2012. május 10., csütörtök

TÁMOP 562-10/1-2010-0001 kiemelt projekt, disszeminációs rendezvény 3.


Az első nap délutáni részében a készségfejlesztő tréningek és szakképzések megvalósításában közreműködő szakemberek számoltak be tapasztalataikról. Novotni Edit és Rábai Sándor a CSAT Egyesület trénerei ismertették, hogy a fogvatartottak részére öt típusú tréninget kínáltak fel (kommunikációs, konfliktuskezelő, önismereti, életvezetési és agressziókezelési), valamint a munkaerő-piaci re-integráció elősegítését is szem előtt tartották. Az előzetes minimum követelmények szerint 5 fő vezető tréner és 10 tréner közreműködött volna részükről a megvalósításban, ezzel szemben ténylegesen 45 fő kapcsolódott be a fogvatartottakkal való foglalkozásokba. Végzettségüket tekintve volt közöttük szociális munkás, szociálpedagógus, szociálpolitikus, pedagógus, gyógypedagógus, mediátor és humán szervező, tehát olyan szakemberek, akik szakértelmükkel és tapasztalatukkal hozzájárulhattak a fogvatartottakkal való foglalkozások hatékonyságának növeléséhez.


Ezt követően Csutak Zoltán az AVP Hungary trénerszolgáltatások módszertani vezetője mutatta be az 1970-ben az Egyesült Államokban kifejlesztett, konkrétan fogvatartottakra összeállított módszert. Kiemelte, hogy az általuk biztosított tréning az AVP módszerre épül, de pszichodramatikai, rogers-i és encounter elemeket is tartalmaz, igazodva a börtön speciális működési rendszeréhez, melynek központi eleme a biztonság. A tréninggel a biztonsági előírások, a lojalitás megtartása mellett cél a fogvatartottak fejlesztése, a tréning üzenetének átadása a résztvevők számára, melynek lényege, hogy az eddigi életükkel szemben egyfajta ellenvilágot építsenek fel, ami a tréning végén is fennmarad.

Dr. Szedlacsek György a SZTÁV Zrt. regionális igazgatója az OKJ-szakmaképzésekről számolt be, melyeket az eltérő intézeti lehetőségek, sajátosságok és elvárások figyelembe vételével igyekeztek a felnőttképzésben szerzett 40 éves tapasztalatukat felhasználva, színvonalasan véghezvinni. Ebben nehézséget okozott számukra a fogvatartottak iskolarendszerben szerzett tapasztalatainak hiányosságai, a sajátos bánásmód igénye, de kiemelte, hogy az általa fontosnak értékelt mentorálással és a szaktanárok segítő hozzáállásával jó eredményeket érhettek el.

Papp György a szupervízor szemével értékelte a programot, hangsúlyozva, hogy minden projekt végrehajtásában lényeges és döntő jelentősége van a folyamatkísérésnek. A szupervíziót egy olyan tanulási folyamatként mutatta be, melynek segítségével a szakemberek képesek lehetnek arra, hogy valamit még profibban, végezzenek.

A második nap még folyamatban van, ennek keretén belül három workshop került kialakításra, melyekben a megvalósításban érintett bv. intézetek vezetői és a programban közreműködő szakemberek számolnak be tapasztalataikról, az eredményekről, bemutatva a pályázati projektet a rendezvényen részt vevő azon intézetek képviselői számára, akik eddig nem vettek részt a projektben, de a jövőben a folytatásban be fognak kapcsolódni.

    
   








1 megjegyzés: