Gondolatok az elzárásról...

Egy 10 napos elzárásról

"Rendhagyó módon, szakítva eddigi írásaim céljával és stílusával, nem kizárólag az első bűntényesek számára akarok tanácsokat osztogatni a mielőbbi szabaduláshoz, és hogy a börtönben töltött idő elviselhetően teljen, hanem igyekszem mindenkihez szólni: „Akinek füle van, az hallja meg.”

Az történt, hogy egy fiatal, valamilyen okból kiindulva egy élelmiszerboltból, csokit lopott. A bíróság ezért jogerősen 10 napos elzárásra ítélte. A fiatal, annak rendje és módja szerint letöltötte a büntetését. A szabadulásának reggelén megkérdezték tőle, hogy: „- Na, milyen volt?” A gyerek pedig magabiztosan és flegmán válaszolt: „- ugyan . . . semmi az egész börtön!”. Amikor ezt a sztorit elmesélték nekem, bizony megdöbbentem . . . Végig futott az agyamon, hogy ez a kis srác többé nem fog félni a börtöntől. És mivel eddig is megvolt benne a hajlam – hiszen lopott –, már semmilyen visszatartó erő nem lesz, ami meggátolná őt a további – ki tudja milyen minősítésű – bűncselekmények elkövetésétől. Ráadásul azt hiheti ez a szerencsétlen, hogy ennyi idő alatt már mindent látott a börtönből, mindent tud a börtönről, és ismeri, sőt netán még kezelni is tudja a rabtársait, pedig dehogy! Még azt is el tudom képzelni, hogy a haveri körében attól a 10 napos elzárástól extrán menő lesz. Szóval minden együtt áll ahhoz, hogy főhősünk a közeli jövőben tüzetesebben tanulmányozhassa a börtön belső világát, mert elkövet valami lopástól is súlyosabbat... Esetünkben ez a 10 napos elzárás nem bizonyult elrettentőnek, így minden volt, csak hatékony nem.

Ugyanakkor evidens, hogy valamilyen büntetés szükséges, hiszen senkinek nem szabad fizetés nélkül, önkényesen ezt-azt elvinni a boltból. Valami olyan eszközt kell találni, ami megfelelően szankcionál, ami jobban szolgálja a nevelő célzatot. Az ilyen kiskaliberű bűnelkövetőt nem kellene egyből elzárásra ítélni! A börtönt meg kell hagyni utolsó megoldásnak, hogy amikor már semmi nem segít, akkor előhúzható legyen a kalapból, és akkor már a delikvens a büntetését tényleges valójában élje meg, nem csak 10 napos tingli-tangliként. Nem jut eszembe jobb kifejezés, minthogy „életszerűbbé” kellene tenni a törvénykezés erre vonatkozó részét. Haladni a korral, megvizsgálni, mi az a szankció, ami egy mai fiatalt eltántorít attól, hogy elkövessen valami bűncselekményt.

Íme egy megoldás: Arra jutottam, hogy bizonyos weboldalak és szórakozóhelyek látogatásától való eltiltás eredményre vezethet! „- Loptál a boltból, öcskös? Oké, te akartad! Két hónapig nincs se facebook, se disco!” Természetesen mindezt nem apuci-anyuci mondja ki, hanem állam bácsi – akit közvetlenül a bíróság képvisel és neki bizony van szava! Melyik visszatartóbb? Az hogy a gyerek, aki napi 2-3 órát facebook-ozik, és hetente legalább egyszer elmegy csajozni a discóba, egyszer csak, mondjuk 2 hónapig, nem teheti, vagy az, hogy szimplán 10 napig nem alszik otthon, viszont továbbra is melegben van, fürdik és napi 3x enni kap? (Mert az ilyen kis bűntényes semmi, de semmi mást nem fog tapasztalni abból, hogy mi is a börtön valójában.) Lehetetlen a megvalósítás? Technikai szempontból nem. Az Egyesült Államokban már jó ideje viselik a házi őrizetesek azt a levehetetlen karperecet, vagy lábperecet, ami jelzi az adott személy tartózkodási helyét. Egy ilyen eszköz alkalmazásával és a GPS technológia felhasználásával nyomon követhető a mozgás. Ki kell alakítani egy központi, számítógépes adatbázist, ami azokat a szórakozóhelyeket tartalmazza, ahová az „eltiltott” – szebb szó az „elítéltnél” – nem teheti be a lábát. Ha a szórakozóhely GPS koordinátái és a mozgásban lévő „eltiltott” GPS koordinátái egyszer csak azonosak lesznek – ezt az egyezést figyelni tudná egy szoftver, aminek a fejlesztése nem túl bonyolult feladat – azt jelenti, hogy a gyerek bulizni akar a tiltás ellenére. Innentől több kifejlet is szóba jöhet: a karperec mondjuk, elkezd olyan éles hangon riasztani, ami elviselhetetlen mindenki számára és csak akkor szűnik meg, ha a kölyök kimegy vissza az utcára, így a GPS koordináták már ismét nem azonosak a szórakozóhelyével – vagyis a program „figyel”. Persze számtalan egyéb lehetőség kínálkozhat, hogy mi történjen, ha rossz helyre téved hősünk; tulajdonképpen csak az ítészek kreativitása szab határt.

Az elképzelés másik része az internet szabályozásával foglalkozik. Alapvetés, hogy a közösségi portálokat, online játék- és letöltő oldalakat, video- és zenemegosztó site-okat napi rendszerességgel látogatják a fiatalok. Ezek használatának megvonása a büntetés ideje alatt, is az eltiltás része lenne. A megvalósítása egyszerűbb, mint a GPS alapú nyomon követés, hiszen az „eltiltott” számítógépére, okos telefonjára kell csupán egy jelszóval védett „blokk”-ot rakni, amely korlátozza, hogy mely oldalakat lehet böngészni. Azért, hogy más gépéről se tehesse meg ezt, a személyes account is szünetelne az eltiltás tartama alatt. Ezen feladatok megoldása rendszergazdai hozzáértésnél többet nem igényel, és úgy gondolom, hogy a koordinálás a pártfogói szolgálat feladatkörébe beleférne. Lehet, hogy visszásnak és utópisztikusnak tűnik mindez egy jogerősen elítélt fogvatartott tollából leírva, de fontosnak tartom, hogy azok az emberek, akik nem börtönbe valók, semmilyen szinten, soha nem kerülhessenek oda. Ha ezzel a módszerrel – vagy persze bármi mással – megmenthető akár csak pár fiatal is a börtöntől, akkor sem fejlesztésre, sem a törvénykezés újragondolására nem szabad pénzt, időt sajnálni."

A fenti gondolatok egy fogvatartott elméjéből pattantak ki, ő vetette azokat papírra. Elgondolkodtató dolgok vannak benne, amennyiben valakiben megmozdulna valami, akkor várom a visszajelzéseket...