„Kábítószer-prevenciós
modellprogram a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben”
KAB-ME-11-C-3218 azonosítószámú pályázati program
A fenti pályázati program befejeződött, a mai napon
rögzítettem az internetes felületen a szakmai beszámolót, ezért néhány gondolat
erejéig visszatekintek a programra. Mint korábban, a pályázat bemutatásakor már
írtam, a támogatási összegből három nagy projektelem került megvalósításra,
melyek a következők voltak: Fórum Színház, életvezetési tréning, kortárs segítő
csoport.
A Fórum Színház foglalkozásai kapcsán István Károlyné drámapedagógus a következők szerint emlékezett vissza a programra:
“A
projekt ezen eleme során mindösszesen három témakör feldolgozására került sor, amik
a következő (bűn)cselekmények köré épültek:
- Kábítószerrel való visszaélés,
- Iskolán belüli, tanár ellen irányuló erőszak,
- Családon belüli erőszak.
Három hónapon keresztül, havonta ötször, alkalmanként kb. 90
perces foglalkozás keretén belül a történet kiválasztásra került, majd a színrevitellel
kapcsolatos ötletekből kialakult a megjelenítendő színpadi verzió. Ezt követte
a fórum színházi délután a közösen megbeszélt forgatókönyv szerint.
Általánosságban - a három témakör esetében ugyanazon „menetrend” szerint -
a foglalkozások a következők szerint épültek fel:
- 1 foglakozás: a témakör feldolgozása, a forgatókönyv megírása és a színrevitel előkészítése
- 2 foglalkozás: színrevitel
- 3 foglalkozás: színrevitel
- 4 foglalkozás: színrevitel
- 5 foglalkozás: előadás
A közös munka legelején a jelentkező fogvatartottakkal
megbeszéltük, hogy mi is a Fórum Színház, mire jó – mire nem jó. Azokkal a
fogvatartottakkal, akiknek továbbra is tetszett és maga számára elképzelhetőnek
tartotta ezt az önismereti munkát, rögtön el is kezdtük a felkészülést.
A fórum színházi forma alapvető sajátossága, hogy
meghatározott témára/problémakörre épül fel, olyanra, amely a nézők soraiban
helyet foglalók sajátossága (is). Ez a három általunk kiválasztott témakör –
kábítószerrel való visszaélés; iskolán belüli, tanár ellen irányuló erőszak;
családon belüli erőszak – lehet sajátossága a nézőknek, illetve érintettségük
is lehet mindebben, de mindenképp a prevenciót szolgálja.
Mivel a mi esetünkben a játszók maguk a fogvatartottak, a
nézők pedig a Kiss Árpád Általános Iskola 8. osztályos tanulói közül kerültek
ki, fontosnak tartottuk, hogy a kamaszkorról, mint az emberi fejlődés lélektani
sajátosságairól is ismereteket szerezzenek a fogvatartottak. Hangsúlyos ez
amiatt is, hogy elősegítsük a pontos, érthető, hiteles megjelenítést.
A színrevitel és az előadás fontos eleme a rögtönzés, de ez csak akkor
történhet meg átélt/átérzett, belülről jövő módon, ha a jelentekben megjelenő
karaktereket alaposan kidolgozzuk. A karaktert átélő/megjelenítő fogvatartott
így biztonsággal tud mozogni az adott szerepben, így nem jön zavarba az előadás
során, amikor a nézők által instruálva kell tovább formálni a szereplő
cselekedeteit.
Ezért hát nem szavakat találtunk ki a szereplőknek, hanem a jelenetekben
megjelenő karaktereket dolgoztuk ki részletesen. Ennek során kerültek elő az addig
akár rejtőzködő előítéletek, hiedelmek, sablonok.
Így került felszínre a fogvatartottak elképzelése pl. egy átlagos magyar
család képéről, amely 4 tagból áll: középkorú apa, középkorú anya egy tizenéves
lánygyermek és egy szintén tizenéves fiúgyermek, aki az elsőszülött a
családban. A szülők alkalmazottak, a gyerekek tanulnak. Anyagiak terén
rendelkeznek egy kertes családi házzal (a kertben megtermelik a család számára
alapvető zöldségeket), és egy piros Suzuki típusú személyautóval. Nyaranta egy
hetet a Balatonon töltenek. A szülők már lemondtak az álmaikról, a gyerekeknek
még vannak: a lány „élő Barbie – baba” akar minél inkább lenni, a fiú pedig egy
kismotorra vágyik.
Ezek és az ehhez hasonló kimondásra került képek tudatosulása sokszor
megrendítő erővel kerültek elő.
A színrevitel során foglalkozásról foglalkozásra domborodtak ki az adott
karakter éppen a történés szerint szükséges vonásai, de mindig az alapokra
építve finomodtak a jellemvonások. A fogvatartottak – ha a próbák során hiteles
játékot láttak társuk által megjelenítve, akkor dicsérték egymást. Ez a
dicséret általában vagy a beszédes döbbent csend volt, vagy az „ezt most
elhittem” szavak. Minden esetre többen nyújtottak olyan játékot, amiben maguk
mondták ki, hogy „ez az én életem”. A kimondás, az eljátszás, a más is átélt
már ilyeneket, tehát nem vagyok egyedül érzésének munkába állítása
eredményeként nyomon követhető volt az egyre könnyebb megjelenítés. Többen –
saját bevallásuk szerint - így tudtak pontot tenni magukban addig nyitott,
lezáratlan kérdőjeles mondatokra.
Nagy húzó erő volt a fogvatartottak részéről az a hatalmas erő, hogy
kompetensek lehettek valamiben, ami nem kisebb dolog, mint a gyerekek
megsegítése! Ők, akiket a társadalom ideiglenesen kivetett/elszigetelt magától,
képesek lehetnek arra, hogy a jövő nemzedékének mutassák meg, hogyan kerülhetik
el a buktatókat! Ennek a tudatosodása óriási volt számukra, túlzás nélkül
állíthatom, hogy volt, amelyikük ezen el is érzékenyült (egy hosszú ítéletes
fogvatartott, akinek egyébként önértékelési problémái voltak).
A felkészüléssel, a színrevitellel töltött órák alatt a fogvatartottak
segítettek egymásnak, megtanulták kimondani érzelmeiket, érzéseiket. Mindezt a
kialakított védett, bizalmas közeg tette lehetővé, de természetesen nem
valósulhatott volna meg a fogvatartottak nyitottsága nélkül sem.
Egyszer sem tapasztaltam, hogy bármelyikük is visszaélt volna azzal a
tudással, ismerettel, amit a másikról, annak érzéseiről, életében történt
kríziseiről tapasztalt meg a játéka során. Sőt helyenként az együttérzést láttam
megjelenni.
Ilyen előzményekkel nagy izgatottsággal vártuk az előadásokat.
A fórum színházi délutánok során először köszöntöttem a
jelenlévő nézőket, majd a fogvatartottak bemutatták a jelenetet. A
hatásszünetet követően ismertettem a fórum színházi forma alapvetéseit, majd a
játékszabályokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy a megjelenített szituáció
körülményeit (hol, mikor, kik, milyen viszonyban és milyen körülmények között
jelentek meg eddig) nem lehet megváltoztatni!
Ezt követően megkértem a közönséget, hogy a felvetett problémára játszók
és nézők együttesen keressük a megoldást.
A foglalkozásokon nézőként részt vevő, majd véleményükről,
gondolataikról megkérdezett gyerekek eleinte megilletődöttek voltak, mind a
helyszíntől, mind a fogvatartottaktól, aztán egyre inkább felengedtek, és
képessé váltak arra, hogy bátran kimondják érzéseiket, véleményüket.
Mindent
figyelembe véve egyfajta kettős folyamat volt a fórum színházi foglalkozások
menete, amelyben a tanulva tanítás elve érvényesült.”
Az életvezetési tréning kapcsán Szatmári Zoltán addiktológiai konzultáns, szupervízor hajtotta végre a háruló feladatokat, aki a következő rövid beszámolóban foglalta össze a csoportot:
“A
drogprevenciós program két fő törekvése a legális drogok és a kábítószerek főbb
hatásainak megismertetése és a szabadulás előtt állók drogprevenciós
szempontból való felkészítése a szabadulás utáni életre volt. A foglalkozások
interaktív módon zajlottak, audiovizuális segédeszközök és flipchart tábla
segítségével.
A
foglalkozás-sorozat elején tisztáztuk a droggal kapcsolatos alapfogalmakat, így
a drog, a kábítószer, a függőség, a szenvedély fogalmát. Ezt követően
részletesen foglalkoztunk a mértéktelenül fogyasztott alkohol egészséget
károsító és a veszélyeztető körülmények közötti ivás bűnelkövetési kockázatot
jelentő hatásaival. Kitértünk a kontrollálatlanul fogyasztott alkohol családi
életet és párkapcsolatokat veszélyeztető hatásaira, különös tekintettel a
családon belüli és az élettársi kapcsolatban megjelenő erőszakra.
A
dohányzás témakörében beszéltünk az egészséget károsító hatásokról és a
leszokási nehézségekről (elvonási tünetek, dohányzási rituálé hiánya, társas
hatások).
A
kábítószerek témakörében a hatások ismertetése mellett nagy hangsúllyal
foglalkoztunk a személyes motivációk kérdésével.
A
programba beiktattunk egy olyan alkalmat is, amikor egy korábbi drogprevenciós
pályázatra készített kisfilmeket tekintettünk meg és beszélgettünk közösen a
látottakról.
A résztvevők
a program nagy részében aktívak voltak, megosztották véleményüket, de nem
igazán voltak nyitottak az eltérő véleményekre. Nehezítő tényező volt, hogy a
korábbi személyes általuk pozitívan megélt drogfogyasztási tapasztalatokat
„objektívnek” tekintették, azaz az ezen tapasztalatoktól különböző tudományos
megállapításokat (kutatási eredményeket) ritkán fogadták el.
Jól
érzékelhető volt, hogy a csoporton való megszólalást erősen befolyásolja a
háttér csoportdinamika, a résztvevők többsége ismerte egymást és a börtönbeli
„leosztott” hierarchikus viszonyok áthatották a csoportot.
Csoportvezetőként
egyedül voltam jelen és ezúttal ez esetenként kevésnek bizonyult. Hasonló
esetben talán még nagyobb hatékonysággal tudna működni egy kisebb létszámú 6-8
fős csoport, vagy egy ilyen létszámú csoport, de páros vezetéssel.
Nagy
segítség volt viszont, hogy a technikai előkészítés mindvégig kifogástalan volt
a benti kollégák részéről.”
A kortárs segítő csoport című projektelem a Váltó-sáv Alapítvány munkatársainak közreműködésével valósult meg, mely civil szervezettel immáron hosszú évek óta együttműködünk, elsősorban különféle kábítószer-prevenciós programok megvalósításában. Az általuk jelen projekt kapcsán megtartott képzésbe bevont fogvatartottak a trénerek
visszajelzései alapján egyre inkább elfogadóan és aktívan álltak hozzá a
képzéshez, kezdeti ellenérzéseiket, félelmeiket levetkőzték, és a képzés végén
már inkább az iránt érdeklődtek, hogy lesz –e lehetőségük arra, hogy valamikor újra
találkozzanak az Alapítvány munkatársaival. Ez pedig mindenképpen pozitív dolog...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése