A konferencia második napját Németország Szövetségi
Bűnügyi Rendőrségének elnöke, Jörg Ziercke előadása nyitotta. A Fehér Gyűrű
Áldozatsegítő Szervezet Szövetségi Igazgatóságának tagjaként is feladatokat
ellátó Ziercke Úr az áldozatokkal való foglalkozás kérdéseiről beszélt. Mint
mondta, a bűncselekményeknek jellemzően csak a közvetlen, konkrét áldozatait
regisztrálják, a közvetleneket nem, holott rengeteg az áldozat, akiknek a
szükségleteit meg kellene ismerni. A németországi tapasztalatok alapján a nők
és a kisebbségek tagjai gyakran válnak áldozattá, illetve jellemző az is, hogy
a fiatalok gyakrabban érintettek különféle szexuális és rablási
cselekményekben. Mindenképpen cél kell, hogy legyen a biztonság fokozása. Egy
áldozatokat vizsgáló kutatás eredményeit ismertetve az előadó elmondta, hogy a
kutatással céljuk volt a bűnözéstől való félelem és a rendőrség iránti attitűd
megismerése, továbbá a rendőrség által készített bűncselekmény-statisztikák
elemzése. A megállapítások között szerepelt egyebek mellett, hogy
Észak-Németország területe érintettebb a bűncselekmények elkövetésében, illetve
az áldozatok viselkedése is befolyásolja az áldozattá válást (nem válik például
internetes bűncselekmény áldozatává, aki nem használja az internetet…). A
kutatás tapasztalatai alapján az emberek 18%-a teljes mértékben elégedett a
rendőrséggel, bízik benne. Ez a számarány a fiatalok esetében rosszabb, ők
jellemzően elégedetlenebbek, csakúgy azok, akik áldozattá váltak. A nők inkább
a rablás és szexuális erőszak áldozatává válástól tartanak, és a fiatalok
jobban félnek a viktimizáció lehetőségétől, mint az idősek. 2012-ben az
áldozatokkal való foglalkozás kapcsán egy új ajánlás jelent meg, aminek a
fejlesztése még mindig folyamatban van. Ezzel együtt kiemelten foglalkoznak a
bevándorlókkal, az etnikai kisebbségek tagjaival, mert ők a saját hazájukban
rossz tapasztalatokat szereztek a rendőrséggel kapcsolatban. Ezen a helyzeten
úgy próbálnak változtatni, hogy a rendőr kollégák érzékenységét és
kompetenciáit igyekeznek fejleszteni. A gyakorlatban figyelembe veszik, hogy az
áldozatok családját és a közösséget hogyan érintette a bűncselekmény. Az
áldozatokkal megismertetik a jogi lehetőségeiket, mert fontosnak tartják, hogy
az emberek bízzanak a törvényben és a bírókban. Az áldozatvédelem javítása
érdekében kidolgozás alatt áll egy szemtanúk részére szóló útmutató
kialakítása, illetve vizsgálják, hogyan lehetne összekapcsolni az
áldozatvédelem területén érintett különböző szervezetek működését.
Prof. Dr. Stephen Farrell, Sheffieldi Egyetem
kriminológia professzora a pártfogó felügyelet és a szupervízió kérdéséről
beszélt, egy longitudinális kutatás tapasztalatait összegezve. A kutatás során
végrehajtott interjúkba bevont alanyok 20-30 év közötti férfiak voltak, olyan
személyek, akik jellemzően fizikai munkát végeztek és erős alkohol-, valamint
nyugtatófogyasztás jellemezte őket. Az első interjú felvételére a feltételes
szabadságra bocsátást követően került sor, majd azt követően, egészen a pártfogó
felügyelet leteltéig több alkalommal találkoztak velük. A kezdetekkor a
megkérdezettek 1/3-a szerint a pártfogó felügyelet semmit nem segített neki
abban, hogy ne bűnözzön. Évekkel később a kép hasonlóan kiábrándult volt, de
néhányan ekkor már úgy nyilatkoztak, hogy a pártfogó felügyelet segített nekik
(pl. düh- és agressziókezelésben, alkoholfogyasztás csökkenésében stb.). Végül
többen azt említették meg, hogy segítséget és olyan gyakorlati tanácsokat
kaptak az önéletrajzírásban, a munkahelytalálásban, melyek felnyitották a
szemüket, olyan alapvető dolgokra ébredtek rá, melyek olyan folyamatokat
indítottak el bennük, amitől talán nem fognak ismételten bajba kerülni. A
tapasztalatok és visszajelzések alapján tehát a szupervízió hatása rövid idő
alatt csekély, az idő múlásával azonban ez jelentős mértékben emelkedhet. A
változásra nincs egyetlen egy jó recept vagy elmélet sem, de úgy tűnik, hogy a
hosszú tartamú utánkövetésre szükség van, illetve el kell fogadni azt is, hogy
bizonyos időszakokban nincs változás.
