2012. március 30., péntek

Húsvét közeli rendezvények...


A mai napon a közelgő húsvéti ünnepekkel összefüggő kulturális és egyházi programok kerültek megtartásra a Balassagyarmati Fegyház és Börtön Szent Mihály Kápolnájában.  

 
A rendezvényen, a helyszínen részt vevő mintegy 70 fogvatartott és több külsős vendég, valamint a személyi állomány jelen lévő tagjai számára először Erdélyi György Petőfi-díjas színész, előadóművész tartott előadást „Mi késztette Jézust, hogy megszólaljon 30 éves korában” címmel.  A fellépése során olyan verses és prózai irodalmi alkotásokat adott elő (egyebek mellett Juhász Gyula, Márai Sándor, Sík Sándor, Római György és Szép Ernő tollából), melyek Jézus életéről, tetteiről és haláláról szólnak. Az alábbiakban következzen az egyik ilyen mű:

Sík Sándor: A keresztúton

Megy a Jézus a Kálváriára,
Fejében a töviskoronája.

Véres rózsák verték ki a testét.
Megy a Jézus, viszi a keresztjét.

Most először roskadt el alatta,
Vad pribékek keze fölrángatta.

Szeges szíjak a húsába tépnek,
Borzalommal kísérik a népek.

Szeges szíjak csontig elevenbe.
Jön az úton Szűzmária szembe.

A szeméből mennyek mosolyognak,
De szívében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,
Azt a véres, verejtékes orcát,

Azt az Arcot, azt az édes-egyet,
Aki az ő testéből testedzett.

Kis Betlehem boldog éjjelében
Ő ringatta ámuló ölében,

Ő mosott rá, főzött és dagasztott,
Ágya szélén, de hányszor virrasztott!

Ruhácskáit szőtte, fonta, foldta,
Haj pedig már akkor is de tudta...!

Ó hogy nézte távolodó képét,
Mikor elment, három éve, végképp!

Nézi most is, rogyadozó testtel,
Kicsi fiát a szörnyű kereszttel.

Nézi, nézi, fátyolodó szemmel.
Megy a Jézus, utána a tenger.

Véres úton, végestelen hosszan:
Tenger ember, férfi, gyerek, asszony.

Véres tajték veri ki a mesgyét.
Valamennyi viszi a keresztjét.

Nem hiányzik senki sem a sorból:
Legelöl a tizenkét apostol,

Utánuk a számolatlan ezrek,
Ködbevesző végtelen keresztek.

Ott piheg a sok mái szegény is:
Édesapám, édesanyám, én is!
 

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,
Krisztus Anyja, légy a mi anyánk is!



Az irodalmi előadást követően, 10 órai kezdettel, immáron sokadik éve, hagyományos jelleggel, a közelgő húsvéti ünnepekhez kapcsolódó püspöki szentmise került celebrálásra, dr. Beer Miklós váci megyés püspök atya által. A mise megtartásában közreműködött továbbá dr. Stella Leontin kanonok-plébános, Baji János SDB-szalézi plébános atya és dr. Bartal Gábor akolikus. A szentmisét Varga László börtönlelkész nyitotta meg, kiemelve, hogy Virágvasárnap és Húsvét közeledtével, egy héttel nagypéntek előtt, milyen nagy tisztelettel köszöntjük körünkben a püspök atyát.
 

Köszöntőjében dr. Beer Miklós kiemelte, hogy a jelenlegi társadalmi helyzetben minden ember elsősorban a saját életével, a saját sorsával és problémáival foglalkozik, de fontos, hogy mindezt reménységgel telve tegye. Hittel, imádsággal teli könyörgésében bűnbocsánatot és feloldozást kért az arra rászorulóknak. Mint mondta, fontos, hogy újra átéljük, amit Jézus barátai és ellenségei átéltek. Azt, hogy Jézus itt van közöttünk, illetve az utolsó vacsora rendelkezése szerint az ostya és a bor is ide van készítve. Ahogy a püspök atya elmondta a fogvatartottaknak, Isten minden emberi szeretetet felülmúlóan szeret bennünket, osztozik a sorsunkban, így a fogvatartottakéban is. Testvérként átöleli őket is, fontos számára, hogy mi lesz velük, szereti őket.

A mise következő részében szó esett a Golgota hegyén felállított három keresztről, melyek egyikén Jézus volt, a másik kettőn pedig a két elítélt. És a haldokló Jézus az egyik latornak megígérte, hogy vele lesz majd az ő országában. Vállalta a kínhalált, a megaláztatást, az igazságtalanságot, illetve hagyta azt, hogy elítéljék. Mindent vállalt az emberekért, azért, hogy minden nyomorúságból, bánatból ki tudja emelni őket. Fontos, hogy az emberek egy reménysugarat kapjanak, ami a börtönben lévőkre hatványozottan igaz. Esetükben a remény kettős: az hitet és erőt adhat az újrakezdéshez és a szabaduláshoz egyaránt. A püspök atya, ahogy ő fogalmazott, egy szép gondolatot idézett: „emberi gyöngeségből vétkeztünk, és oldozd fel vétkeink kötelékét”, mely gondolat is a reménységet fejezi ki.

 
Húsvét alkalmából felidézzük Jézus halálát, szenvedését, feltámadását, ilyenkor a bűnbánás és a megtérés összetartozó fogalmak. Imádságában a püspök atya erőt kért a fogvatartottak és valamennyi jelenlévő számára, és kiemelte, hogy milyen fontosnak tartja azt, hogy az emberek egymásban rögzítsék a Húsvét békéjét és nyugalmát. A mise végén pedig szívből kívánta a Húsvét békéjét, örömét és a szabadulás áldását valamennyi fogvatartott számára – mert a technikának köszönhetően a szentmisét nem csak a helyszínen lévők kísérhették figyelemmel, hanem a zárt láncú televízió-hálózat által adott lehetőségeket kihasználva valamennyi zárkában élőben nézhették azt a fogvatartottak.


Végezetül a fogvatartottak képviselői átadták az elítélt közösség ajándékát, amely nem más, mint a püspök atya címerét ábrázoló fafaragás volt, egy az elkészítése óta már szabadult elítélt munkája.

      


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése