a téma :)
VálaszTörlés