Összefoglaló a Fórum 2 előadásairól
Kérdés: Németországban már bevezették a rizikó/szükséglet/egyéni válasz- vagy tanulási készség
(RNR) elvet, amit a Fórum vezetőjének véleménye szerint nem lehetne bevezetni például
Angliában, az ottani környezet miatt ® a modell bevezetése nyomásként
nehezedett az állományra és a rabokra, ami újabb rizikót teremtett. Válasz1: a
stressz nem lehet probléma, mert az egyéni változás mindig stresszel jár.
Válasz2: 1 éve vezették be egy női börtönben a RNR elvet, és nem csak a
fogvatartottakkal, hanem az állománnyal is foglalkoztak
Juhász
Attila, a
Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta, hogy az
európai börtönajánlások között nagyon kevés foglalkozik a magas kockázatú
fogvatartottakkal, illetve további fontos, de keveset hallott témaként
említette a személyi állomány helyzetét (kiválasztás, képzés, stb.). Az előadó
kifejtette a magas rizikójúak paradoxonját, azaz vannak sikeres programok
motivált fogvatartottakkal, olyanokkal, akik alapból motiváltak. Tehát azokba az
elítéltekbe fektetünk extra erőfeszítést, akik amúgy is kellően motiváltak, ezzel
szemben azokkal nem foglalkozunk eléggé, akik alulmotiváltak, és a magas
kockázatú fogvatartottak jellemzően inkább közülük kerülnek ki. A programok
sikeres tervezéséhez sokkal erősebb együttműködés kellene a társadalommal
(oktatási rendszer, vallás, stb.), a lehető legtöbb embert be kellene vonni a
reintegráció folyamatának támogatásába, párhuzamosan a programokkal.
Magyarországon a közeljövőben újítások kerülnek bevezetésre, központi kivizsgáló
és módszertani intézet kezdi meg működését, a fogvatartottak három rezsimbe
lesznek sorolva, illetve pártfogók jelennek meg a börtönben, azonban még mindig
hiányzik a társadalom jelenléte, tudása. Annyi embert kell beengedni a
börtönbe, amennyit csak lehet, mert a civileknek torzított képük van a
börtönről. Ezzel nem a megijesztés a cél, hanem a benti munka bemutatása, meg
kell mutatni ugyanis a társadalomnak, hogy a fogvatartottak közül többen valóban
jóvá akarják tenni bűneiket, az ilyen programok jó képet adnak a börtönről,
pozitív attitűddel járnak, illetve a civilek a személyi állományt is
megismerhetik (erre jó példa a szemétszedő akció az állomány bevonásával az
Eger pataknál). Fontos, hogy megmutassuk a fogva tartás emberi oldalát, amire
jó gyakorlat a mesemondás fogyatékos gyerekeknek és a hospice-munka. A
reintegrációt segítheti a fogvatartottak családjainak bevonása, az egri
intézetben elhelyezett 5 fogvatartott nő és gyermekeik nyári táborba mehettek,
ahol intenzív terápia és közös programok várták őket. A jó gyakorlatok és
módszerek közé tartoznak a családi döntéshozó csoportkonferenciák, melyek része
a családi kapcsolatok feltérképezése, ami talán szintén furcsán hangzik a
börtönnel kapcsolatban. A programok azonban ÖNMAGUKBAN keveset érnek, kell a
külső támogatás, ki kell mondani, hogy Magyarországon a 18,000 fogvatartott
által 40,000 gyerek érintett a börtönnel kapcsolatban, mert így talán a média
is megérti, hogy miért fontos a velük való foglalkozás.
Egy résztvevői kérdésre („hogyan kapcsolható mindez az ítélet-tervezéshez, rizikóhoz és egyebekhez?”)
válaszolva a parancsnok úr elmondta, hogy sok program indul, sok az újítás, de
nem szabad elfelejteni a kontextust, amiben ezek megvalósulnak.
Egy újabb kérdés hangzott el a hallgatóság soraiból:
„A resztoratív börtön ötlete nagyon
vonzó, de nem önként vannak ott az elítéltek, az emberek elveszítik a
munkájukat, mert a rabok elvégzik helyettük azt ingyen, stb.”. Válaszában a
parancsnok úr elmondta, hogy az önkéntességet nem lehet szabályként bevezetni, az
intézet csak a lehetőséget ajánlja fel, amiben a fogvatartottak részt vesznek,
illetve ezzel nem veszik el mások munkáját, mert ezekre a munkákra nem lett
volna ereje az önkormányzatnak.
További kérdésekre válaszolva elhangzott még, hogy vannak
olyan kisebb programok, kezdeményezések, melyek végrehajtása során a bv.
intézet úgymond átlagemberekkel dolgozik együtt, továbbá a fogvatartottak
intézeten kívüli tevékenységét eleinte túlbiztosították, de rájöttek, hogy
félelmeik alaptalanok voltak.
Steven
Feelgood, a
Brandenburgi Börtön Szociálterápiás Részlegének igazgatója a „The good life”, azaz „A jó élet” című modellről szólva
elmondta, hogy ez egyfajta pozitív pszichológiai megközelítés, ami a
fogvatartottak erősségeire épít és nem a hibáikat próbálja megjavítani. Az
alap, hogy mindenki jó életet akar, a kérdés csak az, hogyan tudják elérni azt és
pontosan milyen is az. Az emberek elsődleges szükségletei a biztonság, az egészség,
a kapcsolatok, az autonómia, a jónak lenni valamiben, továbbá a belső béke. A másodlagos
szükségletek közé tartoznak azok a képességek, amik segítenek megvalósítani az
elsődleges szükségleteket, mint például a pénz, a munka, a barátok, a sport,
stb. A rizikó/szükséglet/felelősség elv
és a „The good life” modell egyaránt
a kriminogén szükségletekre koncentrál, annak ellenére, hogy alkotóik
kizárólagosnak tartják saját modelljüket. A magas rizikó a gyakorlatban nagy
veszélyt jelenthet. A szociálterápiás intézet mottóját, egy Nietzsche-idézetet
(„Sok ember egész életében arra vár, hogy
jó lehessen.”) elmondva az igazgató úr úgy fogalmazott, hogy az intézet kívülről
riasztó, ezért belülről igyekeznek azt színessé tenni. A fogvatartottakban
rejlő pszichológiai gátakat a pozitív pszichológia módszereivel próbálják meg
leépíteni, megkérdezik őket, mit akarnak kezdeni az életükkel. Nem a laissez-faire
jellegű eszközökkel, hanem strukturált programmal próbálkoznak, az alapelveik
közé tartozik, hogy nincs konfrontáció, az elítélteket az ellenállásaikkal
együtt vonják be a programokba, alkalmazva a bátorítás és jutalmazás eszközét,
reményt és optimizmust kialakítva, „mi”-állításokat mondva, nyitott csoportokban
dolgozva, az intimitást, a társas készségeket, illetve a praktikus gondokat egyaránt
beépítve a terápiába. Minden ülés azzal kezdődik, hogy elmesélik, kinek mi
történt az életében az elmúlt héten. Egyfajta önmenedzselési program valósul
meg, melynek részei:
- önbizalom felépítése: új tagok bemutatása, nem bűnözőkként kezelik őket, az erősségekre koncentrálnak,
- életminták és életcél: mit rontottak el, mik akadályozzák őket az életcéljuk elérésében,
- a bűncselekmény háttere: hetekig-hónapokig tarthat a beismerés, morális terápia, felelősség felvállalása,
- kapcsolatok: mindig problémásak, hihetetlenül igénylik ennek a témának a tisztázását,
- empátia építése: nem csak az áldozattal kapcsolatban,
- jó élet és önmenedzselés: új identitás, proszociálisan kielégített szükségletek.
Az intézetben működő magas rizikójú csoportban 8 fő
(6 szexuális töltetű gyilkosság, 2 sorozatos nemi erőszak miatt van elítélve)
vesz részt, hetente 2x2 óra tartamú foglalkozáson. Van, aki 25-30 évet volt már
börtönben, a csoport mégis jól működik, megbeszélték a szégyent kiváltó témákat
(„veszélyes vagyok”), mindennapi
problémákat, amik a bűncselekményhez vezettek, egymást támogatják érzelmileg; a
tagok már néhány ülés után úgy érzik, részei a csoportnak; az ellenállás hamar
leépül; nagyon kicsi kiesési arány (2 fő 3 év alatt).
Kérdésekre felelve az igazgató úr elmondta, hogy
azok a fogvatartottak, akik a régi életüket akarják folytatni és nem akarnak
változni, a börtönben maradnak vagy visszakerülnek, de esetenként a többiek
változása kedvet hoz ahhoz, hogy ők is változzanak. Az igazgató úr egyébként a
csoportterápia híve és nagy rajongója, mert sokkal hatékonyabbnak tartja, mint
az egyéni foglalkozásokat. A fogvatartottak egy része motivált a csoportban
való részvételre, másokat a törvény értelmében utalnak oda, de a körülményeket
megismerve 70-80%-uk el kívánja kezdeni a programot, melynek során jellemző a
társak támogatása, a visszajelzés adása, és a csoportterápia hatására fejlődnek
a társas készségek, még akkor is, ha egyébként a fogvatartottak egyszemélyes
elhelyezésben részesülnek, így az intézet többi elítéltjével kevés a kapcsolatuk.
Annette
Keller, a
svájci Hindelbank Börtön – az ország német nyelvű részének egyetlen olyan büntetés-végrehajtási
intézete, ahol nőket tartanak fogva – igazgatója elmondta, hogy az ítélet
tervezésére, mint multidiszciplináris feladatra tekintenek. Kiemelt jelenőséget
kap intézetében a magas rizikójú elítéltek korai kiszűrése, az ilyen személyek
haladását szorosan követik. Az igazgató asszony által irányított bv. intézetben
107 fogvatartott van elhelyezve, 100 fős személyi állomány mellett. Kilenc
munkahelyen nyílik lehetőség a fogvatartottak munkáltatására, ezen kívül
egyebek mellett pszichológiai kezelésen, oktatásban, illetve egyéb szabadidős
programokban vehetnek részt. A fogvatartottakkal egy team foglalkozik, melynek
tagjai egy esetfelügyelő (jellemzően szociális munkás végzettséggel), egy
pszichológus, egy nevelő, illetve az állomány egy további tagja. Az elkövetett
bűncselekményről pontos dokumentációt vezetnek, a fogvatartottak egy alapos
befogadó interjún vesznek részt, továbbá a képességeiket egy három hónapos
időszak során igyekeznek feltérképezni, melynek során a pszichológus a HCR20
alapján felméri a kockázatokat (PCL, V-RAG és további tesztek használata
mellett). Az információk egybe futnak, a szakemberek csak ezt követően ülnek
össze, hogy megbeszéljék a további tennivalókat és a kezelési tervet, ami ugyan
nagyon időigényes feladat, de a szakemberek szeretik, mert professzionális. Az
ítélet-tervezés 5 fő pontját az igazgató asszony a következők szerint vázolta
fel:
1. kompetencia, szakértők (jog, oktatás, orvosi,
szociális, stb.),
2. koordináció: egyben kell látni az egész képet,
3. kommunikáció: megkapni és megérteni az
információkat,
4. kreativitás: minden elkövető egyedi, nem lehet
mindenkit ugyanabba a strukturált programba beszorítani,
5. az elítélt elköteleződése a változás iránt.
A hozzászólások egyike szerint nem csak a
szükségleteket, hanem az erősségeket is fel kellene mérni a bekerüléskor. Egy
résztvevő a gang-problémával kapcsolatos kérdést tett fel, ami az utóbbi időben
Dániában is egyre nagyobb problémát jelent, mert az érintettek semmire sem
motiváltak. Az igazgató asszony válasza szerint ez a jelenség Németországban is
megfigyelhető, a megoldás az lehet, hogy az érintetteket konfrontálni kell a
bandaélet és a jó élet különbségeivel, illetve meg kell találni azokat a
célokat, amik kivezethetik őket a bandához való tartozásból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése