2012. június 30., szombat

Üzenet...


Borsod egy busman "ország" 
Csicska gecik álmenők
Rohagyatok meg!! 

A szövege miatt talán 18-as karikát igénylő fotó egy ún. fogdás zárkában készült, a fogvatartottak közötti, földrajzi elhelyezkedés szerint megfigyelhető tagozódások, bandázások kapcsán gerjesztett érdekellentétek, konfliktusok mintapéldájaként. Amint azt már többször említettem, véleményem szerint hazánkban még nem annyira jellemzőek a külföldön, például az Egyesült Államok börtöneiben megfigyelhető ún. börtöngangek. itt inkább a magyar régiók szerint csoportosulnak, tartanak össze jobban a fogvatartottak, és kerülnek különféle konfliktushelyzetekbe egymással. A fotó a Nógrád megyéből származó "palóc" fogvatartottak és a BAZ megye területéről származó "borsodi" fogvatartottak közötti üzenetet örökített meg, amely nem egyedi eset. Következzen tehát máris egy újabb példa:  


"Borsodi kutyák, álmenők! Aszt mondjátok, hogy Palóc Kutyák, mégis a Palóc kaját eszitek. Csicska gecik, rohagyatok meg. HA-HA-HA" 

A szöveg egyértelműen tükrözi, hogy mekkora öntudattal bírnak a hazai pályán, azaz Nógrád megyében élő, onnan származó fogvatartottak, hiszen a "palóc" szó mindkét esetben nagybetűvel szerepel a szövegben. És utalás tűnik ki arra vonatkozóan is, hogy a borsodi fogvatartottak annak ellenére, hogy nem ápolnak felhőtlen kapcsolatot a palóc fogvatartottakkal, mégis szívesen töltik büntetésüket Balassagyarmaton, mert a fogvatartottak elmondása szerint országos viszonylatban itt elfogadhatónak tartják az élelmezés színvonalát.  
 

Rablás...

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény a 321. §-ban rögzíti a "rablás" törvényi tényállását. A hivatkozott rész (1) és (2) bekezdése szerint: "Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot avagy élet agy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz."

Ahogy arról a héten értesülhettünk, elfogadta a parlament a jelenleginél szigorúbb Büntető Törvénykönyvet. A képviselők 243 igen, 45 nem szavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadták el a törvényt.

Az egy év múlva életbe lépő új Büntető Törvénykönyv többek között szélesíti a jogos védelem lehetőségét, egyes bűncselekményeknél 12 évre szállítja le a büntethetőségi korhatárt, és bevezeti az elzárást, mint büntetést. Új bűncselekményként került bele a jogellenes termőföldszerzés és a gazdasági csalás, ezenkívül szabadságvesztéssel fenyegeti a drogfogyasztókat.

A több mint harminc éve hatályos, és közel százszor módosított jelenlegi törvényt 2013. július 1-jén váltja fel az új törvénykönyv. A változások köréből említésre méltó, hogy úgynevezett minősített esetnek számít majd, vagyis súlyosabban büntetendő bűncselekmény lesz, ha az emberölést, testi sértést, rablást, kifosztást, sikkasztást és csalást "a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el".
 
(Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20120625-elfogadta-a-parlament-a-szigorubb-btkt.html)

A közelmúltban számoltak be róla a tudósítások, hogy felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Városi Bíróság azt a két fiatalembert, aki a hétvégén Székesfehérváron elvette egy kisfiú biciklijét és mobiltelefonját - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. A rendőrség szerint az eset múlt szombaton történt. Egy édesapa tett bejelentést arról, hogy két ismeretlen férfi elvette kisfia kerékpárját és mobiltelefonját. A sértett és édesapja azonnal a két támadó keresésére indult. Egyiküket sikerült feltartóztatnia a rendőrök kiérkezéséig. Társa elmenekült, de néhány órával később a járőrök őt is elfogták. A 18 éves sárszentmihályi és a 21 éves sárkeszi férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrségi szóvivő hangsúlyozta, a rendőrkapitányság kezdeményezésére a Székesfehérvári Városi Ügyészség kedden gyorsított eljárás keretében vádat emelt a két elkövetővel szemben. A Székesfehérvári Városi Bíróság a büntetett előéletű 21 éves férfit egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, négy évre felfüggesztve, 18 éves büntetlen előéletű társát pedig egy év börtönbüntetésre, három évre felfüggesztve. Mindkettőjüknél elrendelték a pártfogó felügyeletet. Az ítélet jogerős, mert sem az ügyész, sem a vádlottak nem fellebbeztek.


A mai magyar törvényhozásban szokatlannak mondható, hogy ilyen gyorsan születik meg az ítélet egy adott büntetőeljárás eredményeképpen. A közvélemény szempontjából az eset véleményem szerint pozitív és megnyugtató hatású, még ha a felfüggesztett büntetéssel nem is mindenki ért egyet...




A témához kapcsolódó videóban ("Drogozás, rablás, fény, csillogás") fiatalkorúak nyilatkoztak a Kék Fény stábjának... Mindent egybevéve nem irigylem a tököli kollégákat, a fiatalkorúakkal való foglalkozás több szempontból is nehezebbnek tűnik számmora, mint a felnőtt korú fogvatartottak kezelése.

2012. június 29., péntek

Kiváló Áruk Fóruma


A képen látható eszköz egy konzervnyitó, golyós csappal feltuningolva, előzetesen letartóztatottak zárkájából előtalálásra került tárgy, amely kiváló mintapéldája a fogvatartotti leleményességnek. Vajon mi lenne, ha ezt a fajta kreativitást nem kizárólag a rosszra fordítanák... 

Heti szólás 5.

Heti szólás...

"A testvérem önkényes bevonuló volt, nem pucolós..."


Ez van akkor, amikor az "önkéntesség" fogalma ismeretlen a fogvatartottak számára...

2012. június 27., szerda

Fogvatartotti művészet


A rózsák szivacsmatracból készültek, szorgos és ügyes kezek munkájával, díszítési, adott esetben ajándékozási célzattal...

2012. június 26., kedd

Heti szólás 4.


Heti szólás

„Az egész bolygó egy élő orgazmus.”

(Egy fogvatartott a természettudományokban való jártasságát szerette volna fitogtatni, és az organizmusra gondolt…)

 
           

2012. június 25., hétfő

A "jógyerekek"...


A „jógyerekekről”…

Azok tartják magukat „jógyereknek”, akik fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal akarnak befolyásolni másokat. Mindig harsányak. Igyekeznek kitűnni azzal is, hogy mennyire viccesek – általában mások kárára. Kialakítanak maguk körül egy sleppet, akik bizonyos fokú rajongással néznek fel rájuk és ettől még erősebbnek érzik magukat. Látszólag nem fogadják el a bv. fegyelmi és rendszabályait, renitensnek mutatják magukat és erre biztatják a követőiket is. Jól érzik magukat a börtönben, mert itt kapnak enni, melegben vannak, és igazából nem is bánják, hogy be vannak zárva, hiszen valószínűleg otthon semmi jó nem várja őket. Neked, mint mielőbb szabadulni vágyó fogvatartottnak, semmi dolgod nincs velük, mert amellett, hogy bánthatnak, bajba is sodorhatnak Téged. Távolról kerüld azokat az embereket, csoportosulásokat, akikre ráillik a fenti jellemzés. Előfordulhat azonban, hogy minden elővigyázatosságod ellenére kipécéznek maguknak. Az a legfontosabb, hogy ne ijedj meg tőlük, hiszen gyávák és csak azzal mernek kikezdeni, akit maguktól gyengébbnek vélnek, és ne hódolj be nekik. Egy idő után le fognak szállni rólad. Ha úgy érzed, hogy egyedül nem tudsz megbirkózni a feladattal, akkor kérd nevelőtiszted vagy a felügyelet segítségét. A legjobb módszer, ha tiszta szívedből ki tudod röhögni őket. Van bent egy mondás: „A jógyerekek odakint vannak”.

 
Első bűntényes szerzőtársam egy olyan, börtön keretek között mindenkor aktuális problémáról fogalmaz, ami nemcsak a személyi állomány tagjait, hanem a fogvatartottakat is folyamatosan foglalkoztatja. A tegnapi, családi döntéshozó csoportkonferencia kapcsán rögzített írásomban is utaltam a témára, az abban részt vevő elítélt gondolatai kapcsán. A börtönbéli "jógyerekek" nem feltétlenül azok, akikkel egy mielőbb szabadulni vágyó fogvatartottnak keresnie kell a kapcsolatot. Mert miattuk általában beljebb fog kerülni, ahogy az elítélt populáció tagjai fogalmaznak. És érdemes megfogadni azoknak a fogvatartottaknak a tanácsát, akik azt mondják, hogy rájöttek, hogy a benti jógyerekek, igazából csak hülyegyerekek, mert ha eszük lenne, akkor kint lennének, a családjuk, barátaik körében...    

  
A témához kapcsolódva következzen egy régebbi írás, a netről mazsolázva (Forrás:  http://hvg.hu/sorkoveto/20090723_boronvilag_csicska_jogyerek_vamzerpedofil): 

Fiath Titanilla nő, ráadásul a Budapesti Fegyház és Börtön fizetett alkalmazottja (pszichológusa), tehát miden esélye megvan arra, hogy ne ismerje a börtönök, az elítéltek közösségeinek belső világát. Például hogy fogalma se legyen arról, mi is zajlak a fogvatartottak között, hogyan alakul ki és működik a külső szem előtt rejtve maradó börtönhierarchia, kiből lesz a domináns vagy alfa hím, kiből pedig „katona”, „köcsög” vagy éppen „csicska”. Ehhez képest Fiath – aki egyébként szabadidős tevékenységként a Ludditák rap zenekarban tündököl – tanulságos cikket közölt a börtönvilágról a Café Bábel legújabb, a tekintélyről szóló számában.

De miért is fontos, hogy mi zajlik a jogerősen elítéltek között? Önmagában sem érdektelen, hogy mi történik 10–12 ezer emberrel, ám itt a kriminológiai, börtönszervezési vagy emberi jogi szempontok mellet van másik nézőpont is, mégpedig antropológiai – emelkedettebben fogalmazva: általános emberi. A szabálykövető modern ember számára legalább annyi tanulságos, hogy miként szerveződik meg egy zárt faluközösség a messzi Melanéziában, mint hogy hogyan működik egy extrém helyzetben, a börtönben a közösségi hierarchia.

A közhiedelem úgy tartja, hogy filmrendezők, szapora szavú szociológusok, bestseller- meg újságírók sokkal többet tudnak a büntetés-végrehajtás belső világáról, mint maguk a „smasszerek”. Fiath Titanilla írása ennek az ellenkezőjét bizonyítja, a fiatal pszichológus meggyőzően tárja fel, hogy a tekintély és a presztízs hogyan tesz ember és ember közt különbséget a zárt intézetben.
Vérbő példákkal bizonyítja, hogy hamis az a szociológiai közhely, amely szerint a börtönszemélyzet, illetve rabok, valamint a külvilág, illetve a büntetés-végrehajtás totálisan elkülönülnek egymástól.

Íme, két példa Fiathtól. Könnyek áztatják D. arcát. Meghalt az anyja. Az elítélt rendszerint nyakában a könnyebb elítéltekkel húzódzkodik, de most a „jógyerek”, a „menő” maga alatt van, miközben nyilvánosan, a sétaudvaron cirógatják a börtönhierarchiában mögötte állók.

S.-nek újszülött gyereke halt meg, és a szomorú apa szeretne átkerülni M. zárkájába, aki közismereten brutális fickó. A „droidnak” elkönyvelt S. krízishelyzetben a fenevad rokonhoz fordul, aki olyannyira befogadja őt, hogy „alsó ágyat csinál testvérének”.

A rabhierarchiában – éppúgy, mint a szabad világban – dinamikusan változik, hogy ki éppen a „menő csávó” vagy a „büdös köcsög”. Szigorú kritériumok sincsenek. Az erő, az ismertség, a vérrokoni kapcsolat csak segít a felfele törőknek, de nem ad menlevelet mindenhez. Az önkép és a közösség véleménye gyakran távol esik egymástól – éppúgy, ahogy minden közösségben. De a börtönben nehezebb a javítás, alig van vissza- vagy elvonulási lehetőség. Éppen ezért kulcsfontosságú, kik birtokolják a szűkös erőforrásokat, kik rendelkeznek a tér, az idő vagy az anyagi javak felett. Ki a felsőágyas, kinek van tévéje vagy becsempészett mobilja, kinek mekkora a hátországa börtönön belül és kívül.

Fiath úgy véli, a „jógyerekek” a börtönélet meghatározó jelentéseinek is az urai. Az ő szavuk sokkal jobban számít az elítéltek megítélésben, mint a többieké. Ha ők állítják, hogy valaki pedofil vagy vamzer (besúgó), akkor a hírbe hozott csak nehezen vakarhatja le magáról a szégyen billogát, és persze a stigmának közvetlen meg kegyetlen következményei lesznek abban a miliőben, amelyben ez a két bűn megbocsáthatatlannak számít.

A „jógyerekek”, akik testi erejükkel vagy fölpumpált izmaikkal, illetve korábbi bűnözői „teljesítményükkel”, kiterjedt kapcsolatrendszerükkel, pénzükkel vagy pszichopata hozzáállásukkal vívják ki tekintélyüket, az elítélt társaik teste felett is hatalmat gyakorolnak. Ha nincs kondigép, őket használják ellensúlynak, emellett saját homoerotikus kicsapongásaikat, amelyek legtöbbször erőszakosak, „jogos leckéztetésnek” tekintik, míg a többieket effélékért simán lebuzizzák. A térhasználat is eltér: ha a cél a másik megalázása, az aktus nyilvános, ha kölcsönös belegyezésen alapul, marad a lefüggönyözött ágy vagy más intim sarok.

Szerzőnk végkövetkeztetése szerint a büntetés-végrehajtás társadalmi megrendelésre minél inkább korlátozza az elítéltek autonómiáját, annál „intenzívebben indulnak meg a személyiség épségének megőrzését biztosító folyamatok, vagyis annál dominánsabban épül fel a hivatalos renddel szemben a rabok informális hálózata/kultúrája. A szabadság nem állhat vesztésre a börtönben sem.”

A szerzőt a zárómondatnál „elragadhatta a frazeológiája”. Bizonyosan tájékozatlanságunk és nyárspolgári értékrendünk miatt, de kibúvik belőlünk a jogvédő, mi valahogy nem látjuk ennyire felemelőnek a „jógyerekek” szabadságküzdelmét. Elhisszük, hogy bizonyosan sikeresek autonómiatörekvéseikben, csakhogy azokat mások, a többi elítélt rovására valósítják meg – megalázás, erőszak és fondorlat útján. Mi is úgy látjuk, minél szigorúbb börtönrezsimet működtet az állam, annál nagyobb szerep jut az önálló börtönkultúrának, illetve az azt működtető, annak a hasznát learató „jógyerekeknek”. Nem lehet véletlen, hogy a legkimunkáltabb börtönkultúrák, legszövevényesebb hálózatok éppen a legkegyetlenebb büntetés-végrehajtási gyakorlatú országokban találhatók.
 
Rossz dolog börtönben sínylődni, de százszorosan az, ha valaki csicskasorsra jut. A magyar állam ezzel nem törődik, mert a társadalom példás büntetést követel, márpedig a közönség sohasem elégedett az ítéletek szigorával, így jó néven veszi, ha a „mellékbüntetésként” az elítélt „jófiúk” sanyargatják a többieket. Nincs ez jól így.

(Café Bábel, 58. szám)

2012. június 24., vasárnap

Visszatekintés egy családi döntéshozó csoportra...

A mai napon a TÁMOP 1.4.3.-08/1-F-2009-0057 számon megvalósítás alatt álló pályázati program keretében családi döntéshozó csoportkonferencia beszélgetésekre került sor a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Az első megbeszélés a délelőtti órákban valósult meg, ennek keretén belül a lopás, csalás és más bűncselekmények elkövetése miatt börtön fokozatú szabadságvesztés büntetését töltő Gy. fogadta családját, egészen pontosan szüleit és két testvérét.


Gy. elmondta, hogy börtönbe kerülésében nagy szerepet tulajdonít annak, hogy rossz társaságba keveredett, a baráti kör hatása jóval erősebb volt számára, mint a szülei szava. Fiatal korában elkerült otthonról, legfeljebb havonta 1-2 alkalommal járt haza, akkor is főképpen olyankor, ha segítségre szorult. Voltak ugyan tervei (mint például egy komoly párkapcsolat kialakítása), de a barátok elvitték őt egy rossz irányba. Minden pénzt, amit megszerzett, szórakozásra és a baráti társaságra fordította, míg a családját nem különösebben támogatta. Most visszagondolva azokra az emberekre, elmondhatja, hogy akármilyen barátai is voltak akkor kint, azt bent nem érzékelte. Ezzel együtt a börtönben is inkább a "jógyerekek" társaságát kereste, miattuk több olyan helyzetbe keveredett, amiből kifolyólag fegyelmi felelősségre vonására került sor, és nem kapta meg a kedvezményét. A csibészség viszont egyértelműen belerögződött, nem dob fel másokat. De a börtön mégis ráébresztette arra, hogy a "jógyerekek" nem a rácsok mögött vannak. Rájött, hogy több lehetőséget elrontott, ami miatt a saját kárán kellett tanulnia. Most úgy érzi, hogy neki be kellett kerülnie a börtönbe ahhoz, hogy átértékelje a dolgait. Voltak ugyan lehetőségei, és nem ez az életstílusa, de valahol mindig fontos volt számára, hogy bizonyítson a barátoknak, legyen például jó autója, jó csaja. Véleménye szerint, ha nem kerül be a börtönbe, akkor talán sokkal súlyosabb dolgokat is elkövetett volna. A bűncselekményt viszont felvállalja, ő követte el, minden az ő hibája, viszont belátja, hogy emiatt nemcsak ő maga szenved, hanem a családja is. A két öccse 16 és 18 éves, szeretik egymást, a családi kötelék erős, mert szüleik így nevelték őket. Azt gondolja, hogy a bűncselekmény kapcsán lennének olyan dolgok, amikről beszélne a testvéreivel, de nem tudja egyértelműen azt mondani nekik, hogy ne csináljanak hülyeséget, amikor ő már megtette. Azt viszont már el tudja mondani nekik, hogy miért ne tegyenek meg bizonyos dolgokat. A bűncselekményét tehát mindenki előtt felvállalja, a tervei között pedig ott szerepel, hogy mit kellene a jövőben másképpen tennie. 

Jelenleg még van egy folyamatban lévő ügye, amiből nem tudja pontosan, hogy mire számíthat, illetve két másik ügy, amelyekből nincs elrendelve az előzetes letartóztatása. Tehát a szabadulása pontos ideje valahol bizonytalan. Viszont az idejét igyekszik hasznosan tölteni, tagja a mesekörnek, elvégzett egy közösségi mentorasszisztens képzést, angolul tanul. Az idegen nyelvet fontosnak tartja, mert a későbbiekben akár az is előfordul, hogy külföldre kerül dolgozni. Tudja, hogy amit tett, az rossz, mégis megcsinálta. Most viszont van ideje gondolkozni, és egyre inkább megismeri az embereket, akik körülveszik őt. Reggel felkel, szétnéz maga körül a zárkában, látja a fogvatartottakat, ismeri már a magatartásukat, a gondolkodásukat, és tudja, hogy neki nem ez a célja. Tudja azt is, hogy bármit is akar magával a későbbiek során kezdeni, kell, hogy legyenek készségei, képességei. Az újonnan érkező fogvatartottak mesélnek arról, hogy milyenek a kinti dolgok, számára szinte felfoghatatlan, hogy mennyi minden változott azóta, hogy bekerült. Fontosnak tartja, hogy tanuljon, megválogassa az emberi kapcsolatait. Rájött, hogy a régebben "ratyinak" tartott emberekkel éri meg foglalkozni, mert ők dolgoznak, tisztességesen élnek. Magát nem tartja rossz embernek, de tudja, hogy befolyásolható. Bizonyítani szeretne a családjának, hogy ő nem ez az ember, aki a börtönt járja, azt szeretné elérni, hogy büszkék legyenek rá.

Az édesapja úgy reagált a fia által elmondottakra, hogy az nem mindenben úgy van, ahogy azt Gy. előadta. Van, amikor hónapokig nem ír nekik, nem tudják, hogy mi van vele. A bekerülése előtt sem velük lakott, mert volt egy vitájuk, amikor azt mondták neki, hogy vagy menjen haza emberi időben, vagy sehogy, mert a két öccsének pihenésre van szüksége. Az apa szerint fia soha semmit nem adott haza, nem támogatta őket, de úgy értékeli, hogy talán jobb is, hogy ez történt, mert így nem kerülhetett elő tőlük semmi olyan, ami esetleg bűncselekményből származott volna. 

A bekerülése előtti utolsó két hétben kezdett volna rendeződni a kapcsolatuk, akkor hívták haza, hogy ismét lakjon velük. Addig, amíg a rendőrök nem mentek hozzájuk házkutatásra, nem is tudták, hogy mi történt. Meglepetésszerűen érte őket a dolog, mert mindig mondták a fiúnak, hogy ne csináljon hülyeséget, mert annak nem lesz jó vége. Valahol számítottak arra, hogy ez bekövetkezik, de nem akarták elhinni. Amikor megtudták, hogy fiuk mit csinált, akkor olyan volt számukra, mintha kívülről látnák magukat...

Pontosan a mai napig nem tudják, hogy mit követett el a fiuk, illetve mivel gyanúsítják még a folyamatban lévő ügyek kapcsán, mert bűntársaival ellentétben ő sosem beszélt erről velük, nem küldte haza a vádiratot sem. Azt, hogy mivel vádolták onnan tudták meg, hogy a bűntársak a hozzátartozóiknak eljuttatták a saját vádiratukat, és a családtagjaik nekik is beszámoltak erről. Ekkor tudták meg, hogy voltak olyan cselekmények, melyeknél valójában ott sem lehetett, de ekkor már késő volt segíteni rajta...     
       
Az apa véleménye szerint a fiát nem érdekelte, hogy a szülők tudjanak bármit is az ügyéről, nem bízott bennük. Most sem tudják egészen pontosan, hogy még milyen eljárások vannak vele szemben folyamatban, bizonyos dolgokat újságokból ismertek meg. Vannak olyan emberek, akik otthon röhögnek a fián, mert az olyan balhékat is elvitt, amelyeket nem követett el. A szülők hiába nyújtanak neki segítő kezet, ha ő nem fogadja el azt. Mindenesetre úgy gondolja, hogy ha egykor beavatja őket, akkor talán tudtak volna segíteni neki...

Az apa úgy véli, hogy fia tönkreteszi magát, de nem tudja, hogy pontosan miért. Lehet, hogy a bűntársainak gyerekei vannak, de neki is vannak testvérei és lehetett volna saját gyereke. A baj a bizalom hiánya. Rossz érzés neki, ahogy azt hallja, hogy a fia ebben vagy abban az ügyben gyanúsított, de nem tudnak semmi konkrétumot...

A történteknek az apa meglátása szerint erkölcsi hatása nem volt, akik ismerik a családot, azok nem ítélik el őket a fia miatt. A történtek után nem fordult el tőlük senki sem. Az anyagi hatást sem értékeli jelentősnek, de mentális téren sokat sérültek. Reggelente úgy keltek fel, hogy a felesége sírt. A testvérek pedig Gy. üres szobáját nézték. Az anyagi dolgok kapcsán annyit azért megjegyzett, hogy a testvérek számára talán rossz volt, hogy nem jutott például fagyira, mert kellett a pénz másra, de a legrosszabb mégsem ez volt. A tehetetlenség és az ingerlékenység volt a legfájóbb a dologban. Lelkileg, idegileg kezdtek felőrlődni, a feleségével sokat bántották egymást, mert a fiuk börtönben volt, de ők kéznél voltak egymásnak...

A jövőt illetően az apa kétségekkel küzd. vagy minden jóra fordul, vagy nem lesz ebből semmi. Ez a kettősség jár a fejében. A fiának ugyanis lehetnek különféle tervei a börtönben, hogy mi lesz a szabadulása után, de kérdés, hogy milyenek lesznek a körülmények. A maga részéről reménykedik, hogy rendbe jön minden, de fél, hogy mégsem fog minden normalizálódni. Nagyon örülne, ha jóra fordulnának a dolgok, de a félelmek is erősek. Ha nem így lenne, akkor térden állva kérne bocsánatot a fiától, amiért kétségei voltak. de azt nem tudja, hogy az elveszett éveket hogyan lehet bepótolni. Fél, hogy a szabadulás után is lesznek olyan emberek, akik csak kihasználják a fiút, mert az mindig megtalálta az ilyeneket... 

Az anya ezt azzal egészítette ki, hogy amennyiben a fiának van akaratereje, akkor mindent megállhat, akkor lehet remény. És abban is bízik, hogy a lemondás iránti képességből örökölt valamit a szüleitől.

Gy. tisztában van vele, hogy nehéz lesz kint, nem lesz egyszerű jó döntéseket hozni, és beilleszkedni a kinti világba...

Az édesanyja szerint mindenek előtt magában kell tisztába tennie a dolgokat, eldönteni, hogy mit akar, kitől vár segítséget, kiben bízik, ki a fontos neki. 

A beszélgetés ezt követő szakaszában Gy. és a családja a kapcsolattartásuk rapszodikus voltáról beszélt. A mesekör fellépésén a szülei és testvérei ugyan ott lehettek volna, de ő nem küldte ki nekik időben a meghívót. Igaz, hogy a szülei sem írnak neki rendszeresen, de anyja két műszakban dolgozik, és apja is sokszor olyan fáradtan ér haza este a munkából, hogy ad egy puszit a feleségének és már ki is dől. Ellentmondásosnak érzik, hogy a fiuk azt írja nekik, hogy mennyire hiányzik a család, utána meg két hónapig semmi... 

De régen is inkább a nagymamához ment, hozzá fordult, mert ott minden egyszerűbb volt neki, nem volt kötöttség, akkor jött-ment, amikor akart, nem kellett takarítania. A nagymama a szülei ellen ment a túlzott engedékenységgel, az elnézéssel. 

A jövőre nézve a szülők mindketten úgy gondolják, hogy a bizalom helyreállítása, kialakítása, illetve az őszinteség kulcsfontosságú dolgok lesznek. De a fiuk talán magával sincs tisztában. Nem azt mutatja, amit gondol. Nem várják azt, hogy regényt írjon nekik, de legalább havonta, kéthetente küldjön pár sort, hogy ne aggódjanak. Mert a bizonytalanság nagyon rossz. Amikor tárgyalásáról tudtak, akkor sokszor úgy mentek el oda, hogy szabadságot vettek ki, amit még akkor sem bántak, ha benapoltak. De legalább láthatták a fiukat... Az apa úgy érzi, hogy a fia néha úgy van vele, hogy hiányoztok nagyon, de szarok rátok... Pedig csak néhány sor kellene...

A szabadulás után az apa szerint újra meg kell ismerniük egymást, egymás mozdulatait, lépéseit, és ez fogja adni az első bonyodalmakat. Gy. egykor kilépett a családból, most belép oda. Az eltelt idő alatt viszont a testvérei is megnőttek, változtak, gyerekekből felnőtté értek. 

Gy. közeli tervei között szerepel, hogy egy másik nevelési csoportba kerüljön, másik szintre, de a mostani helyzetről, a családi beszélőről úgy gondolja, hogy nem sok börtönben van ilyen, és az sem sok börtönben történne meg, hogy egy olyan elítélt, mint ő, akinek fogdás fenyítése is van, ilyen figyelmet kapna és ekkora lehetőségeket...

A fiatalabb öccse visszaemlékezve a történtekre, úgy fogalmazott, hogy először nem is értette, hogy mi történt. Egy osztálykirándulásról tért haza, gyereknap körüli időszakban amikor Gy. sehol sem volt. A bátyja letartóztatása azonban rá jó hatással volt, mert ő is sokat lógott az iskolából, de ekkor elgondolkodott a saját életén. A szülei pedig sokat segítettek neki, legalábbis próbáltak. A történtek belülről nem érintették őt nagyon rosszul, de valahol megállították őt azon az úton, amelyre maga is rátért, testvéréhez hasonlóan. Látta, hogy a testvére miatt a szülei sokat szenvedtek, ezért megemberelte magát, kezdett odafigyelni a tanulásra. Jelenleg már 4,2 az átlaga, angolból jók az eredményei, és ösztöndíjat is kap. Az, hogy annak idején rabruhában, bilincsben látta a bátyját, rossz volt. De ráébresztette, hogy le kell cserélnie a barátait, és nem azt kell nézni, hogy mit szeretne, hanem azt, hogy reálisan mit tud elérni. Fel kell mérni a lehetőségeket és az eshetőségeket, és ezt követően kell jó döntést hozni. Ha sikerül, akkor tervei szerint rendőr szeretne lenni...

Az idősebbik öccse először azt hitte, hogy a testvérét a rendőrök csak összekeverték valakivel. Nem hitte, hogy a bátyja ilyesmibe keveredett. Aztán félt attól, hogy neki is gondjai lesznek a bátyja miatt, mert egy elég jó nevű iskolába járt, ahol ráadásul a diákönkormányzat vezetője is volt. A tanárok azonban bíztak benne, nem a testvére alapján ítélték meg. A történtekben az volt a legnehezebb, hogy beletörődjön abba, hogy a testvére börtönben van. Gy. számára azt a célt tűzné ki, hogy sikerüljön neki négy ember közé beilleszkedni, e pedig a barátaival foglalkozzon. Tanulja meg, hogy ki az aki árt, és ki az, aki segít...

A család szerint ha valaki nem igényli a segítséget, annak nehéz segíteni. De a segítséget el is kell fogadni, csak úgy lehet haszna...    

Az elkövetkező időben fontosnak tartják, hogy a börtönben Gy. vegyen részt a felkínált pszichológusi egyéni foglalkozásokon, fejlessze életvezetési készségeit, ember- és önismeretét. A kapcsolattartással összefüggésben valamennyien vállalják, hogy igyekeznek azt erősíteni javítani. És mindent megtesznek annak érdekében, hogy erősítsék az egymás iránti bizalmat. Gy. továbbra is tanulni szeretne, és a börtönben lévő lehetőségekhez mérten elkerülné a "jógyerekek" társaságát. Mert már látja, hogy kifelé szeretne menni, ahol az igazi jógyerekek vannak...


Végezetül következzen egy indiai eredetű mondás, amit ma hallottam intézetünk börtönlelkészétől:

"A szenteknek is van múltjuk, de a bűnösöknek is van jövőjük." 
        

                
             

2012. június 23., szombat

Üzenet...


Egy zárkaajtó belsejére vésett felírat, melynek készítője a "Bokszoló" résszel valahol a vágyait fejezi ki, mivel sem fizikai adottságai, sem ebbéli képességei nem teszik őt feltétlenül alkalmassá az ökölvívás űzésére. A "Tata" az illető fogvatartott becenevére utal, míg a "Zöldfa Út" az állandó lakhelyének címe, egy bűnügyileg eléggé fertőzöttnek számító környék, ahonnan több fogvatartott került már hozzánk...

2012. június 22., péntek

Interjú egy fogvatartottal...

Az alábbi rövid beszélgetés interjúalanya egy többszörös visszaeső kriminalitású, fegyház végrehajtási fokozatú elítélt, aki rablás és önbíráskodás miatt kiszabott 3 év 5 hó tartamú szabadságvesztés büntetését tölti intézetünkben. Befogadása óta kilenc büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodott, hosszabb-rövidebb ideig, 2009-ben megvalósult első befogadása óta 17 esetben kellett vele szemben fegyelmi eljárást kezdeményezni, nyilvántartott fegyelmi fenyítéseinek száma 10. Az általa elkövetett cselekmények között több személyi állomány tagjával szembeni tiszteletlen magatartás található, szintén több a fogvatartott társak sérelmére elkövetett bántalmazás, verekedés, továbbá több esetben került elő a környezetéből tiltott tárgy (mobiltelefon, gyógyszer stb.). A magatartása tehát korántsem tekinthető normakövetőnek, együttműködőnek. Az elmúlt időszakban több zárkában megfordult már, de beilleszkedése mindenhol problémákkal tarkított volt. Szinte folyamatosan különféle konfliktusokat generál a környezetében elhelyezett más elítéltekkel, a személyi állomány tagjainak plusz feladatok megoldását feladatul adva ezzel. Aktuálisan legutóbb kijelölt körletén is problémája akadt társaival, ami miatt kérelmet terjesztett elő, hogy engedélyezzék részére, hogy egy másik körletrészre legyen áthelyezve, mert ellenkező esetben úgy érzi, hogy olyan konfliktusba kerül a környezetében lévő többi fogvatartottal, ami miatt egy bűnvádi eljárás indulhat vele szemben. Elmondása szerint képesnek érzi magát arra, hogy Rivotrilt szerezzen be, és annak hatására "oldja meg" a problémáját. Ezt pedig szeretné megelőzni...        

(A kép csak illuszráció.)

-    Meséljen a zárkán belüli „nagyvilági” életről: 
-    Sokszor azt láttam, hogy apám agresszív volt az emberekkel.
Valószínű, hogy az én agresszivitásomat is tőle örököltem. Viszont ha akarom, akkor nyugodt is tudok lenni. De én inkább a pörgős zárkákat szeretem. Pörgésen azt értem, mikor azt látom, hogy olyan gyerekek vannak a zárkában, akik hasonlítanak énhozzám. Én 19 évesen kerültem be, vékony voltam, de stabil. Ha kellett felálltam verekedni, akár az alsó ágyért is. Ha a zárkatársaimban magamat, a „fiatalságomat” látom meg, az jó érzéssel tölt el. Ha egy zárkán belül több menő fogvatartott is van, akik belemennek a hülyeségbe én is velük tartok. Régebben a nyugodt zárkát nem szerettem, csak a pörgőseket, ott éreztem magam jól. Már nincsen csak 7 hónapom szabadulásig, most már a nyugodtságra vágyom, szabadulni akarok. Régebben sokszor bepörgettem magam a többiekkel. Ilyenkor, ha rivóhoz jutottam, indult az utazás.
-    Mi az az utazás?
-    Kb. 30 szem rivót beveszek egyszerre, felpörget és utána már csak szinten kell tartani magam.
-    Hogyan?
-   Magába a 30 szem először elálmosít, de ezt az álmosságot 1-2 kávéval meg lehet fordítani és akkor már pörög is az ember. A szinten tartás alatt azt értem, hogy mikor kezd kimenni a hatás, ráveszek újabb 5 szemet és újabb kávét iszok meg, és így tovább. Ezt a hatást kb. 2-3 napig lehet szinten tartani. Az utazással gyorsabban telik az ítélet, legtöbbször nem emlékszik az ember semmire, de mégis megy az idő. Ilyenkor, ha kérdeznek, ugyanúgy válaszolok a kérdésekre, elő tudom magam adni úgy, mintha tiszta lennék. Mikor kimegy a hatás nem emlékszem a történtekre, csak ha segítenek feleleveníteni részleteket a múltból. Egyszer a saját szememmel láttam, mikor előttem egyik elítélt 100 szem rivót vett be egyszerre. Rendszeres használó volt, remegett érte, ha hozzájutott. Nekem 30 szem volt a plafon, mivel kint ezt nem használtam, először 1 szemet vettem be a hatás miatt. Elálmosított. A következő alkalommal 3-4 szem következett, kávéval. Ettől kába voltam. Az igazi pörgés 30-nál kezdődött. Mindenkinél más az adag, a pörgés eléréséhez, de átlagba a 30 kell hozzá.
-   Csak a börtönön belül rivózott?
-   Igen. Mikor kint voltam, volt olyan időszakom mikor speedeztem, meg „kóláztam” (kokain), mikor mihez jutottam hozzá. Mindig csak olyan szereket használtam, amiket nem vénásan kellett beadni. Félek a tűtől. Ha volt pénzem megvettem, ha nem volt, akkor előfordult, hogy a haverok vettek nekem anyagot. 6-8 órán keresztül pörgetett, mikor hazamentem, úgy loptam el anyámtól 1 szem xanaxot, hogy tudjak a buli után aludni. Ez megfordította a pörgést és elálmosított, de mára már másképp gondolkozok, szabadulni akarok és kimenni külföldre dolgozni, felhagyni a bűnözéssel, ez már csak a múlté...

Nem szeretnék nagyon pesszimistának látszani, de meglátásom szerint ez nem egy sikertörténet lesz. Ezzel együtt köszönöm a közreműködést nevelő kollégámnak, aki a fogvatartottal való beszélgetést az érintett beleegyezésével rögzítette...

2012. június 21., csütörtök

Kép (majdnem) szöveg nélkül...



A fotó egy zárkaajtó faborításáról készült, a kissé gyengén kivehető szöveg a következő: "Új lakcímem Tököl...)... Ez is egy üzenet az utókornak, az itt maradóknak. Egy olyan fogvatartott társ részéről, aki végleg átszállításra került, a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetébe, de ezt megelőzően egy viszonylag tartós emléket akart hátrahagyni. Nem feltétlenül hasonlítanám a híres hollywood-i filmsztárok tenyerének betonba öntött lenyomatához, az elkövető ezzel együtt vélhetően úgy gondolta, hogy letette a névjegyét a többiek előtt, és talán akadnak olyanok, akik ezért egy kicsit sztárolják őt...  

Gondolatok az elzárásról...

Egy 10 napos elzárásról

"Rendhagyó módon, szakítva eddigi írásaim céljával és stílusával, nem kizárólag az első bűntényesek számára akarok tanácsokat osztogatni a mielőbbi szabaduláshoz, és hogy a börtönben töltött idő elviselhetően teljen, hanem igyekszem mindenkihez szólni: „Akinek füle van, az hallja meg.”

Az történt, hogy egy fiatal, valamilyen okból kiindulva egy élelmiszerboltból, csokit lopott. A bíróság ezért jogerősen 10 napos elzárásra ítélte. A fiatal, annak rendje és módja szerint letöltötte a büntetését. A szabadulásának reggelén megkérdezték tőle, hogy: „- Na, milyen volt?” A gyerek pedig magabiztosan és flegmán válaszolt: „- ugyan . . . semmi az egész börtön!”. Amikor ezt a sztorit elmesélték nekem, bizony megdöbbentem . . . Végig futott az agyamon, hogy ez a kis srác többé nem fog félni a börtöntől. És mivel eddig is megvolt benne a hajlam – hiszen lopott –, már semmilyen visszatartó erő nem lesz, ami meggátolná őt a további – ki tudja milyen minősítésű – bűncselekmények elkövetésétől. Ráadásul azt hiheti ez a szerencsétlen, hogy ennyi idő alatt már mindent látott a börtönből, mindent tud a börtönről, és ismeri, sőt netán még kezelni is tudja a rabtársait, pedig dehogy! Még azt is el tudom képzelni, hogy a haveri körében attól a 10 napos elzárástól extrán menő lesz. Szóval minden együtt áll ahhoz, hogy főhősünk a közeli jövőben tüzetesebben tanulmányozhassa a börtön belső világát, mert elkövet valami lopástól is súlyosabbat... Esetünkben ez a 10 napos elzárás nem bizonyult elrettentőnek, így minden volt, csak hatékony nem.

Ugyanakkor evidens, hogy valamilyen büntetés szükséges, hiszen senkinek nem szabad fizetés nélkül, önkényesen ezt-azt elvinni a boltból. Valami olyan eszközt kell találni, ami megfelelően szankcionál, ami jobban szolgálja a nevelő célzatot. Az ilyen kiskaliberű bűnelkövetőt nem kellene egyből elzárásra ítélni! A börtönt meg kell hagyni utolsó megoldásnak, hogy amikor már semmi nem segít, akkor előhúzható legyen a kalapból, és akkor már a delikvens a büntetését tényleges valójában élje meg, nem csak 10 napos tingli-tangliként. Nem jut eszembe jobb kifejezés, minthogy „életszerűbbé” kellene tenni a törvénykezés erre vonatkozó részét. Haladni a korral, megvizsgálni, mi az a szankció, ami egy mai fiatalt eltántorít attól, hogy elkövessen valami bűncselekményt.

Íme egy megoldás: Arra jutottam, hogy bizonyos weboldalak és szórakozóhelyek látogatásától való eltiltás eredményre vezethet! „- Loptál a boltból, öcskös? Oké, te akartad! Két hónapig nincs se facebook, se disco!” Természetesen mindezt nem apuci-anyuci mondja ki, hanem állam bácsi – akit közvetlenül a bíróság képvisel és neki bizony van szava! Melyik visszatartóbb? Az hogy a gyerek, aki napi 2-3 órát facebook-ozik, és hetente legalább egyszer elmegy csajozni a discóba, egyszer csak, mondjuk 2 hónapig, nem teheti, vagy az, hogy szimplán 10 napig nem alszik otthon, viszont továbbra is melegben van, fürdik és napi 3x enni kap? (Mert az ilyen kis bűntényes semmi, de semmi mást nem fog tapasztalni abból, hogy mi is a börtön valójában.) Lehetetlen a megvalósítás? Technikai szempontból nem. Az Egyesült Államokban már jó ideje viselik a házi őrizetesek azt a levehetetlen karperecet, vagy lábperecet, ami jelzi az adott személy tartózkodási helyét. Egy ilyen eszköz alkalmazásával és a GPS technológia felhasználásával nyomon követhető a mozgás. Ki kell alakítani egy központi, számítógépes adatbázist, ami azokat a szórakozóhelyeket tartalmazza, ahová az „eltiltott” – szebb szó az „elítéltnél” – nem teheti be a lábát. Ha a szórakozóhely GPS koordinátái és a mozgásban lévő „eltiltott” GPS koordinátái egyszer csak azonosak lesznek – ezt az egyezést figyelni tudná egy szoftver, aminek a fejlesztése nem túl bonyolult feladat – azt jelenti, hogy a gyerek bulizni akar a tiltás ellenére. Innentől több kifejlet is szóba jöhet: a karperec mondjuk, elkezd olyan éles hangon riasztani, ami elviselhetetlen mindenki számára és csak akkor szűnik meg, ha a kölyök kimegy vissza az utcára, így a GPS koordináták már ismét nem azonosak a szórakozóhelyével – vagyis a program „figyel”. Persze számtalan egyéb lehetőség kínálkozhat, hogy mi történjen, ha rossz helyre téved hősünk; tulajdonképpen csak az ítészek kreativitása szab határt.

Az elképzelés másik része az internet szabályozásával foglalkozik. Alapvetés, hogy a közösségi portálokat, online játék- és letöltő oldalakat, video- és zenemegosztó site-okat napi rendszerességgel látogatják a fiatalok. Ezek használatának megvonása a büntetés ideje alatt, is az eltiltás része lenne. A megvalósítása egyszerűbb, mint a GPS alapú nyomon követés, hiszen az „eltiltott” számítógépére, okos telefonjára kell csupán egy jelszóval védett „blokk”-ot rakni, amely korlátozza, hogy mely oldalakat lehet böngészni. Azért, hogy más gépéről se tehesse meg ezt, a személyes account is szünetelne az eltiltás tartama alatt. Ezen feladatok megoldása rendszergazdai hozzáértésnél többet nem igényel, és úgy gondolom, hogy a koordinálás a pártfogói szolgálat feladatkörébe beleférne. Lehet, hogy visszásnak és utópisztikusnak tűnik mindez egy jogerősen elítélt fogvatartott tollából leírva, de fontosnak tartom, hogy azok az emberek, akik nem börtönbe valók, semmilyen szinten, soha nem kerülhessenek oda. Ha ezzel a módszerrel – vagy persze bármi mással – megmenthető akár csak pár fiatal is a börtöntől, akkor sem fejlesztésre, sem a törvénykezés újragondolására nem szabad pénzt, időt sajnálni."



A fenti gondolatok egy fogvatartott elméjéből pattantak ki, ő vetette azokat papírra. Elgondolkodtató dolgok vannak benne, amennyiben valakiben megmozdulna valami, akkor várom a visszajelzéseket...

Heti szólás 3.


Párbeszéd a sport- és sétaudvaron, szabad levegőn tartózkodás során:
-          Mi volt másodfokon?
-          Helybenhagytak.



(No comment...)

2012. június 20., szerda

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön a Hír TV "Riasztás" című műsorában. Ha valaki még nem látta volna...


A Radio Q 99,5 műsorából...

„… mind az összes zsiványok, betyárok, erős, okos, furfangos legények, a helyén van az eszük is csak a szívük eltévedt valahova. Ha visszatalálna a szívük a helyére, boldogan élhetnének ők is, amíg meg nem halnak…” Idézet ez egy mesejátékból, amelyet a balassagyarmati fegyház és börtön fogvatartottjai írtak, próbáltak hónapokon át, hogy aztán előadják családtagjaiknak.

Király vagy halál? – volt a mese címe és ez nem is olyan könnyű kérdés egy börtönben. Hétfő esti vendégeim, Büky Dorottya és Kóródi Mária, a Feldmár Intézet munkatársai, a balassagyarmati fegyház mesekörének vezetői. A módszerekről, élményeikről, sikereikről, kudarcaikról és az új bemutatóról, a Hófehérke és a hét törpéről mesélnek. 



Vallásgyakorlás

Ahogy arról a BVOP honlapja is beszámolt ( http://www.bvop.hu/?mid=2&cikkid=1772), 2012. június 13-án a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet III. objektumának szálló épületében 28 fő börtönlelkész részvételével került megtartásra a Börtönlelkészi Szolgálatban foglalkoztatott lelkészek 2012. évi továbbképzése. A rendezvény elöljárója Csóti András bv. vezérőrnagy, mb. országos parancsnok volt.

(Forrás: BVOP honlapja)

A büntetés-végrehajtási intézetekben elhelyezett fogvatartottak részére a jogszabályi rendelkezések figyelembe vételével biztosított a vallásgyakorlás. A fogvatartottak ezt természetesen igénylik is, a Házirendben és a napirendben rögzített lehetőségek szerint. A témához kapcsolódóan most következzen egy fogvatartotti gondolatáramlat: 



Hívők, álhívők és önjelölt Krisztusok
- avagy vallás a börtönben -


"Mielőtt a címben szereplő témára térnék, fontosnak tartom elmondani, hogy jómagam nem vagyok egyik felekezet tagja sem, sosem voltam és nem is szándékozom az lenni. Mondhatni, ateista lennék. Azonban mindig is érdekeltek a világ vallásai, de pusztán tudományos alapon. Ezért ifjabb koromban és tanulmányaim során megismerkedtem a történelmi egyházakkal, azok tanaival, alapműivel. Mindig is érdekelt az emberi elmének azon része, amely létrehozta, létrehozza az isteneket és a misztikumokat köréjük. Sokan úgy tartják, hogy kezdetben az ember az ismeretlent próbálta ekképp racionalizálni. Majd az egyik generáció oltotta be a másikat azzal a gondolatmaggal, amely az idők és generációk során hatalmas és kusza őserdővé nőtte ki magát. Megjelentek erős, vaskos ágak, azonban rengeteg rövidebb, hosszabb lélegzetű vadhajtás is feltűnt, és fel is tűnik napjainkig. A modern, rohanó világban azonban a hit és vallás kérdése jelentős transzformáción esett keresztül, és a jelentősége jelentősen megkopott a mindennapokban. Főleg, ha a középkor Európáját vesszük alapul. Rengeteg új vallás, szekta jelent meg és a médiumokat önjelölt próféták vették uralmuk alá. Legtöbbjük célpontja a kétségbeesett és reményvesztett emberek csoportja, akiknek instant válaszokat szolgáltatnak. Természetesen tisztelet a kivételeknek. A gazdasági válság elhúzódása mind inkább hizlalja a fent említett csoportot. Azonban hol lehet egy kupacban a legtöbb reményvesztett és választ kereső embert találni, ha nem a börtönökben. Azt kell, hogy mondjam, rendkívül széles a paletta, amiből választani lehet. Hiszen a történelmi egyházak mellett az új hullám képviselői is toborozzák híveiket az elítéltek körében. Az én olvasatomban először kicsit multi-level marketingesnek tűnt a felhívás, miszerint „Gyere a gyülibe tesó. Ha jársz, kapsz dicséretet meg minden!” Így fordulhatott az is elő, hogy mikor a résztvevők összeírásával foglalkozó ember megkérdezte az éppen bekerült elítéltet, hogy melyik felekezetbe kíván menni, a válasz a következő volt: „Kint is jártam én.” „Igen, de melyikre?”, „Mondom kint is jártam!”; „De melyikre írjalak fel?” „Hát valamelyikre, no!” Vagy valaki a bent léte második napján tér meg és változik feddhetetlen „szentté” a korábbi drogfüggő, szerencsejátékos tolvajból. Nos, ilyenkor felvetődik a kérdés vajon tényleg az általa választott felsőbb hatalom szolgálatába helyezte lelkét vagy csupán a kedvezményekre és a csoport által biztosított pozíciókra áhítozik. Beszélgetve az emberek többségével azt kell mondanom, az utóbbi felvetés gyanúja igen erős. Talán úgy lehetne főszabályt alkotni, hogy aki kint is gyakorolta vallását, az hitelesnek tekinthető, azonban a bent megtértek jó részét megilleti az álhívőség bélyege. Van, aki azonban oly sokáig igyekszik fenntartani a látszatot, hogy rabjává válik ennek a gondolatvilágnak, amelyet teremtett magának és valóságként kezdi azt érzékelni. Egyszerűbben fogalmazva elkezdi túljátszani a szerepét. Elkezdi magát a körülötte lévők lelki és szellemi üdvéért felelős személyként érzékelni. Ahogyan kint is, ezek az emberek hamar megtalálják azokat, akikre befolyással tudnak lenni, akik nyitottak a szavaikra, iránymutatásaikra. Minél nagyobb ez a csoport, annál nagyobb az egójuk növekedésének mértéke. Ez természetesen exponenciális változás. Legtöbbször segít racionalizálni a múltban elkövetett cselekményeket és magát az éppen aktuális hívő érdekeinek képviselőjeként feltüntetni. Ergo, ha valami jó történik, akkor az ő imájának hatására történt, míg ha valami rossz, akkor letért az útról. Hajlamosak elfeledkezni továbbá arról a kontrasztról is, ami múltjuk és jelenük között húzódik. Talán a végső stádiuma az egójuk transzformációjának, mikor egyenesen Krisztushoz hasonlítják magukat. Ezzel is racionalizálva azon igényüket, hogy nekik több jár mindenből és bármit, amit tesznek Istentől való. Egyenesen Isten szól hozzánk az ő szavain keresztül, hiszen ő csupán az „írást”, a Szent Bibliát szólja. Ezzel természetesen nehéz vitatkozni. A legtöbben nem is jutnak ezen túl. Aki azonban kicsit jobb memóriával van megáldva és többször hallja a magyarázatokat, észreveheti a szabályok és prédikációk öncélúságát. Egy ennyire zárt környezetben a legtöbb intrika és „oldalazás” napvilágra kerül és az érdekek hálója kibogozható. Így változik egy másra örökérvényű tiltott dolog üdvözítővé a megfelelő embernél. Továbbá a bűn erénnyé. Akadnak olyanok is, akik az elkövetett bűn súlya alatt válnak hívővé. De a legtöbben inkább felismerik, hogy kihasználhatják a csoportosulás és az indivídum ereje közti különbséget és ebből akár a szabadulás után is profitálhatnak. Kvázi exportálva nyájukat a kinti világba és ezzel megteremtve azt a lehetőségüket, hogy bent megszerzett privilégiumaikat tovább gyakorolják, fejlesszék, immár a rácsok teremtette korlátok nélkül. Így míg sokan el kívánják választani a benti és a kinti létüket, ők tovább kívánják azt élni. Természetesen akadnak kivételek is, akik valóban segíteni kívánnak, de lévén bűnözőkről van szó, inkább feltételezhető a hátsó szándék megjelenése. Ily módon, míg egyesek csak beszélgetni és dicséretekért járnak a vallásos csoportok találkozóira, mások már jövőbeni nyájuk és fejősteheneik tagjait keresik. Ezzel persze még nem ártanak senkinek. Bennem azonban mindig felmerül az a kérdés, vajon mit szól az általuk megszólaló Isten a tevékenységükhöz. A helyében nem minősíteném túl pozitívnak, egy-két jó példától eltekintve, ami a nagy számok törvénye alapján adódik. Amikor azonban egy hirtelen jött eső elmossa a „buzgó” hívők hadát egy, a tiszteletére adott koncerten, akkor az ateistában is felmerül a gondolat, valóban létezik-e felsőbb hatalom, ami nem nézhette tétlenül ezt az arcpirító szemtelenséget, amit a nevében kívántak elkövetni. Persze erre is megvan a magyarázat, és a hirtelen jött jeges eső nem csapás, sőt inkább áldás. No meg nem kell többet belelátni, ez csupán eső. Ilyenkor tehát fennáll a szerepcsere esete, hiszen a felek ellentétes térfélre kerülnek. Talán ezért is marad meg az örök kérdések sorában, hiszen egyik fél sem tudja maradéktalanul bizonyítani a saját igazát objektívan. Egy dolog azonban biztos: barátokat, hittársakat nem a börtönben kell szerezni. Mert itt sem minden arany, ami fénylik. Ha pedig úgy döntünk, hogy a hit útjára lépünk, inkább járjuk ki a magunk útját, és ne vegyük igénybe az önjelölt krisztusok segítségét. Hiszen a bűnbocsánat keresése nem feltétlenül egyirányú út és rossz kezekben ismét visszavezet a kiindulási ponthoz..."

Azt hiszem, hogy az előbbiekhez különösebb kiegészítést nem kell tennem, mert igen jól összefoglalta azokat a kétségeket, előfeltételezéseket, előítéleteket, gondolatokat, melyek az elítéltek vallásgyakorlási, lelki gondozást célzó foglalkozásokat látogatási szokásaival kapcsolatban nemcsak az érintetteket, de a személyi állomány tagjait is áthatják. A gyakorlatban egyébként valóban megfigyelhető, hogy egyes fogvatartottak elsősorban nem feltétlenül az óriási lelki elkötelezettség és hit miatt látogatják a különböző vallási tárgyú foglalkozásokat, hanem azért, mert az együttlétek idején módjukban áll a zárkán kívül töltött idő mértékét növelni, ráadásul annak során más körletszinten, más nevelési csoportban elhelyezett társaikkal is találkozhatnak, kapcsolatba kerülhetnek, adott esetben nemcsak információkat cserélve velük.

De ne feltételezzük a rosszat, a fogvatartottak többsége minden bizonnyal magáért a programért, a lelki üdvükért vesz részt a hasonló jellegű eseményeken. És az álhívőkre ők maguk is rossz szemmel néznek...