Vallásgyakorlás

Ahogy arról a BVOP honlapja is beszámolt ( http://www.bvop.hu/?mid=2&cikkid=1772), 2012. június 13-án a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumának szálló épületében 28 fő börtönlelkész részvételével került megtartásra a Börtönlelkészi Szolgálatban foglalkoztatott lelkészek 2012. évi továbbképzése. A rendezvény elöljárója Csóti András bv. vezérőrnagy, mb. országos parancsnok volt.

(Forrás: BVOP honlapja)

A büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett fogvatartottak részére a jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével biztosított a vallásgyakorlás. A fogvatartottak ezt természetesen igénylik is, a Házirendben és a napirendben rögzített lehetőségek szerint. A témához kapcsolódóan most következzen egy fogvatartotti gondolatáramlat: 

Hívők, álhívők és önjelölt Krisztusok

- avagy vallás a börtönben -

"Mielőtt a címben szereplő témára térnék, fontosnak tartom elmondani, hogy jómagam nem vagyok egyik felekezet tagja sem, sosem voltam és nem is szándékozom az lenni. Mondhatni, ateista lennék. Azonban mindig is érdekeltek a világ vallásai, de pusztán tudományos alapon. Ezért ifjabb koromban és tanulmányaim során megismerkedtem a történelmi egyházakkal, azok tanaival, alapműivel. Mindig is érdekelt az emberi elmének azon része, amely létrehozta, létrehozza az isteneket és a misztikumokat köréjük. Sokan úgy tartják, hogy kezdetben az ember az ismeretlent próbálta ekképp racionalizálni. Majd az egyik generáció oltotta be a másikat azzal a gondolatmaggal, amely az idők és generációk során hatalmas és kusza őserdővé nőtte ki magát. Megjelentek erős, vaskos ágak, azonban rengeteg rövidebb, hosszabb lélegzetű vadhajtás is feltűnt, és fel is tűnik napjainkig. A modern, rohanó világban azonban a hit és vallás kérdése jelentős transzformáción esett keresztül, és a jelentősége jelentősen megkopott a mindennapokban. Főleg, ha a középkor Európáját vesszük alapul. Rengeteg új vallás, szekta jelent meg és a médiumokat önjelölt próféták vették uralmuk alá. Legtöbbjük célpontja a kétségbeesett és reményvesztett emberek csoportja, akiknek instant válaszokat szolgáltatnak. Természetesen tisztelet a kivételeknek. A gazdasági válság elhúzódása mind inkább hizlalja a fent említett csoportot. Azonban hol lehet egy kupacban a legtöbb reményvesztett és választ kereső embert találni, ha nem a börtönökben. Azt kell, hogy mondjam, rendkívül széles a paletta, amiből választani lehet. Hiszen a történelmi egyházak mellett az új hullám képviselői is toborozzák híveiket az elítéltek körében. Az én olvasatomban először kicsit multi-level marketingesnek tűnt a felhívás, miszerint „Gyere a gyülibe tesó. Ha jársz, kapsz dicséretet meg minden!” Így fordulhatott az is elő, hogy mikor a résztvevők összeírásával foglalkozó ember megkérdezte az éppen bekerült elítéltet, hogy melyik felekezetbe kíván menni, a válasz a következő volt: „Kint is jártam én.” „Igen, de melyikre?”, „Mondom kint is jártam!”; „De melyikre írjalak fel?” „Hát valamelyikre, no!” Vagy valaki a bent léte második napján tér meg és változik feddhetetlen „szentté” a korábbi drogfüggő, szerencsejátékos tolvajból. Nos, ilyenkor felvetődik a kérdés vajon tényleg az általa választott felsőbb hatalom szolgálatába helyezte lelkét vagy csupán a kedvezményekre és a csoport által biztosított pozíciókra áhítozik. Beszélgetve az emberek többségével azt kell mondanom, az utóbbi felvetés gyanúja igen erős. Talán úgy lehetne főszabályt alkotni, hogy aki kint is gyakorolta vallását, az hitelesnek tekinthető, azonban a bent megtértek jó részét megilleti az álhívőség bélyege. Van, aki azonban oly sokáig igyekszik fenntartani a látszatot, hogy rabjává válik ennek a gondolatvilágnak, amelyet teremtett magának és valóságként kezdi azt érzékelni. Egyszerűbben fogalmazva elkezdi túljátszani a szerepét. Elkezdi magát a körülötte lévők lelki és szellemi üdvéért felelős személyként érzékelni. Ahogyan kint is, ezek az emberek hamar megtalálják azokat, akikre befolyással tudnak lenni, akik nyitottak a szavaikra, iránymutatásaikra. Minél nagyobb ez a csoport, annál nagyobb az egójuk növekedésének mértéke. Ez természetesen exponenciális változás. Legtöbbször segít racionalizálni a múltban elkövetett cselekményeket és magát az éppen aktuális hívő érdekeinek képviselőjeként feltüntetni. Ergo, ha valami jó történik, akkor az ő imájának hatására történt, míg ha valami rossz, akkor letért az útról. Hajlamosak elfeledkezni továbbá arról a kontrasztról is, ami múltjuk és jelenük között húzódik. Talán a végső stádiuma az egójuk transzformációjának, mikor egyenesen Krisztushoz hasonlítják magukat. Ezzel is racionalizálva azon igényüket, hogy nekik több jár mindenből és bármit, amit tesznek Istentől való. Egyenesen Isten szól hozzánk az ő szavain keresztül, hiszen ő csupán az „írást”, a Szent Bibliát szólja. Ezzel természetesen nehéz vitatkozni. A legtöbben nem is jutnak ezen túl. Aki azonban kicsit jobb memóriával van megáldva és többször hallja a magyarázatokat, észreveheti a szabályok és prédikációk öncélúságát. Egy ennyire zárt környezetben a legtöbb intrika és „oldalazás” napvilágra kerül és az érdekek hálója kibogozható. Így változik egy másra örökérvényű tiltott dolog üdvözítővé a megfelelő embernél. Továbbá a bűn erénnyé. Akadnak olyanok is, akik az elkövetett bűn súlya alatt válnak hívővé. De a legtöbben inkább felismerik, hogy kihasználhatják a csoportosulás és az indivídum ereje közti különbséget és ebből akár a szabadulás után is profitálhatnak. Kvázi exportálva nyájukat a kinti világba és ezzel megteremtve azt a lehetőségüket, hogy bent megszerzett privilégiumaikat tovább gyakorolják, fejlesszék, immár a rácsok teremtette korlátok nélkül. Így míg sokan el kívánják választani a benti és a kinti létüket, ők tovább kívánják azt élni. Természetesen akadnak kivételek is, akik valóban segíteni kívánnak, de lévén bűnözőkről van szó, inkább feltételezhető a hátsó szándék megjelenése. Ily módon, míg egyesek csak beszélgetni és dicséretekért járnak a vallásos csoportok találkozóira, mások már jövőbeni nyájuk és fejősteheneik tagjait keresik. Ezzel persze még nem ártanak senkinek. Bennem azonban mindig felmerül az a kérdés, vajon mit szól az általuk megszólaló Isten a tevékenységükhöz. A helyében nem minősíteném túl pozitívnak, egy-két jó példától eltekintve, ami a nagy számok törvénye alapján adódik. Amikor azonban egy hirtelen jött eső elmossa a „buzgó” hívők hadát egy, a tiszteletére adott koncerten, akkor az ateistában is felmerül a gondolat, valóban létezik-e felsőbb hatalom, ami nem nézhette tétlenül ezt az arcpirító szemtelenséget, amit a nevében kívántak elkövetni. Persze erre is megvan a magyarázat, és a hirtelen jött jeges eső nem csapás, sőt inkább áldás. No meg nem kell többet belelátni, ez csupán eső. Ilyenkor tehát fennáll a szerepcsere esete, hiszen a felek ellentétes térfélre kerülnek. Talán ezért is marad meg az örök kérdések sorában, hiszen egyik fél sem tudja maradéktalanul bizonyítani a saját igazát objektívan. Egy dolog azonban biztos: barátokat, hittársakat nem a börtönben kell szerezni. Mert itt sem minden arany, ami fénylik. Ha pedig úgy döntünk, hogy a hit útjára lépünk, inkább járjuk ki a magunk útját, és ne vegyük igénybe az önjelölt krisztusok segítségét. Hiszen a bűnbocsánat keresése nem feltétlenül egyirányú út és rossz kezekben ismét visszavezet a kiindulási ponthoz..."

Azt hiszem, hogy az előbbiekhez különösebb kiegészítést nem kell tennem, mert igen jól összefoglalta azokat a kétségeket, előfeltételezéseket, előítéleteket, gondolatokat, melyek az elítéltek vallásgyakorlási, lelki gondozást célzó foglalkozásokat látogatási szokásaival kapcsolatban nemcsak az érintetteket, de a személyi állomány tagjait is áthatják. A gyakorlatban egyébként valóban megfigyelhető, hogy egyes fogvatartottak elsősorban nem feltétlenül az óriási lelki elkötelezettség és hit miatt látogatják a különböző vallási tárgyú foglalkozásokat, hanem azért, mert az együttlétek idején módjukban áll a zárkán kívül töltött idő mértékét növelni, ráadásul annak során más körletszinten, más nevelési csoportban elhelyezett társaikkal is találkozhatnak, kapcsolatba kerülhetnek, adott esetben nemcsak információkat cserélve velük.

De ne feltételezzük a rosszat, a fogvatartottak többsége minden bizonnyal magáért a programért, a lelki üdvükért vesz részt a hasonló jellegű eseményeken. És az álhívőkre ők maguk is rossz szemmel néznek...