Marianne Vollan, a Norvég Büntetés-végrehajtási
Szervezet főigazgatója a magas kockázatú elkövetőkről, mint alanyokról beszélt.
Fontos, hogy az elkövetők a folyamatok aktív alanyai, ne pedig passzív tárgyai
legyenek. Az északi országban három alappillérre építenek: a normalitás elvére,
az import modellre és a börtönből a társadalomba történő "seamless"”
avagy varrás nélküli visszaillesztésre. A normalitás elve szerint a
fogvatartottat annyira közel kell hozni a társadalomhoz, amennyire csak lehet,
figyelembe véve természetesen azt, hogy a rab-normalitás különbözhet az átlagos
társadalmi normalitástól. A büntetésnek tartalmaznia kell büntető célzatú
elemeket, de a végrehajtás során nem kell többlet károkat okozni. Minél kisebb
különbség van a fogvatartottak és a civilek között bizonyos dolgokhoz (mint
például választójog, vallásgyakorlás, médiához való hozzájutás, ellátás
színvonala, családi kapcsolatok ápolása stb.) való hozzájutásban, annál
könnyebb lesz a szabadulás utáni visszailleszkedés. A börtönökben realisztikus,
kihívást jelentő szakmai képzéseket kell felkínálni, az előadó általi
hasonlatot idézve: "amit adunk nekik, az olyan legyen, mint az édesanyjuk
által sütött kenyér, benne a reszelővel, azaz a szabadulásukhoz hasznos”. A
normalitás elve abban az esetben is érvényes, amennyiben valaki magas kockázatú
csoportba van sorolva, a veszélyeket és a pozitív előrelépés, fejlődés
eszközeit (mint például konfliktuskezelés, kommunikációs készségek fejlesztése
stb.) egyénre szabott módon mérik fel, cél a fogvatartottak motiválása. Az
import modell lényege, hogy a szociális szolgáltatásokat be kell vinni a
börtönbe, hiszen a fogvatartottak ott vannak jelen, ott elérhetőek, ami a szabadulásuk
utáni időszak során bizonytalan lehet. A szabadultakat aztán úgy kell fogadni,
mintha vendégül látnánk őket. A fogvatartottak részére készül egy kezelési terv
a büntetés tartamára vonatkoztatva, illetve egy szabadulási terv az azt követő
időszakra. A fő cél, hogy az elkövető önálló életet élhessen. A varrás nélküli
visszaillesztés annak a metaforája, hogy ne legyen látható az átmenet a
börtönből a társadalomba, aminek egyik eszközei a félutas jellegű házak, ahol
megmarad a felügyelet, mégis könnyebb a hazaengedés. A norvég minta alapján még
a legrosszabb esetben is – amikor mondjuk a feltételes szabadságra bocsártás
lehetősége nélkül kell valakinek leülnie 21 évet – törekednek arra, hogy az
érintett fogvatartott idővel nyitottabb börtönkörülmények közé kerüljön.
A konferencia ezt követő időszakában a második napon
választható négy fórum bemutatására került sor. A törvényhozás tematikája köré
épülő 1. Fórumot Prof. Dr. Friedrich Dünkel, az Ernst-Moritz-Arndt Egyetem
kriminológia professzora mutatta be. Bevezetőjében beszélt az emberi jogokról,
a hosszú tartamú ítéletekről, a reintegráció fontosságáról, illetve a magas
kockázatú elítéltek problematikájáról, hangsúlyozva, hogy még a hosszúidős
elítélteknek is jár a remény a valamikori szabadulásra. A professzor úr kiemelte
a biztonság, az arányosság és az emberi jogok betartásának elvét, illetve beszélt
a büntetés lehetséges céljairól, melyeket az alábbiak szerint határozta meg:
rehabilitáció, megtorlás, eltérítés, az elkövetők kivonása a társadalomból. A
fórumon való részvételhez olyan kérdések feltevésével igyekezett kedvet
csinálni, mint például „befolyásolja –e az áldozat az ítéletet?”, „hogyan
ítéljük el a magas kockázatú elkövetőket?”, „mi a helyzet a hosszú ítéletekkel
és az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel?”. Az előadás során szó
esett arról, hogy az ítéletek végrehajtását a várható kockázatok alapján kell
megtervezni, a törvény által megengedett speciális rezsimek működtetése
mellett, a szabadulásra (korai/feltételes/automatikus) történő felkészítés és a
szabadulást követő szupervízió és támogatás fontosságát szem előtt tartva. Mint
elhangzott, egyfajta közösségi garanciára van szükség, ugyanis a
visszailleszkedésért a társadalom is felelős (pl. lakhatás és munka
biztosításával).
A 2. Fórum bemutatását Dr. Jörg-Uwe Schafer, a
németországi Bützow Börtön igazgatója tartotta meg, az ítélet tervezésének és a
fogvatartottak kezelésének fontosságát hangsúlyozva. Mint mondta, a megfelelő
kezelés érdekében meg kell találni azon módszereket, melyek segítségével a
bekerülést követően ki lehet szűrni a magas kockázatú elítélteket, ezen kívül a
lehető legtöbb releváns információ beszerzése szükséges, figyelembe véve azt
is, hogy a magas kockázatú bűnelkövetőknek speciális kezelésre van szüksége,
illetve a büntetés teljes tartamát szem előtt kell tartani a kezelési terv
összeállításakor. A kezelési terv részét képezi a szabadulás utáni társadalmi
visszailleszkedés támogatása, a kockázatok, a szükségletek és az egyén
felelősségének figyelembe vételével. Fontos, hogy az elítéltek maguk is
közreműködnek a kezelési terv hathavonta esedékessé váló felülvizsgálatában,
illetve lényeges az is, hogy a terv tartalmazza azt, hogy milyen programokban
(mint például szakmai képzés, pszichológiai jellegű intervenciók,
életképességek fejlesztését szolgáló programok stb.) való részvétel ajánlott az
érintett fogvatartott számára. A börtönkörnyezetnek mindenképpen támogatnia
kell a változást és a reményt.
A 3. Fórum, melynek bemutatója Tiina Vogt-Airaksen,
a Helsinkiben található Büntetőjogi Szankciók Irodája vezető specialistája
volt, a szabadulás és az átmenet kezelését vitatta meg. Felmerül a kérdés, hogy
tényleg olyan egyértelműek –e a szabadulással kapcsolatos folyamatok? Az előadó
szerint a szabadulásra történő felkészítésnek végig kell kísérnie a büntetés
tartamát, egyfajta strukturált módon, mindeközben fontos egy új elv,
nevezetesen a biztonság és a rehabilitáció közötti egyensúly fontosságának a
szem előtt tartása. Valójában egyiknek sem kell győznie a másikkal szemben, de
mindkettőt figyelembe kell venni. A reintegrációs folyamatok eredményessége
érdekében következetesnek kell lennie a személyi állomány képzésének, az
elítélteket pedig folyamatosan motiválni kell az aktív részvétel fontosságát
hangsúlyozva. Az nem elfogadható dolog, hogy csak úgy békén hagyjuk őket, aztán
hirtelen észbe kapunk, hogy valaki 6 hónapon belül szabadul. A pártfogó
felügyelettel és egyéb közreműködő szervezetekkel való folyamatos
kapcsolattartás fontos, az együttműködés, az együttdolgozás és a feladatok
megosztása javíthatja a hatékonyságot. Az előadó kiemelte annak a jelentőségét
is, hogy az elítéltek részére biztosítani kell a különféle programokon
(beleértve ebbe például a színházi előadás látogatását is) való részvétel
lehetőségét, illetve a szabadulásra történő felkészítést szolgáló újonnan
tanult és elsajátított képességeik gyakoroltatására bent a börtönben, majd a
szabadulás után is kellő hangsúlyt kell fektetni.
A 4. Fórum a reintegráció, az utógondozás és a
monitoring jelentőségét tárgyalta, ennek bemutatója Brian Dack, az Írországi
Pártfogó felügyelői Szolgálat igazgató-helyettese volt, aki hangsúlyozta, hogy
az erőszakos és/vagy szexuális bűnelkövetőknek komoly hatása van a
társadalomra, az áldozatokra és a potenciális áldozatokra egyaránt. Ezzel
együtt bizonyítékok is vannak arra, hogy megfelelő gyakorlattal ez megelőzhető.
Kérdés, hogy vajon a fogvatartottnak kell menedzselnie önmagát, vagy nekünk? –
tette fel a kérdést az igazgató-helyettes Úr, majd kijelentette, hogy fontos
egy támogató protokoll kialakítása, az intézmények összehangolt tevékenysége,
illetve a megfelelő és folyamatos információáramlás. Kiemelt jelentőségű
továbbá a mérés, a rizikószint beazonosítása, a több terület bevonásával megvalósuló
strukturált folyamat lefolytatása, illetve a dinamikus szükségletekre tervezett
kezelés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése